Talán elmúlt már az idő, amikor egy gonosz legyőzésére elég volt egy hős. Annak idején még a legkisebb királyfi elég volt a tüzet okádó hétfejű sárkány legyőzéséhez, Kukorica János is kimászott abból, amibe Petőfi keverte, de Superman is egyedül hasított a fellegek között, és Batmant se segítették Gotham Cityben. Azóta viszont vagy a mesebeli hősök lettek tehetségtelenebbek, vagy a gonoszokat formálták természetellenes hatalmúra a megveszekedett elméjű mesekitalálók. Az újabb keletű mesékben ugyanis legtöbbször két, vagy több hősért szoríthatunk, míg rosszéletű ellenfele nagyrészt egymagában, ám mérhetetlen hatalommal teszi dolgát. Emlékeznek ugye, Frodó és Samu sosem jutott volna el Mordorba, ha nincs velük Gandalf és kis csapata, Luke Skywalkert is egyszerűen kettéhasította volna Darth Vader fénykardjával, ha Obi van Kenobi és Yoda nem okította, Han Solo pedig saját üzelmeit intézte volna, és így tovább...

A Szövetség című, ismert képregényből készült moziban is egy Gonosz van: Fantom. Ereje és hatalma óriási, nem aprózza, az egész világot akarja. Kezdésnek a varázslatos Velence felrobbantása is megteszi. Fantom olyan gonosz, hogy legyőzésére egy szövetségnek kell megalakulni néhány elképesztő tulajdonságokkal bíró mese-, és horrorfigura részvételével. Ez a szövetség egyfajta Hall of Fame, speciálisan horrorra szakosodva. Szinte az összes klasszikus rémmese figuráját összehozta Alan Moore képregényéből készült filmbe James Dale Robinson forgatókönyvíró és Stephen Norrington rendező. Van itt vámpírhölgy, egyenesen Dracula gróf vérvonalából, láthatatlan ember, aki kihasználva tűnékenységét, főleg be-betör, Dr. Jekyll és Mr. Hyde, az önmagában tépelődés világbajnoka, ez alkalommal a barlangi trollok rombolóerejét is túlszárnyalva, és az örökéletű Nárcisz, Dorian Gray, aki annyira szép, hogyha meglátja saját maga tükörképét, nem tűrve a konkurenciát, rögtön elhervad. Aztán itt van még kakukktojásként, inkább az ifjúsági-kaland műfajból két másik klasszikus: maga Nemo kapitány, letudva Arronax professzorék látogatását, némi hindi nacionalizmussal feltöltekezve, valamint a férfivá cseperedett Tom Sawyer Ámerikából, természetesen kiscserkész lelkületű titkosügynökként. A szövetségesek parancsnoka Sean Connery, vagy fenét, Allan Quatermain, nagy afrikai vadász és céllövő. Az idő 1899, a csapat harcra kész, a gonosz Fantom gonoszkodik.

Ha több dídzsé nyomul egy kocsmában, annak könnyen káosz a vége, ezen analógiára, e film is nagyrészt a különböző individuumok összehangolásával telik, értesd ezalatt, meg van magyarázva, hogyan jönnek ki egymással. Ez a folyamat néhol erőltetetten, néhol szellemesen, ám mindvégig a teljes kortárs, hollywoodi nagymozikból már ismert speciális effektarzenál bevetésével zajlik. Kell is a látványos csinnadratta, mivel a sztori elég csenevész, a szupercsapat az összeszoktatási időszak után viszonylag könnyedén leküzdi Fantomot. Annyi a bonyodalom, mint mondjuk az eredeti, Verne Gyula-féle Nemo kapitány fél fejezetében. De az is igaz, hogy miként a képregényekben is, a bonyolult cselekménycizellálás helyett inkább a látványelemek kerültek előtérbe, az efféle képregényfilmek is elsősorban a szemek etetésére készülnek, az agyukat a nézők, értsd: NÉZŐK, töltsék meg másutt. Az meg, hogy az én szememet mondjuk egy Modigliani-kép eteti jobban, legyen az én problémám. Mégis azt mondom: látvány - 4 (jó). Azért nem jeles, mert nem eredeti. Sztori - 2 (elégséges). Amit a végén megtudhatunk, hogy azért klasszikusok ide vagy oda, azért az ámerikai csávó a jó csávó, már kicsit unalmas. Végképp nem értem, miért kellett idecitálni a szinte teljes horrorirodalmat, mikor végén úgyis a negyvenkét foggal vigyorgó Tommyboy a nyerő. Nem kell ide Szövetség, szólni kellett volna Indiana Jonesnak, ő egyedül, töredékgázsiért megoldotta volna ezt a Fantom-kérdést. Superman, Batman, Spiderman szintén. De az is lehet, hogy a Szövetség-kettőt már ők fogják alkotni.

www.port.hu/pls/fi/films.film_page