Horrorfilmet csinálni látszólag könnyű feladat. A műfaj szigorúan kötött követelményei, dramaturgiája és egyéb specifikumai a elsők között vésettek fel a filmművészet márványtáblájára. Ha szemelőtt tartjuk ezeket a fő alapelveket és korlátozott mértékben vegyítjük a saját kreativ ötleteinkkel, vagy a régebbi, jól sikerült alkotásokból lenyúltakkal, nincs is olyan nehéz dolgunk. Ezt gondolják a Rémségek könyve második részének filmrendezőszakos hallgatói, és John Ottman is, aki elsőfilmesként - a filmzene szerzése mellett - rendezte a filmet.
Az Orson Welles-ről elnevezett filmfőiskola végzős diákjai utolsó vizsgafilmjeiket forgatják. A tét nagy: a legjobb mű alkotója elnyeri a Hitchcock-díjat, ami nem kevesebbet jelent, mint hogy feltárulnak számára minden filmesek Mekkájának, Hollywoodnak kapui. Ennek megfelelően hatalmas a rivalizálás Amy, Travis és Toby között. 
A hisztérikus Toby horrorfilmjének forgatása döcögősen halad, míg Travis filozofikus művészfilmje lassan elkészül. Amy egy valóságos sorozatgyilkosság történetén alapuló pszicho-thriller forgatásába kezd, melynek címe: Rémségek könyve. Solomon professzor, a vezető tanár Amy Oscar-díjas apjára hivatkozva biztatja a lányt. Közben titokzatosan eltűnik Simon, az európai származású operatőr, Amy látta ugyan, hogy egy vívómaszkot viselő köpenyes alak brutálisan végzett vele, de a holttest híján senki sem hisz neki. Később a stáb néhány tagja végzetes "baleset" áldozata lesz, és érthetetlen módon Travis is öngyilkosságot követ el. A rendőrség indítékok és bizonyítékok hiányában tehetetlen, és egyébként is a bohém csapat felelőtlen viselkedésének tulajdonítja a titokzatos történéseket. Amy azonban nyomozni kezd, és akad egy váratlan segítőtársa is. De a vívómaszkos gyilkos újra feltűnik.
Horrorfilmet csinálni rém nehéz dolog. A szigorúan veendő műfaji követelményeknek megfelelni úgy, hogy közben egyéni ízeket is belecsempészünk, eredeti alkotást hozunk létre, mentesen a plagizálás vádjának felmerülésétől is, iszonyúan kemény feladat. Nem sikerül ez a filmbéli rendező-tanoncoknak, de a valódi film rendezőjének sem. Amolyan jó tanuló felel jellegű dolog sikeredett, innen-onnan ellesett ötletekkel, poénokkal, egy kicsi Blairwitch Projekt, egy kicsi Sikoly, egy kicsi a Texasi láncfűrészes gyilkosból, meg egy csomó még ki tudja miből.
A filmekben készítésben kicsit is járatosabb néző tudja, egy film forgatásán akármi megtörténhet, és ugye ahol akármi megtörténhet, ott nem meglepetés, ha bármi meg is történik. És ha egy horrorfilmben nincs igazi meglepetés, akkor az a film nem működik. Mint ahogy ez sem. Nem szólva a faarcú, üres tekintetű színészekről, akiknek egyáltalán nem sikerül emelni a film amúgy sem magas színvonalát.
A filmbéli dialógokban rendre emlegetik Truffaut-t, Godard-ot, Spielberget és Lucast, akik ugye elég jó filmeket követtek el pályájukon. Talán tanulni kellene azonban valamit a mesterektől, nem dobálózni a neveikkel. És hogy Orson Welles-főiskola meg Alfred Hitchcock-díj! Nagyzoló, felületes, tehetségtelen, primitív és ráadásul bunkón cinikus film.
Ha találkoznék John Ottmannal, akkor azt tanácsolnám neki, hogy filmrendezés helyett szerezzen inkább zenét, mert az tán jobban megy, vagy keresse meg John Carpentert, aki horrorban eléggé otthon van, ráadásul filmjei zenéjét is maga jegyzi.
www.port.hu/remsegek_konyve_2.:_a_vegso_vagas_urban_legends:_final_cut/pls/fi/films.film_page
