asanisimasa

Anima = lélek, átvitt értelemben: kísértet, szótagolva: asa-nisi-masa, magyarul: kivi-sévér-tevet, ahogy az Fellini 8 és fél című filmjében szerepel. Kérdések, javaslatok, ajánlatok, munka, állás, effélék: efespontasanisimasakukacgmailpontcom . A posztok végén lévő pontozás szimpla tetszési mutató, semmi több. Azt mutatja, hogy az adott film mennyire tetszett. A címkefelhő helyett használd a 'keresés' opciót a jobb oldali oszlopban. Kiválóan működik, ha egy szóra, egy kifejezésre, az adott rendező vagy színész családnevére keresel rá.

Friss topikok

Francois Ozon - Homok alatt

2002.06.17. 17:50 efes

Francois Ozon e sorok írójának egyik fontos, új keletű kedvence, szögezném le még rögtön az elején. Így nem lehet meglepő, hogy véleményem szerint a 2001-ben készült A homok alatt című új filmje is kitűnő alkotás. Hathat ez mentegetőzésnek is, de úgy gondolom, mindenkinek lehet egy-két ilyen új felfedezettje, akik az első alaposan bevitt mélyütés után csinálhatnak akármit, mélyen megrendülve és jó nagyot rábólintva várjuk a következőt. Ennyi előítélet jár egy tündöklő tehetségnek. Amúgy is elég kevés szaladgál belőlük manapság szerte a világban.


Pedig, vagy éppen ezért Ozon nem tör könnyű babérokra. Rendre rázós témát választ, homoszexualitás, vérfertőzés, öngyilkosság, könnyen eshetne a közhelyes fogalmazás, az olcsó hatásvadászat csapdájába, ezeket azonban valami hihetetlen biztos stílus- és formaérzékkel, tűéles látással könnyedén átugorva azonnal felismerhető, egyéni, a szó jó értelmében vett művészetet csinál, unikumként ebben a ránk zúduló, szimpla szórakoztatóipari dömpinggé silányuló mozgókép-áradatban.

A homok alatt egy középkorú nő drámája. Marie jó módban, nyugalomban és békés unalomban él férjével, Jeannal. A nyarat tengerparti házikójukban töltik, ugyanúgy, mint mindig, évek hosszú során át. Ugyanazok a rutinok, a ház kulcsa a szokott helyen, a tavalyról maradt bor ugyanolyan pimpós, mint tavalyelőtt, és azelőtt, ugyanarra az elhagyatott strandra mennek napozni, ahová eddig is, és így tovább... Egy nap Marie elalszik a napon, Jean úszni megy. Marie mire felébred, férje sehol, örökre eltűnt. A valódi dráma ezután következik: hogyan éli meg Marie férje elvesztését, hogyan próbál új életet kezdeni, hogyan keresi a választ a tragédiára? Öngyilkos lett-e Jean, vagy baleset történt? Hibáztathatja-e Marie valamiért sajátmagát? A férje elvesztésébe ténylegesen beleőrülő nőt éppen ez a tragédia segíti hozzá az élet igazi és valódi értékeinek felismeréséhez, de csak akkor, amikor azok egyben elérhetetlenekké is váltak.


Kíméletlen, őszinte, kemény, mégis finom, érzékeny, mélabús film. Egyszerűen nem fér az agyamba, hogyan lehet képes ez az éppen csak 35-öt betöltött fiatal rendező ilyen elképesztő hitelességgel, száraz tényszerűséggel, tökéletes éleslátással ábrázolni egy több évtizedes, lassan és csendben kihűlő házasság lényegét rejtő mindennapjait. Mintha már megélte volna! Persze az is lehet, otthonülő gyerek volt, és nézegethette szüleit nap mint nap.


Ugyanaz a végletesen szikár, szűkszavú, ám a velejéig hatoló elbeszélésmód, mint a Vízcseppek a forró kövön transz-szexuális kvartettje esetében, de mentesen annak erősen stilizált látványvilágától. Az, akkor, ott helyénvaló volt, itt egy átlagházaspár átlagéletének átlagtragédiáját kellett megjeleníteni, a csendet, a kiüresedést, a lassú és lágy összeomlást, ehhez nem kellenek nagy képek, csak ellesett pillanatok. De azok nagyon, és meg is vannak hiánytalanul. Egy hanyagul a szék karfájára dobott zakó, egy félig szívott cigaretta, egy mindennapos kérdés: -Felhúztad a vekkert?-, egy szótlan reggeli, egy rutin félmosoly néha, mint jelen esetben is, többet elmond, mintha agyon lenne magyarázva: amikor itt volt, ki nem állhattam, de most, hogy nincs, mennyire hiányzik.


Nem szólok a példás zeneválasztásról (Philippe Rombi), nem szólok egy nagyszerű színésznőről (Charlotte Rampling), bízom abban, értő közönsége lesz e filmnek, amely nem akciódús, nem látványos, nem robbannak kocsik, nincsenek a Földet mindenáron megmenteni akaró hősök, nincs happy end. Ebben a filmben csupán egy szuverén, tehetséges művész beszél emberekről, emberi nyelven, gondolkodni és érezni képes embereknek. Nem nagy dolog. Hanem a legnagyobb.

port.hu/pls/fi/films.film_page

A bejegyzés trackback címe:

https://asanisimasa.blog.hu/api/trackback/id/tr60788199

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChrisDry · http://www.chrisdry.com/ 2010.01.26. 16:48:53

Megkeresem, megtalálom, megnézem, majd írok róla..