Werner Herzoggal együtt én sem láttam Abel Ferrara '92-es filmjét, de legalábbis nem emlékszem rá. Viszont nem is hiszem, hogy a művészetben (mint olyanban) is érvényes a lizsébéli sakk-szabály: ami fekszik, nyugszik. Persze, az igénytelen, csakis a döglött kutyáról történő plusz bőr lehúzására apelláló remake-ek engem is dühítenek, de ezt a mocskos zsaru-sztorit mi, Wernerrel és Nicolasszal azért elég rendesen odatettük. Werner megrendezte, Nick eljátszotta, én pedig megnéztem. Persze, egyértemű az alapszituáció: Werner, ezúttal profi filmesként csak pénzt keres ezzel a projekttel következő filozófikus ökoterrorista dokumentumfilmjéhez; Nicolas Cage a fő ludas a projektben, ő az egyik producer és nyilván ő akarta eljátszani Harvey Keitel állítólag kultikus szerepét. Cage színész, akinek ráadásul utóbbi időkben nem nagyon megy. Azonban, aki egy színésznek szemére hányja, hogy el szeretne játszani egy szerepet, annak halvány lila segédfogalma nincs a filmről és a színészetről. Most akkor tényleg, Sir Olivier Hamletje után ne játsszon senki Hamletet? Mi van akkor például Szmoktunovszkijéval, hogy messzebb ne menjek? Egy szerep azért van, hogy a színész eljátssza, punkt um. Nicolas Cage ráadásul itt olyan mocskos zsaru, olyan cinikus szocio- és pszichopata, hogy öröm nézni. Nincs apelláta, már csak ezért az alakításért érdemes volt ezt a filmet megcsinálni.

Herzog meg beszélhet, amit akar, amúgy sem ez az első hülyeség, amit hosszú pályáján lenyilatkozott - ezt a filmet igazi német precizitással forgatta le, s ez letagadhatatlan tény. Ha akarom, ez szakmailag talán eddigi legjobb filmje, semmi öncélú művészieskedés, semmi allűr, minden jelenet minden képe, minden hang és minden mozdulat a helyén van és mind kizárólag az elmesélendő sztorit szolgálja. Takkra két órányi, szinte végig sűrű, fojtó, meleg és nedves mozi, mint a helyszín fülledt klímája. Néhány egészen zseniális és őrült jelenet, melyekre még az ilyenekben profi Tarantino is csettintene: pl. Cage gyógyszertári jelenete, az idősek otthonában a két öregasszonnyal történő "bájcsevej", vagy a nagy beszívási jelenet a fekete főgengszterrel.

Cage elemi erejű alakításán túl, igen ügyesen, ötletesen és sémakerülően oldja meg Herzog a politoxikomán narkózis okozta delírium jeleneteit, akkor nyilván hánytam is volna, ha a szokásos eltorzuló, elhomályosodó efekteket kellett volna néznem, elég sokat, tekintve hogy Terrence McDonagh hadnagy (Cage) végig be van szívva, minta zállat. És nem arra a leülős-révedősre, hanem a túlpörgős-agresszíveskedősre. Ennek megfelelően a film sem lassú, áradó ritmusú, hanem szikrázó, őrült és vad. Szóval, lehet kultusz Abel Ferrara (tényleg, ki ez az Abel Ferrara ma?), de ez a film is rendben van ám. Mintegy mellesleg, az írók között ott díszeleg Ferrara és a másik eredeti író, Zoe Lund neve is. Ennyit a lopkodásról, nyúlásokról és az idióta nyilatkozatokról. Ez a film  az asanisimasa szerint 8/10.