asanisimasa

Sopsits Árpád kamasztrilógiájának befejező részében tovább vizsgálja a zsenge gyermeki lélek és a külső világ viszonyát, amelynek végkövetkeztetése elkeserítő, kiábrándító és mellbevágó. Úgy tűnik, nincs jövő...

Gyermek kontra világ, első fejezet
Sopsits bemutatkozó filmjében, az 1990-es Céllövöldében egy tizenéves fiút ismerünk meg, aki a lehető legradikálisabb lépést választotta az élet első igazi nagy kihívására. Gyermekkorát apja céllövöldéjében töltötte, az jelentette számára a mesék csodálatos világát, gyakorlatilag mindent, ami egy gyerek számára létezik. Azonban hamar elérkezik a felnőtté válás, az álmokat mindennap brutálisan veri szét az agresszív férfi, ezen a gyenge anya semmit nem képes segíteni. Amikor az apa elkótyavetyéli a céllövöldét, a fiú ezt már nem tudja megemészteni, úgy érzi, mintha apja egész gyermekkorát lopná el, ezért a hajdan ajándékba kapott puskával lelövi az apját. Sopsits első filmje, még az archaikus, kissé esztétizáló fekete-fehérben igazi dühös kamaszfilm, markánsan fogalmazza meg a kamasz válaszát a gonosz "felnőtt" világra: az apagyilkosság brutális tettével. Pusztítsd el, ami elpusztít.

Gyermek kontra világ, második fejezet
Tíz évet kellett várni a trilógia következő részére, ekkor (2000-ben) született meg, már színesben a Torzók. Itt Sopsits gyermekkori élményei alapján nevelőintézeti környezetben mutatja meg a gyermeki lélek és a rideg külvilág ütköztetésének egy másik oldalát. E filmben a 9 éves Áron egy intézetbe kerülve tapasztalja meg az élet brutalitását. A nevelők szigorú parancsrendszer szerint szabályozzák a bentlakó fiúk életét, a leveleket cenzúrázzák, a gyermekeket veréssel fegyelmezik, akik maguk között ugyanilyen durva módszerekkel építik ki saját, belső hierarchiájukat. Mindenki mindenkinek cinkosa, árulója, besúgója és áldozata. Rideg, ellenséges és paranoid világ, mely minden szabadulási kísérletet szigorúan büntet. Áron egy tragikus szökési kísérlet jó szándékú tagjaként jót cselekedve is csak a kor (ötvenes évek) keserű igazságát tapasztalja meg: a hatalom saját céljának, a hatalom gyakorlásának érdekében semmitől nem riad vissza, példát statuálva, még a nyilvánvaló igazságtalanság ellenére is kegyetlen megtorlással büntet.

A kör bezárul
Az első részben még a gyermek ad brutális választ a külvilág kihívására, a második részben azonban a külvilág esélyt sem ad bármilyen szabad döntésre, autoriter módon megszabja mit, meddig tehet az ártatlan emberi lény. A harmadik részben a kör bezárul. A hetedik kör felvetése a következő: milyen az, amikor a külvilág tökéletesen semleges, közömbös a serdülő lélekben megfogalmazódó kérdésekre, akkor hogyan születik válasz, mi lehet a megoldás? Sopsits következtetése mellbevágó. A filmben jó anyagi körülmények közötti élő családok szüleik által pénzzel bőven ellátott, de érzelmileg elhanyagolt, és/vagy a felnőttek érdeklődését (világát) agresszíven elutasító, unatkozó, célokat és érdeklődést nélkülöző tizenéves gyerekeket ismerünk meg, akik jobb híján a város környékén csavarognak. Amikor valahonnan a semmiből egy ismeretlen furcsa fiú csatlakozik hozzájuk, általa egy veszélyes, ám ennek ellenére, sőt éppen ezért hívogató világ tárul fel előttük. Ketten aztán túl mélyen merülnek e világba (lásd: Dante Isteni színjátékának hetedik köre!), mely kalandnak elkerülhetetlenül tragikus vége lesz. "A jövő itt van, előttünk hever..."

Kiábrándulás
A hetedik kör a trilógia leggyengébb, ám mégis legerősebb és leghatásosabb darabja. Leggyengébb azért, mert bár zseniális jelenetek sorjáznak benne, nem sikerült zökkenőmentesen összefűzni őket, a film néha dadog. Ez a kisebbik baj, a nagyobbik az, hogy a kulcsszereplők játéka messze nem olyan hiteles, mint azt például a Torzókban megszoktuk. Nem lenne szerencsés az amatőr, és szemmel láthatóan igyekvő gyermekszereplőket bántani, a kulcsjeleneteket amúgy is döbbenetesen alakítják, ám az odáig vezető úton sokszor csak azt halljuk, ahogyan elmondják, amit a rendező bácsi kér tőlük, mintegy órai feleletként. Ez egyértelműen a próbahiánynak "köszönhető". A másik furcsaság az amúgy kitűnő Trill Zsolt játéka, aki Gábor atyát, a gyerekek hitoktatóját alakítja. Az ő szerepe a gyerekek kiábrándultsága, hitetlensége ellen éppen a hit erejével való küzdés lenne, ehelyett néhol egy, a Mátrixból eltévedt ördögűzőt látunk, a filmbe nem igazán illő groteszk jelenésként. Ad absurdum, jelenléte olykor bizony nevetésre ingerel! Játéka talán szereptévesztés, vagy éppen a színészvezetés hiánya, ami viszont nem megszokott Sopsitstól. Ennek ellenére olyan a film, mint tízemeletnyi zuhanás után arccal érinteni a betont. Kérdésfelvetése, annak kifejtése és megválaszolása egyaránt aktuális, hiteles és sajnos igaz, így A hetedik kör még hibái ellenére is, a trilógia többi darabjával együtt, az egyik legfontosabb kortárs mű a magyar filmben. Asanisimasa szerint: 7/10.