A 2006-os év bűvész- vagy mágustematikájú filmdömpingjének áttekintését egyszer és mindekorra lezárva, s egyben virtuális (opcionális) sör/somlói galuska jutalomban részesítve javaslataikért nyuszisz és Senderos kollégákat, utoljára Woody Allen Fülesét néztük meg. Hogy ne legyen elhanyagolható a zűrzavar, nem elég, hogy 2006-ban három darab (!) bűvészes film készült Hollywoodban, nagyjából azonos minőségben, bár eltérő mondanivalóval, más-más hangvételben, a Fülesben szintén Hugh Jackman és Scarlett Johansson játszik, akiket már A tökéletes trükkben is láthattunk.

Rögtön a témára térve, megállapíthatjuk, hogy a Füles a másik két filmtől eltérően azért nem a bűvészről, mágiáról, ezek mibenlétéről, problematikájáról szól, a filmben szereplő bűvész csak egy apropó Woody Allen számára, hogy ikszedjére eljátszhassa a kétbalkezes judeo-amerikai slemil kisembert Brooklynból. Amúgy krimit látunk, Woody új, londoni korszakából, de még nem a sötét, drámai, hanem az ezt megelőző vidor hangulatban. Tehát Woody itt Splendini művésznéven szerepel igazi, középszerű tucatbűvészként, akinek már a közönség elbűvölése nem művészet, nem kihívás, nem mágia, hanem munka. Mindennapi, kétkezi munka, cinikus humorral elviselhetővé téve. Az a fajta unalomig ismert kártyatrükkös bűvész ő, akinek archetípusát mindenki ismeri, aki legalább egyszer vett már részt céges bulin, főiskolai diáknapon vagy hasonló színvonalas szórakoztató eseményen, amelyre a kulturális műsort egy csomagban szállítja az erre szakosodott hakniszervező produceri iroda. Egy bonyolultabb mutatvánnyal rendelkezik, egy ládával, az viszont rögtön atomjaira bontja a belézárt önként jelentkezőt. Naná, hogy ebben történik meg az a jelenet, miről tulajdonképpen szólni fog a film. Ettől kezdve azonban szó sem lesz bűvészkedésről, mágiáról, néhány ócska kártyatrükktől eltekintve, amit Woody-Splendini-Waterman ad elő kommunikációs célzattal.

A továbbiakban egy szokványos krimi bonyolódik, amelyben egy csinos, szőke újságíróhallgató némi túlvilági segédlettel és Woody Allen csetlésével-botlásával leplezi le a sármos főúri sorozatgyilkost, aki névjegyként mindig egy tarot-kártyalapot hagy a bűntény helyszínén. Szórakoztató, könnyed film ez, abból a típusból, amelyikben már az elején tudjuk a végkifejletet, mégis szórakoztató marad az utolsó percig. Ennek oka elsősorban Woody Allen utánozhatatlan humora, valamint történetmesélési módszere: hosszan beszélve vezeti fel az aktust, aztán snitt és már azzal rágja partnere fülét, hogy ugye jó volt? Scarlett Johansson üde színfolt, Woody Allennél jól teljesített már itt is, ahogy később is. De Jackman engem még mindig nem győzött meg színészi kvalitásáról, itt is annyi, amennyi: egy angolszász tesztoszteron-raktár bájgunár. Nem tehet róla, hogy asanisimasa 8/10-re értekeli ezt a filmet, ami persze azért van, mert írója feltétlen Woody Allen-rajongó.