asanisimasa

Anima = lélek, átvitt értelemben: kísértet, szótagolva: asa-nisi-masa, magyarul: kivi-sévér-tevet, ahogy az Fellini 8 és fél című filmjében szerepel. Kérdések, javaslatok, ajánlatok, munka, állás, effélék: efespontasanisimasakukacgmailpontcom . A posztok végén lévő pontozás szimpla tetszési mutató, semmi több. Azt mutatja, hogy az adott film mennyire tetszett. A címkefelhő helyett használd a 'keresés' opciót a jobb oldali oszlopban. Kiválóan működik, ha egy szóra, egy kifejezésre, az adott rendező vagy színész családnevére keresel rá.

Friss topikok

Patrick Tatopoulos - Underworld-A vérfarkasok lázadása (Underworld: Rise of the Lycans) 2009

2009.01.28. 19:36 efes

A harmadik rész tulajdonképpen az első

Sorozattá fejlődött filmeknél már nem újság, hogy a sorozatszámok nem feltétlenül a cselekmény időrendjét követik. Így az Underworld harmadik része is tulajdonképpen az első rész, az eddigi első két rész előzménye. A 2003-as első Underworldből megtudhattuk, hogy már ősidők óta zajlik a véres háború a vámpírok és a farkasemberek között, a csaták akkor már egészen a budapesti Eötvös utcáig is elhúzódtak, a szegény BRFK-s járőrök legnagyobb rémületére. Viszont Görög Zita is jól mutatott a Neóék által épp a szekrénybe akasztott hosszú kabátokban, valamint a szexeszközboltok kirakataiban látható szadomazo-bőrökben. A vérzivataros családi dráma második részében (Underworld – Evolution, 2006) tovább zajlik a csetepaté a vérszívók és vérfarkasok között, még mindig Zitával (és a főszerepben ismét Kate Beckinsale-lel), földig érő felleghajtó köpenyek, bakancsok. A felületes szemlélő mintha egy darkos szadomazo divatbemutatóra tévedt volna, a leszakított végtagok és a szakadatlan ömlő vér csupán ennek kellékei. E mostani harmadik eljövetelből megtudhatjuk, hogyan is kezdődött ez az egész vérfétisiszta szappanopera.

Vérfarkas Rómeó és Vámpír Júlia

Ahol két hatalom viszályban áll, ott előbb-utóbb bimbózik a szerelem is, hogy ha már tragédia, akkor legyen nagyon az. A vámpír Selena-Beckinsale már az előző részben is összeszűrte testnedveit a farkas-hibrid Michaellal, mely aktus vicces lepedőakrobatikájának imitációját azóta is gyakorolják a normál szeretkezésbe beleunt sportos (ember)párok. Ám mivel e mostani rész annak előzménye, akár csodálkozhatunk is, hogy a vámpírhercegnő belement e románcba, hiszen itt kiderül, hogy farkasember-vámpír leosztásból semmi jó nem sül ki. Az ügy emberekre szabott „gyenge” modellálását megtalálhatjuk bizonyos William Shakespeare-nél. Úgy tűnik, a vámpírok sem jobbak az embernél: semmit nem tanulnak őseik hibájából. Viktor, a gonosz vámpírkirály egyszem lánya naná, hogy a vérfarkashibrid Luciánba habarodik bele, aki azért mellesleg Viktor lieblingje is, míg be nem csúnyázik egyszer, szabadságvágyból kifolyólag, az öreg üvegszeműnél. Erre pakol még rá a vérbő románc (pici akrobatika itt is van, de közel sem olyan extrém, mint eggyel elébb), nem csoda hát a vérfürdő.

 

Régebben más volt a divat

Az első két részt meghatározó Mátrixos-S/M-s stíl a múltban (tehát itt, A vérfarkasok lázadásában) még sehol sem volt. Itt a vámpírok decens sötét lovagi páncélzatban feszítenek, míves kardokat forgatnak és meglepően hightech sorozatvető nyilakkal szórják a farkasokat. A farkasok saját szőrmentéjükben szerepelnek, nevetséges is lenne bármilyen más kosztüm számukra. Emberek nincsenek itt sem. Viktor már ismert állandó hupikék üvegszeme már itt is megvan, de a többieké csak akkor válik kékké, ha dühösek vagy izgatottak. (Vagy amikor a kellékes nem felejti el a felvétel előtt feltenni nekik...) Egyszóval, e részben a korábbi felnőttesebb extrém-szexis dizájn helyett itt inkább a kamaszosabb fantasy dominál. A vámpírok leginkább Elrond, a tündekirály íjászaira emlékeztetnek, csak éppen fényes feketére festve. A vérfarkasok is mintha a Gyűrűk Urából lennének exportálva, talán a film alkotói is épp azt az animációs szoftvert használták, amellyel Vasudvard farkaslovasait is mozgatták: ördögi a hasonlóság.

Szumma szummárum

Az alvilági szappanopera harmadik felvonása a megszokott és elvárt vériszamos kaszabolásokon túl a darkos, sátánista, enyhén erotikus felhangokat elhagyva most inkább a fantasy felé tendál. A kékesszürke-sötét látvány marad, ez nem meglepetés, hiszen e filmet a múlt rész díszlettervezője rendezte: Patrick Tatopoulos. Némi változás van szereplők motivációjában is, e részben a farkasemberek alárendelt viszonyukat is megváltoztatják Lucian vezetésével. A melodramatikus családi viszály helyett heroikus szabadságharc, persze csak idézőjelekben. A film alapvetően látványközpontú, a vámpír-vérfarkas mitológia vélt/valós vonzerejére épít, a harmatgyenge, minimális bonyodalmat ragozó sztori csupán apropó a csatajelenetekhez, valamint a főszereplők olykor bizony nevetséges pózaihoz. Bill Nighy (Viktor) vámpírkirálya már-már önmaga karikatúrája a szája sarkából csurgó vérrel és meredt üvegszemeivel, Rhona Mitra (Sonja, a vámpírkirálylány) tökéletes alteregója a Beckinsale által alakított Selenának, olyan, amilyen. Michael Sheen (Lucian) azonban mindent visz. Pengére szálkásított testével és népvezér hős karakterével anakronisztikus ellentétben állnak óriási, nedves és szomorú bociszemei. Kiválasztása óriási tévedés.

 

3/10

 

A bejegyzés trackback címe:

https://asanisimasa.blog.hu/api/trackback/id/tr18889327

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

El Argentino 2009.01.29. 00:12:43

A 2.-t is csak azért nem állítottam meg, mert nem egyedül néztem. Inkább megnézem a Kincs, ami nincs-et.

lamb79 2009.01.29. 01:18:38

szerintem a harmadik kicsit jobb volt mint a ketto, de az elsot semmi sem ubereli. Gyuruk Ura párhuzamot én is éreztem, foleg a farkasember-barlang nézett ki úgy mint a holtak városa, meg a Rettenthetetlen is beugrott amikor a farkasembereknek szónokolt a vezéruk szabadságról stb. de nagyon jól szórakoztam, simán adnék rá 7/10et annak ellenére hogy ez nem annyira az én mufajom.
sztori talán azért tunhet gyengének mert a lényeget már elmondták az elso részben, így kevésbé érvényesulhet a hatás.
nem olyan rossz ez a film.

Bélabá01 2009.01.29. 08:44:02

Egyetértek lamb79-el. Nehéz úgy elmesélni egy történetet, hogy újszerűnek hasson, ha az előző filmekben tulajdonképpen már elmesélték.
Nem tudom pl. ki emlékszik arra, hogy az Underworld-ben Sonja (Lucian emlékeiben) barnásszőke hajú. Ehhez képest itt...
Amit viszont mindenképpen jónak tartok a filmben, hogy nem vétettek komoly történeti hibákat, rendesen meg lett alkotva a cselekményszál, hogy aztán a későbbi eseményekben (korábbi filmekben) hivatkozni lehessen rá.
Azt mondjuk kicsit gáznak éreztem, hogy Viktor-t a végén Lucian csak úgy úszni hagyja és nem megy utána, de hát a happy end az kell.

A 7/10-et támogatom én is.

borpancsoló 2009.01.29. 08:47:55

utálom az olyan folytatásokat, amik igazából előzmények, és annak a folytatása már utána van, de még az az előtti előtt, szóval ez egy baromság. Ha kidöglött a sztori, akkor kidöglött.

Kár, pedig én nagyon bírtam az első részt és a második is teccett...

Bélabá01 2009.01.29. 09:15:06

@borpancsoló >> Istvándy Jenő Pincészete:

Most vigasztaljalak azzal, hogy Craven árulása még megfilmesíthető? :)
(Az utolsó rész folytatása az előző kettő előtt :) ).

nyuszómuszó · http://benedekblog.hu 2009.01.29. 09:18:49

Nem tudom, nekem az egészet a csaj rontotta el.. Ronda volt, nem illett a történetbe és annyira kifejezéstelen lóarca van, hogy amiatt semmi másra nem lehetett odafigyelni.. Jó éett volna, ha mondjuk azért szép, vagy ilyesmi..

VVega · https://debugme.eu/ 2009.02.17. 18:59:21

Kevés volt a lóvé látványosabb és több harcra. Ez pedig óriási baj, mert más nem nagyon értékelhető benne :D

(ha még Kate Beckinsale lenne...alapból 3 pont :D)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2009.02.17. 19:38:39

@VVega: szvsz nem volt kevés a csatajelenet, csak van ez a mostani divat, hogy kézikamerával félközelikben mutatják, így nem is látni túl sokat... :)
süti beállítások módosítása