A cet óriási szájában hatalmas tintahal vergódik, melynek csápjai viszont a bálnát fogják körül. Cet vagy tintahal? Cet vagy tintahal? - bucizhatnánk e klasszikus rókafogta csuka-variáción, ki győz le kit ebben az élethalálharcban, de mi inkább derülünk Noah 
Baumbach A tintahal és a bálna című szellemes melodrámáján. Egy értelmiségi házaspár, a hajdan sikeres íróként tevékenykedő apa és az első sikereit arató anya között két tizenéves fiú őrlődik, miközben a család végképp felbomlik. Baumbach gyaníthatóan ismert szituáció alapján írta és rendezte meg ezt a történetet, mert ilyen friss és abszurditásában életszagú szituációkat íróasztalnál és/vagy egy kávéházban kitalálni nem lehet. A karakterek is portrészerűen plasztikusak, a hajdani sikeréből élő, mára egyre jobban lefrusztrálódó apa (Jeff Daniels) helyett a szögegyszerű, de még férfi teniszedzőt választó anya (Laura Linney) között izzik a levegő, de nem a szerelemtől. Tányérok és vázák helyett azonban -entellektüelek lévén- válogatott verbális rakétákat lődöznek egymás felé, a két gyermek (Jesse Eisenberg és Owen Kline) ezeken nő fel. Csoda, hogy a nagyobbik fiú inkább ékeskedne lopott tollakkal, mint a saját pucér seggével, a kisebbik pedig káromkodik, mint a kocsis? Baumbach remekbe szabott dialógokat ad szereplői szájába, melyeket akár egy az egybe lehetne kopizni a Modorosblogba posztnak, hiszen a létező összes bölcsész-közhely, az összes létező variációban eldurran kettejük között.
A film amolyan könnyed, okos, friss és ropogós független komédia, pontos színészi alakításokkal, melyben magukra ismerhetnek azok is, akik amúgy elvből nem néznek meg olyan filmet, melynek adatlapján az amerikai után a vígjáték áll. Asanisimasa szerint e film kb.: 7/10.
