Sajnos addig tököltem ezzel az új Polanski-filmmel, hogy már mindenki kitalálta róla a tutiságot, így csak én is ismételni tudom, hogy a Szellemíró igen jó film, a politikai-thriller alkategóriában pedig egyenesen kimagasló. Ami igazán zavaró viszont, hogy képtelen vagyok meghatározni, mitől megy a villamos, vagyis mitől működik ez a film... Nyilván, mert Roman Polanski zseni és a filmezés úgy van a kisujjában, hogy abból még háziőrizetben, gyakorlatilag távrendezéssel is remekművet képes kirázni. Mert mit látunk: van egy nímand írócska, aki rámenős ügynökének köszönhetően, beletenyerel a buliba, sajtó alá rendezheti a botrényos körülmények között lemondott brit miniszterelnök memorandumait. A pasi (Ewan McGregor) olvas, beszélget, kicsit autót vezet, egyszer felborít véletlenül egy pincérnőt, egyszer meg átmászik egy kerítésen. Na jó, egyszer megmutatja seggét is, de előtte azért leoltja a villanyt. A lemondott elnök története nem igazán érdekes. Átlagos seggfej politikus, átlagos sundámbundám ügyekkel, melyből az egyik nyilvánosabbá vált, mint azt szerették volna, így le kell mondania. Kis írócska dolgozik.

Szóval, nem valami akciódús történet, mégis úgy megy bele a nézőbe a frász, hogy észre sem veszi. A kitűnően megválasztott (szeles, esős kopár sziget viharos tengerpartján fekvő hipermodern villa) és pazarul fényképezett (Pawel Edelman) környezet eredményezi ezt a megmagyarázhatatlanul áradó és növekvő feszültséget? A kényszerű elzártságban dolgozó Polanski életével való párhuzam okozza ezt, vagy a film alapjául szolgáló könyv írójának, Robert Harrisnek Tony Blair valódi brit ex-miniszterelnökkel történt afférjából fakad a film pikantériája, nem tudni (de nyilván mindkettő közrejátszik). Egyszerűen működik a film, mely több mint két órás hossza ellenére, a meglehetősen unalmasnak tűnő témája ellenére mindvégig feszült és izgalmas, a vége pedig az ismert szívlapát-effektus. Jók a színészek. McGregorról tudható, hogy tud jó is lenni, ha akar és ha hagyják, de Pierce Brosnant (ő az elnök) még sohasem láttam ilyen jónak, egyszerre pökhendi seggfej és tragikus figura. Kis jelenésekben pedig olyan ikonikus arcokat láthatunk, mint James Belushi kerek-kövéren, Eli Wallach (aki annak idején a csúf Tuco volt a Jó és a Rossz mellett). Még a zenéje is kiváló, karakteres, igazi thillerzene (Alexandre Desblat bugyborékoló klarinétokat kevert a baljósan morajló vonósok fölé). Asanisimasa: 8/10