Az ázsiai mélabú felkent mesterének még ismeretlenségben készült e filmje, melynek eredeti, 1994-es verzióját nem láttam, de a 2008 októberében újravágott 'redux' változatot már igen, így ennek alapján referálok róla. Wong Kar-Wai az eredeti változat évében készítette a Chunking Expressz című mozit is, mellyel (Tarantino komoly promóciójának is köszönhetően) berobbant a nyugati világba, hogy ott azóta is az egyik 
legelismertebb ázsiai rendezőként emlegessék, ám ez a nagyjából Az idő porára magyarítható című film eleddig viszonylag ismeretlen maradt.
A hírek szerint jelentős módosításokat eszközölt a filmben Wong, ám ami fekszik, nyugszik, ez a redux az, ami játszik. A külföldi kritikák odáig, hovatovább, azon is túl vannak e digitálisan felújított, át-, szét- és összevágott filmért, én közel sem lelkesedem ennyire. Wong egy bizonyos Louis Cha négykötetes, szövevényes wuxia-regényéből vett át karaktereket, melyekkel egy valamiféle furcsa, moralizálós költői filmesszét készített. A vicces a dologban az, hogy a film producere, Jeffrey Lau, finanszírozandó Wong látványos 
és melankolikus merengését, szimultán forgatott egy wuxia-paródiát, ugyanebből az irodalmi alapból, ugyanezeken a helyszíneken, ugyanezzel a szereplőgárdával. Ezt nevezem én kínai hatékonyságnak, tudva, hogy ez nem egyedülálló arrafelé, de még nálunk sem, gondoljunk csak a harmincas évek filmvígjátékaira, melyek egyszerre forogtak magyarul s németül, vagy a mai pornókra, melyekből egy forgatáson készül hard- és szoftverzió, sőt fotósorozat is. A jövő, főleg a mai gazdasági helyzetben ezek szerint az lesz, hogy kivonul a stáb egy laza, de következetes szkripttel és egy profi stábbal, és egy nap alatt forgatnak egy történelmi kosztümös-kardozós, egy mai krimi, két pornó, egy horror és egy művészi verziót...
Wong filmje, Az idő pora öt fejezetből áll, melyek az évszakok váltakozásával tagolják a filmet: tavasz, nyár, ősz, tél és megint tavasz... Ismerős, nem? A wuxiák kódrendszere, fix szereplőkiosztása szerint kóvályog e film végig a szerencsére nem túl hosszú vetítési időn, hogy a végén Wong mester olyan magvas tanulságokat osszon meg velünk: hogy az emlékezet minden baj okozója. Nem sokkal utána: az emlékezet minden gyönyör okozója. Yin és yang ugye. Továbbá, mindet vég valaminek a kezdete egyben, minden egy óriási körforgásban kavarodik, ahol minden ugyanaz, egy másik szinten, stb., stb. Aki kicsit is foglalkozott a ma divatos new age dolgokkal, tudja miről van szó, aki nem, az úgyse néz efféle filmeket...
Mindezek mellett természetesen nem a film gondolatiságával, filozófiájával van baj, hanem Wong rendezői attitűdjével. Eleve a másfél óra nevetségesen rövid egy olyan filmnek, amely ekkora "töltetet" hordoz magában, élek a gyanúperrel, hogy tévesen értelmezett nyugati ízlésre vágta ezt a rendező. Wong állandó operatőre, Christopher Doyle itt is fantasztikus képeket alkotott, tobzódik a türkíz, az égő narancsvörös, a sugárzó kobaltkék pszichedéliájában, talán senki nem tud rajta kívül ilyen álomszerű képi világot teremteni manapság, munkája szervesen határozza meg a film hangulatát. A harci jelenetekkel azonban nem tud mit kezdeni (pedig a legendás hongkongi Sammo Hung koreografálta őket), ez a lassított, impresszionisztikus maszatolás kifejezetten zavaró. Nem filmes a film narrációja, hanem inkább valami Dörmögő Dömötör-szerű képeskönyv, csak éppen felnőtteknek. Az amúgy gyönyörű szereplők (Brigitte Lin, Leslie Cheung, Maggie Cheung, stb.) nulla arcjátékkal, nulla színészi intenzitással, csak a belőlük természetesen fakadó, szinte túlvilági szépséggel hatnak, a szájukba adott szövegeket mintegy belső monológokként adják elő. Ez viszont így csupán valamiféle furcsa, misztikus csasztuskaként hat, ami -ha a tartalmát, valamint a periodikus vérontást nem nézzük- eléggé gyermeteg műfaj. Ehhez jön még a gyengébb Michael Nyman-opuszokra emlékeztető posztmodern-posztbarokk nyavajgás, mint kísérőzene, amely szünet nélkül, állandóan szól. Ez, Doyle álomszerű képeivel, Wong sajátos wuxia-felfogásával együtt csupán egy nehezen követhető, hatásvadászón művészkedő giccset eredményez, amely nem mérhető a későbbi nagy sikerekhez (melyeknél azért, ha komolyan vesszük, szintén eléggé rezeg a léc).
Az asanisimasa ezek függvényében 4/10-re értekeli e filmet.
