Lassanként szivárognak be hozzánk a távol-keleti film eleddig igencsak szűk körben 
híressé-hírhedté vált kultuszai, de szivárognak, és ez jó (ezúton is gratula a Black Mirror Kft-nek ködszurkáló tevékenységért). Ezúttal a Sukiyaki Western Djangot alkotó Takashi Miike, egy korábbi, 1997-ben készült Fiatal huligánok című filmjét néztük meg a kínálatból.
Ahogyan arról korábban már néhány mondatban megemlékeztem, Takashi (Miike?, sosem tudom, az angolból eredő átírási káosz miatt mikor melyik a japánok valódi családneve...) sokak által kultikusnak mondott spagetti-western paródiája rám messze nem bírt maradandó hatással, ám adtam neki még egy esélyt, mérlegelve, hogy hozzáértők szerint gigászi életművet halmozott fel eddigi csekély 48 éves korára, és ebből akár vak tyúk is talál szemet-alapon lehet még olyan is, ami tetszik. Nos, a Fiatal huligánok egy 
nagyon szerethető, bár néhol frivol, de mégis nagyon szórakoztató film, s bár itt is találunk nyomait Takashi spagetti-western-mániájának, ez még a komolyan veendő kategóriában bír maradni nálam is.
Ellentétben a belinkelt port.hu adatlap 'akciófilm'-veszélyt jelző műfaji definíciójával, ez nem valami kommandós-utcai harcosos verekedős-lövöldözős izé, hanem egy gyaníthatóan önéletrajzi elemekkel átszőtt regényadaptáció, melyben az Oszaka külvárosában csavargó 10 év körüli Riichi különféle kalandok során tapasztalja meg a férfivá-válás viszontagságait, s egyúttal megérti saját, céltalanul lébecoló, suttyó apját és saját csavargásának tulajdonképpeni okát is. A történet időpontja könnyen beazonosítható, hiszen Takashi sokszor mutatja az ekkor már erősen technicizálódó japán háztartásokban mindig működő tévék képernyőjén futó híradórészleteket, melyek az Apollo 11 kilövéséről, a Holdra szállásról, valamint az egész világon zajló diáktüntetésekről tudósítanak. A Japánban eléggé tipikus családmodellt láthatjuk, melyben több generáció él együtt: bár a léha apa valahol linkel, az anya hazavárja, éppúgy, mint iskolakerülő kisfiát. A nagypapa, ha nem mahjonggozik öreg haverjaival a ház előtt, vagy nem lopja unokájával cinkos egyetértésben a szomszéd földieprét, Riichi útjait kíséri óvó figyelemmel. Anya, mint minden anya, aggódik mindenki iránt. A kissrác haverjaival innen-onnan összelopott kacatokból egy titkos helyen az Apollo 11 űrhajó mását építi, melyet a szomszéd, 
hasonlókorú banda irigykedve néz. A tanítónéni Riichi magaviseleti problémái miatt családlátogatásra érkezik, épp akkor, amikor részeg apja is úgy gondolja, itt az idő hazatérni. A nagypapa oldja meg meghökkentő egyszerűséggel a kínossá fajuló szituációt, hogy aztán este nagy tüzijátékkal köszöntse a Holdra szálló Armstrongékat.
Takasi lazán összefűzött epizódokban meséli el a kis Riichi sorsfordító napjainak történetét, bár a nagypapi már említett egyszerű megoldása meghökkenésre adhat okot, e filmben nincsenek Takashi filmjeire amúgy jellemző különösen extrém akció- vagy szexjelenetek. A Fiatal huligánok egy kifejezetten kedves, humánus film, persze, a gyermeki lélek tisztasága vitán felül áll, eredendően makulátlan, mocskossá mindig kívülről jövő hatások teszik. E film éppen ezt a pillanatot ragadja meg pontosan, amikor a tisztaságon az első piszkos folt esik.
A film hiteles atmoszféráját Takashi szabadon szárnyaló képzelete által sugallt jelenetek, a bizarr szituációkat is perfektül teljesítő szereplők, és a szemmel láthatóan minimális büdzsét erénnyé tenni képes, dokumentarista stílben dolgozó operatőr (Hideo Yamamoto) képei adják össze együttesen. Az általam látott két film alapján Takashi Miike különc-státuszáról szóló hírek megalapozottnak tűnnek, aki két ennyire különböző filmet képes csinálni, arra nem szabad nem odafigyelni. Az asanisimasa ezt a filmet 8/10-re értékeli.
