Stieg Larsson óriási sikerű Millenium-trilógiájának második része, pontosabban annak filmváltozata, A lány, aki a tűzzel játszott tulajdonképpen zökkenőmentes folytatása a kitűnő első résznek. Ez kisebb részben nem igazán jó, de nagyobb részben mégiscsak pompás hír: a színvonal továbbra is magasan marad, legfeljebb az újdonság és a meglepetés varázsa múlt el egy picit. Persze annak, aki már olvasta az összes folytatást, úgyis mindegy. A filmek azonban (eddig) a regények olvasata nélkül is sziklaszilárdan állnak lábukon.

E második részben Lisbeth (Noomi Rapace) továbbra is a rendőrség érdeklődésének középpontjában áll, ami szokásosan, nem igazán zavarja abban, hogy végezze dolgát: ritkítsa a nőgyűlölő férfiak tömött sorait. Ez alkalommal azonban nem várt helyen kell keresgélnie. Hű barátja, az oknyomozó újságíró Mikael (Michael Nyqist) ismét a rendőrség orra előtt jár, és a lányt segíti. Feltűnik a történetben még egy valós személy is, az olasz származású svéd ökölvívó, Paolo Roberto személyében, aki önmagát alakítja. A problematika szintén valós, mondhatni, mindennapi, az ellenfél ezúttal azonban nem szexéhes exnácik, hanem... na kik azok, akik a náciknál is veszélyesebbek, és akikkel a lány a tűzzel játszik? Igen, ők.

Új rendezője van e résznek, Daniel Alfredson, ha lehet, még világosabban, tiszta, ikeás vonalakban meséli el az adott sztorit, gondosan ügyelve a thriler műfaj kellékeinek pontos alkalmazására, a suspenze-től az igencsak brutális, erőszakos jelenetekig. Elegáns, gyakorlatilag görcsmentes munka a film. A fórumokon sokat sulykolt feminista vád/erény ezúttal sem jött le nekem, lehet, hogy a regényben benne van, a filmben én nem érzem. Attól, hogy egy törékeny nő maga intézi ügyeit, nálam az a normális élet, nem pedig feminizmus. Lehet, hogy velem van baj. Mindenesetre, a Millenium-trilógia második darabja is rendben van, a készülő amerikai remake tökéletesen felesleges vállakozás. Asanisimasa: 7/10