Nem bor és nem mámor, de Provance a tárgya ennek a francia vidéki drámának, mely tulajdonképpen egyfajta belső road-movie. A harmincas évei elején járó, nagyvárosba szocializálódott Antoine-nak komoly belső utat kell végigjárnia, amikor kényszerűségből átveszi szülei vegyeskereskedését az isten háta mögötti 
faluban. Meglepetés számára, hogy ez az út még tartogathat számára meglepő fordulatokat...
Provance
Franciaország e déli tájéka lassan mítosszá válik, persze elsősorban azok számára, akik nem jártak még errefelé. A legtöbben tán Van Gogh aranylón hullámzó napraforgómezőiről ismerik Provance-t, talán a fülnyisszantó őrült zseni lázas tájképei égették bele milliók agyába e táj szépségét. A franciák persze sokkal régebb óta emlegetik e vidéket, főleg a nemzeti kulinária szempontjából. Számos ínyencség érkezik innen a párizsi előkelő vendéglők asztalára, a rozmaringtól, bazsalikomtól, kakukkfűtől kezdve az ízletes paradicsomig, cukkiniig, manduláig, sóig (!), a semmivel össze nem hasonlítható ízű házi lekvárokig és egyéb titokzatos összetételű nyalánkságokig, kecskéig, birkáig, valamint a különböző sajtokig, amelyek köztudomásúlag a francia konyhaművészet obligát szegmensei. A „szent” szarvasgombáról és egyéb erdei kincsekről nem is szólva. A francia filmek rajongói is sokszor „járhattak” Provance lankái között, hiszen a francia filmesek előszeretettel hozzák a filmjeik vidéki jeleneteit ide, hiszen festői látványt nyújtanak azok a völgyek között kanyargó utak, mellettük a terméskőből rakott, enyhén düledező, kétszintes házak, a levendulakékre festett spalettákkal, a parányi falvak főterén a kávézó, három asztal, négy székkel, egy pohár bor előtt pipázó, micisapkás helybéliekkel – Provance a „vidék” romantikus manifesztációja. Bor, mámor, Provance, ahogy Ridley Scott 
is láttatja velünk.
A valódi Provance
sem jár messze ettől az idealizált képtől, hiszen a táj valóban elbájoló, a klíma is tökéletes, az illatok, az ízek... De azért mégiscsak az Isten háta mögötti vidék ez. Az élet ugyanolyan kemény, mint bármilyen jóval kisebb marketinggel rendelkező mezőgazdálkodó vidéken, hiszen a birkákat valakinek ki kell vinni legeltetni. A paradicsom se ugrik be a ládába, a sajt se lesz a tejből, ami nem jön ki a kecskéből, tehénből, a szőlőből sem lesz bor magától. A fiatalok ugyanúgy a városba, könnyebb munkára, több pénzre, jobb, kényelmesebb életre vágynak Provance-ban, mint akár itt a Nyírségben. A házak nem azért düledeznek, mert a rendező így kérte, hanem azért, mert nincs pénz a felújításukra. A kávézó előtt azért csak néhány öreg üldögél, mert a fiatalok a városban dolgoznak (vagy vannak segélyen). A földrajzi adottságok, melyek egyrészről a környék báját adják, másrészről meghiúsítanak minden fejlesztést, beruházást, a szétszórt néhány házból álló piciny falvak között vándorboltosok, -pékek, és hasonlók nyújtják a minimális szolgáltatást annak a néhány öregnek, akik még itt élnek, ezzel egyben a mindennapi társaságot, kommunikációs lehetőséget nyújtva nekik. Antoine apja is ilyen vándorboltos volt, míg földhöz nem vágta az infarktus, így a fiúnak kénytelen-kelletlen vissza kellett jönnie Párizsból, hogy továbbvigye a boltot. Ez a majdnem tragédia a film apropója.
Antoine
viszonya apjával sohasem volt rózsás, mint ahogy bátyja sem értette meg az öccse elvágyódását. Egyedül az anyja viseltetik aggódó türelemmel a fiú iránt. Antoine kezdetben mogorván, dúlva-fúlva veszi át apja üzletét, ezen még a vele érkező, a csendes vidéki környezetben tanulni vágyó életvidám Claire sem tud változtatni, egyelőre. A helybéliek, szinte kivétel nélkül idős, rigolyás öregek csodálkozva, olykor bölcs humorral, 
olykor gonoszkodva fogadják a fiút, hogy aztán ennek, valamint a tájnak és Claire varázsának köszönhetően valami elkezdődjön Antoine-ban.
Szumma
A provance-i fűszeres esetében Eric Guirardo rendező alapos előtanulmányokat folytatott a vidéki mozgó boltosok (és hasonló mesterségek) témájában, a filmen meg is látszik a szinte dokumentarista alaposságú hely- és emberismeret. Emellett kiválóan vezeti színészeit és a helybéli amatőröket, akik úgy improvizálják saját szövegüket, olyan természetesen viselkednek a kamera előtt, mintha mást se csináltak volna egész életükben. Mindemellett a film alapos és jól kidolgozott forgatókönyvre épül, szép, íves cselekménnyel, finom humorral átszőve mutatja be Antoine hazatalálását eredményező jellemfejlődését és egyben ad pontos portrét a provance-i vidék igazi arcáról. A film csodálatosan komponált képei nemhogy mítoszt rombolnak, hanem a részletek éles megvilágításával éppen megerősítik azt. A provance-i fűszeres tipikusan olyan film, amitől jobban érezzük magunkat ebben a környezetszennyezéses, gazdasági válságos, gyűlölködő szar világban, örüljünk neki hát és tapsoljuk meg!
Asanisimasa pontjai: 8/10
