James Mangold, úgy tűnik, azt választotta karrierje tárgyául, hogy végigzongorázza az összes létező hollywoodi zsánert. Kezdte azzal, hogy forgatókönyvet írt animációs filmhez, első rendezése egy romantikus dráma lett, folytatta egy kőkemény krimivel, majd jött egy filmdráma, ami hollywoodi értelmezésben a művészfilmmel tekinthető azonosnak. Ezután jött egy romkom, majd éles kanyarral egy horror-thriller. Onnan vissza Johnny Cash életrajzához, ahonnan már csak egy ugrás a Börtönvonat Yumába, ami pedig, ugye, egy western. Ahogyan a különböző filmműfajokkal, úgy van Mangold a sztárokkal is, minden filmjéhez elhasznál belőlük néhányat, Russel Crowe-tól Robert De Niróig, Christian Bale-től Hugh Jackmanig, de szereti a csajokat is: Meg Ryan, Winona Ryder, Angelica Jolie is 
"megvolt" neki, persze, szigorúan szakmai értelemben. Fix meggyőződésem, hogy ő csinált újra embert Sylvester Stallonéból, mikor rábízta a Copland félsüket zsarujának szerepét, amit Sly élete legjobb alakításával honorált, és szerintem innen merítette az ihletet, erőt s energiát mai "tündökléséhez" is.
Legújabb filmje, a Kéjjel-nappal vérbeli üldözéses akcióvígjáték, melyben ezúttal Cameron Diaz és Tom Cruise Mangold páciensei. Sztoriról nem illik sokat elárulni, viszont nem is nagyon lehet, ugyanis a műfaj sajátosságainak megfelelően, nagyjából három egyszerű mondattal ki is lehetne herélni az egész film cselekményét, már felhasználói oldalról nézve (értsd: faék). Olyan a film, mintha a Mission Impossible vonatkozó jeleneteit összevágnánk a Charlie angyalai-mozifilm Diazos szekvenciáival, és az egészet átfuttatnánk a Féktelenül-széria hongkongi küzdősport-specialistákkal megerősített akciókoreográfusain. A végeredményként kapott katyvaszra aztán Mangold hármat koppint varázspálcájával, és kész is az újabb műremek. A lélegzetelállító akciójelenetekben Diaz megszokott butuska szöszije meglepően fejlődőképes, Cruise bájgúnár szuperügynöke pedig néhol már tényleg szellemes formát fut. Mangold el tudja érni a filmben azt, hogy a 100 perc néhány pillanatnyi idő alatt hussanjon el, ráadásul úgy, hogy utána garantáltan semmi nem marad meg bennünk... Nem tudom, mi lesz Mangold következő műfaji bevállalása, natúr-brutál akció még nem volt, mint ahogy scifi, katasztrófafilm és természetfilm se, így még bármi jöhet és sztárok is üldögélnek épp elegen Hollywood kávézóiban, úgyhogy...
Bármennyiszer meg lehet nézni ezt a filmet, ezt értsd negatív és pozitív kritikaként is: annyira súlytalan, hogy öt perc múlva már egy kockájára sem emlékszel, és annyira könnyed tinglitangli, hogy akárhényszor tud szórakoztatni. De mint ahogy kánikulában is be tudsz nyalni bármennyi gombóc fagyit/gyöngyöző kisfröccsöt, ízlés szerint, ám ez még messze van az egészséges táplálkozástól: úgy ez a "limonádé" is messze van a tartalmas, komoly, valódi, igazi filmtől. De Mangold, a műfaj-szörfös ezt is megoldotta. Asanisimasa: 7/10
