Engem a megszokott horror-miskulanciák, mint a zombik, bőrpofák, vérengző halak, madarak, vadak és űrlények, no és a vámpírok meglehetősen hidegen hagynak, a műfajból általában csak azok a művek szoktak érdekelni, amelyek erőteljesen kötődnek a való világhoz, reális élethelyzetekhez, reális félelmekhez (egyszer majd kibontom ezt valami esszében, ha odáig jutok). Azonban most, hogy a világ nagyobbik felét, illetve annak 10-18 éves korig terjedő, jobbára feminin részét nyálba fojtja az ízlés Alkonya, muszáj (nekem is) piedesztálra emelnem az Engedj be! című svéd romantikus "tinihorrort", mint a fertőzés ellen való egyetlen témába vágó alternatívát az épeszűek számára.

Tomas Alfredson, akitől eddig jóformán csak egy 192 perces!!!! komédiát -a Négyféle barnát- láthattak a szerencsések (én sajna nem, de "rajta vagyok" az ügyön), vélhetően megelégelte, hogy egy tehetségtelen, unatkozó amerikai háziasszony és néhány tehetséges amerikai marketingszakember lealázzon egy mítoszt, ami azért mégis az emberiség kultúrkincsének szerves része, így előállt az ő csehovi, vagy inkább bergmani hangulatú tinivámpír szerelmi drámájával, áldassék érte a neve. Az Engedj be! így egy lassú ritmusú, hömpölygő film a végtelen csendben terjengő svéd téli éjszakában, elsősorban szerelmi történet, mely két 12 éves gyerek között szövődik. Kristálytiszta, sallang-, hatásvadászat és modoroskodásmentes érzékeny és hiteles alkotás a film, ebből a szempontból (is). Másodsorban természetesen vámpírfilm, melynek egyik legsűrűb filmes desztillációja, mely valaha készült. Alfredson e filmben tulajdonképpen leszámolt az összes vámpír-klisével, mit összehordtak a századok, gyakorlatilag csupán a vészes fényérzékenységet és az obligát emberi vértől való függést tartotta meg. Ettől függetlenül, a film működik, sőt, ettől a kisebb paradigmaváltástól válik igazán érdekessé a mára már kissé túlbeszélt vámpír-sztori. Harmadsorban egy mély és hiteles sorstragédia a kirekesztett ember, itt egy 12 éves furcsa fiú (Oskar) sorsáról, erőfeszítéseiről és felemelkedéséről - arányaiban, méltóságában, sűrűségében a film maga a vegytiszta művészet, aranyba metszve, katarzissal. A rideg, hideg svéd tájban megbúvó kietlen lakótelep sivár hangulatát esztétikus kompozíciókba fényképezte az operatőr (Hoyte van Hoytema), melyeket veretes és masszív vágás illeszt össze egyetlen képfolyammá, mely a lassúsága ellenére a horror/thriller műfajának megfelelő hangulatfokozással meséli el a 12 éves szerelmespár (ember és vámpír, igen) szívszorító történetét, sok vérrel, hullával de/és viszonylag happy enddel!. Így, ha jót akarsz magadnak, inkább e fimet engedd be magadhoz, mint a hasonló témájú, de összehasonlíthatatlanul gyengébb Alkonyat (kritika róla holnapután) című megagiccset. Asanisimasa szerint az Engedj be! minimum 9/10.