Závada Pál szűk két hét alatt már második színházi bemutatóján koccint: a Nemzeti-béli Magyar ünnep után most a lehangolóan magára hagyott Balettintézet mögötti Új Színház, Bubik Istvánról elnevezett studiójában mutatták be Móricz Erdély-trilógiájának tömény és terjedelmes szövegéből színpadról befogadható mennyiségűre sűrített történelmi bulvár-drámáját. A Bethlen, amellett, hogy nagy vonalakban hűen követi a móriczi szöveget, valamint a történelmi tényeket, elsősorban a nagy erdélyi fejedelem, Bethlen Gábornak és korabeli társaságának nőiügyeire koncentrál: a Keresd a nőt! közhelyszerű felszólítása érvényes a történelem gubancainak kibogozásához és megértéséhez is, de jól funkcionál a fejedelem személyiségrajzának egyfajta felvetéseként is. Závada párbeszédei elhagytak minden archaizáló sallangot, néhány korabeli kifejezés (kálomista, pápista, stb.) megtartása mellett tulajdonképpen pergő, modern, szellemes mai szövegek, általuk a 
fejedelem (hatalom) a nők tükrében való vizsgálata általános érvényűvé is válhat értelmezésünkben.
Kresz Zsuzsa hófehér díszlete, benne néhány székkel, az óriási, mozgatható többfunkciós tévébemondópulttal egyszer, nem hivalkodó háttere a színpadon zajló történéseknek, szervesen hozzájárul a koncepció időtlenségéhez. Wéber Kristóf zenéje, melyet Tárkány-Kovács Bálint tolmácsol pontosan cimbalomján kiütött dallamaival, ritmusaival hamisítatlan erdélyi székely hangulatot idéz a csángó gardonzakatolástól a Szól a kakas már emblematikus ősi, zsidó dallamáig. A rendező Hargitai Iván is tovább erősíti a darab kortalan jellegét. Felfogásában embereket látunk a színpadon, problémákkal (pl. a utódnélküliségen kesergő fejedelem), nem pedig történelmi figurák kétdimenziós transzparenseit. Az előadás mérsékelt tempójú, de azért haladós. A szereplők átgondolt mozgatása, valamint jelmezváltása, olykor még illedelmes levetkeztetése is mind alámennek a szövegnek, nem válnak öncélú színpadi performansszá, mint azt sok modern felfogású, a korabeliségtől elidegenített előadás esetében látni szoktuk. Azért helyenként bizony alaposan leül az előadás, amit a hagyományosabb előadásokat kedvelők nyilván örömmel nyugtáznak, míg a pörgősebbekhez szokottak unatkoznak egy picit.
Gáspár Sándor felfogásában Bethlen Gábor egy kisember. Személyes problémákkal, konfliktusokkal küszködő, tépelődő, olykor majdnem pipogya átlagférfi, aki döntéseivel, olykor szerencsés választásaival vált Erdély egyik legjelentősebb fejedelmévé, sőt magyar királlyá. Gáspár óriási színpadi tapasztalatával, korban és szellemben egyaránt telibe találja Bethlen Gábor karakterét, hiteles alakítást nyújt. A lányok csinosak, Gubás Gabi Báthory Annaként dévaj, buján vartyogó boszorka, Nemes Wanda pedig elegáns, hűvös, felsőbbrendű, mint belbudai gazdagék enyhén mísz, de belül igenis belevaló lánykája, de tartása királynői - fantasztikus lábakon. Takács Kati három gyermekét is eltemető Károlyi Zsuzsannája, a két bombázó ellenpontjaként, öreg, száraz és érdes, mint az apácazárda sokszázéves tölgyfakapuja - megrázó, drámai alakítás, rutinból. Derzsi János feketére lakkozott körmű, dekadens és deviáns Báthory Gábor fejedelme már az első percben meghal késszúrások által, hogy attól kezdve szellemként kísértse végig Bethlen karrierjét - egy személyben ördög és bölcs tanácsadó, egy súlyosan betépett kokaindíler fizimiskájával az előadás egyik rejtett motorja. Az itt nem említettek is teszik a dolgukat becsülettel, szinte az előadás elejétől a végéig a színen, hibátlanul, nagy művészi alázattal, néhány erős pillanattal.
Összességében, a bulvárnál erősebb és mélyebb, a szokásos történelmi drámáknál pedig szórakoztatóbb, pörgősebb, erős közepes előadás a Bethlen, néhány igazán jó színészi pillanattal. (Nem értelmezem, nem elemzem, azt majd megteszik a hozzáértők és nyilván megteszik a nézők, maguk.)
