Nem megyek át színházi blogba, csupán muszáj szólnom a Ledarálnakeltűntemről, egyrészt a benne lévő filmes vonatkozások tömkelege miatt, másrészt mert egy baromi jó előadás. Négy éve színpadon van már Vinnai András és Bodó Viktor közös "Kafka-lázálma", azonban a játszóhely korlátozott befogadóképessége (meg egyéb okok) miatt részemről csak most került rá sor - alig fértünk be, teltház volt tegnap is.

A darab A per című Kafka-regény szabad színpadi adaptációja, mely köszönhetően Bodóék szertelen, sőt vadul csapongó fantáziájának, valamint a rendező filmes tapasztalatainak is, tobzódik az ötletekben. Túlzás nélkül állítom, még az előadásvégi tapsrendben is több ötlet van, mint sok egyéb színházi előadás egészében. A már több mint négy éves produkció a mai napig feszül, szinte szétcsattan az energiától, valamint a tehetség térdrekényszerítő erejétől, az eredetiség megvilágosító hatalmától. A darab térszerkesztése, "jelenetezése", annak dramaturgiai értelmében inkább fimes, mint színpadi. A mélységben terjedő színpadkép (nem lövöm le jobban, mert az is poén!) önmagában feje tetejére fordítja a néző hagyományos színpadképekről alkotott, újdonságoktól sem kímélt fogalmát. A jelenetekbe érkező szereplők is inkább videoklipesen robbannak be a színpadra, nem pedig bejönnek, ahogyan hagyományosan szokás. Még a néző által be nem tekinthető "takarás" is komoly dramaturgiai súllyal vesz részt az előadásban, onnan kiszűrődő fény-, illetve hanghatásokkal, amelett, hogy ötletes tárháza az amúgy minimalista, de a funkcióját mégis tökéletesen betöltő kellékeknek. Konkrét és bújtatott filmes utalásokkal van tömve az egész darab, Aki Kaurismakitól Sergio Leone-én át Spielbergig, inkluzíve a többször beúszó Lynch-hangulattal, sőt Von Trier-i Birodalmat idéző horrorhatásokkal. De pazar -bár playbackkel előadott- musical- és kabaréjelenetek, sőt acid party is színezi József Ká up to date pokoljárását. Az elidegenítő effekteknek tűnő színpadi és dramaturgiai hatások azonban mindig visszacsatolnak az eredeti kafkai történethez, így sohasem válik öncélú őrjöngéssé az előadás.

Az egytől egyig elementáris erővel játszó színészek közül most csak a Ká-t alakító intenzív és érzékeny Keresztes Tamást emelném ki, a delejesen igéző három grácia (Jordán Adél, Rezes Judit és Tenki Réka), valamint hazánk (világ?) legnagyobb élő bohóca, Kovács Lehel mellett. Aki teheti, és még műsoron van, ne hagyja ki ezt a remek színházi előadást. (A képeket Varga Imre készítette, forrás: az előadás honlapja.)