A 2008-as, 61. Cannes-i Filmfesztivál Fődíját Robert de Niro adta át Laurent Cantetnek, az e cikk tárgyát képező Az osztály című filmért. A gesztus azonban, nem kis meglepetésre, nem egy nagyszabású, lenyűgöző és látványos művészfilmnek, hanem egy párizsi külvárosi iskola egyetlen osztályának egy tanévnyi történéseit feldolgozó kvázi dokumentumfilmnek szólt. Fokozza a dolog érdekességét, hogy a franciák, bár évente három filmmel is indulnak saját fesztiváljukon, a fődíjat legutóbb 21 éve nyerték el.
A film társadalmi háttere
Mint a legtöbb hajdani nagy gyarmatosító hatalom, Franciaország is lehetővé teszi hajdani gyarmatain születetteknek, hogy viszonylag könnyedén szerezhessenek francia állampolgárságot. Mivel a volt francia gyarmatok jelentős része Afrikában volt, így nem csoda, hogy az éhínséggel, betegségekkel és általános szegénységgel küzdő afrikai országokból nagy számban költöznek Franciaországba. De nagy számban érkeznek a bevándorlók Algériából, Marokkóból, sőt még a távoli Vietnamból is. Mellettük természetesen nagyszámú orosz, román, kínai és egyéb más bevándorló telepedik le legálisan és illegálisan Franciaországban, akikkel együtt a francia társadalom gyakorlatilag reprezentálja a Föld összes etnikumát. Ennek megfelelően a társadalmi tolerancia, a szociális védőháló is fejlettebb, mint pl. nálunk, azonban messze nem problémamentes a különböző etnikumok beolvadása a társadalomba. Ennek vallási, kulturális, szociológiai okai ismertek, de igen nehezen orvosolhatók. A bevándorló lakosság körében a szokásos problémák merülnek fel: alacsony iskolázottság, alacsony életszínvonal, munkanélküliség, bűnözés egymást gerjesztő folyamatai, ennek ellenhatásaként a francia franciák körében növekszik az idegenellenesség, a rasszizmus és a nacionalizmus. A bevándorló társadalmi csoportok leszakadásából egyenesen következő események nemrég szinte polgárháborús szituációba sodorták fél Párizst. Az akkori főellenség ma Franciaország köztársasági elnöke.
Iskola a külvárosban
A film színhelyéül szolgáló iskola Párizs huszadik kerületében működik, minden bizonnyal egy a sok hasonló külvárosi intézmény közül, mely nem elsősorban a kimagasló tanulmányi átlagával tűnik ki a francia közoktatás éves statisztikáiban. A néhány fehér diák mellett főleg fekete-afrikai, marokkói, algériai, karibi és távol-keleti diákok töltik itt idejüket, a túlnyomó többség részéről folyamatosan kommunikált iskola iránti utálatban, közönyben, unalomban és olykor vad játékban. A valódi értelemben vett sorstalanság, kilátástalanság, a vallási, kulturális és etnikai indentitás tökéletes zavara szinte megoldhatatlan feladat elé állítja az itt hivatásukat teljesítő tanerőket.
Az osztályfőnök
A film forgatókönyve az osztályfőnököt alakító Francois Bégaudeau saját tanári tapasztalatain alapuló könyvéből készült, ami azonban a forgatás alatt az osztály tanulóit – tulajdonképpen saját magukat – alakító különböző nemzetiségű gyerekek hathatós közreműködésére is folyamatosan változott. Francois fiatal férfi, sajátos pedagógiai módszertannal felvértezve próbál belegyömöszölni valamit a többnyire a hivatalos tananyag előtt bezáródó kis agyakba. Erőlteti a folyamatos párbeszédet, vallja, így tudja csak fenntartani a tanulók minimális érdeklődését. Nyíltan vállalja a konfrontációt a provokatív és nagyszájú tanulókkal, egy ilyen okozza a film egyik alapkonfliktusát is: egy órai vita hevében lekurvázza egy tanulóját.
Az osztály
Az osztály összetétele pontosan reprezentálja a külvárosi társadalmi viszonyokat: az osztály fele fekete, akik ennek ellenére pontosan megkülönböztetik és hierarchizálják egymást származási hely szerint. A karibi fekete majdnem rosszabb, mint a fehér francia, egy mali szemében. Az osztály fennmaradó fele marokkói, távol-keleti és egy fehér emo. Emblematikus, hogy az osztály legjobb tanulója kínai, akiről kiderül, hogy illegálisan tartózkodik az országban. A tanári tekintélyről csak annyit, hogy Suleyman, az egyik problémás gyerek egyenesen megkérdezi Francoistól, homoszexuális-e?
A film
Laurent Cantet az Arany Pálma mellett Oscar-díjra is jelölt alkotása, egy dokumentarista eszközökkel, aprólékos részletezéssel bemutatott fikciós mű, ám minden bizonnyal tökéletes lenyomata a valóságnak. A jelenetek nagy része a tanórákon zajlik, melyeket sikerült úgy felvenni, hogy nyoma sem volt a legkisebb „kamera-parának” se a tanulók, se a tanárok részéről. A köztük lezajló szóbeli adok-kapok tökéletes hitelességgel pörög. A tanári hangulata hasonlóképpen, szinte dermesztően abszurd a kicsinyes kávépénz ügyekkel, vagy „Neked mi a véleményed?” jellegű szakmai érdeklődésnek álcázott személyeskedésekkel együtt. Aki pedagógus – ők e film elsődleges célközönsége – ismeri ezt. Persze ők nyilván ismerik a magyar megfelelőit is az e film által tárgyalt esetnek, ám úgy hiszem, ennek ellenére tanulságos lehet nekik megtekinteni e francia példát, talán tudnak okulni belőle, hogyan és hogyan ne kezeljük az itt is látható kritikus eseteket. „Normál” nézőnek talán kissé hosszadalmas a film, hiszen nem biztos, hogy mindenki szívesen ül újra középiskolás padba. Bár katarzisélményt nem ad a film, viszont az általa felvázolt problémahalmaz valós, érvényes nálunk is, ábrázolása pedig hiteles: vitaalapnak egészen kiváló.
Asanisimasa pontjai: 10/6
