asanisimasa

Anima = lélek, átvitt értelemben: kísértet, szótagolva: asa-nisi-masa, magyarul: kivi-sévér-tevet, ahogy az Fellini 8 és fél című filmjében szerepel. Kérdések, javaslatok, ajánlatok, munka, állás, effélék: efespontasanisimasakukacgmailpontcom . A posztok végén lévő pontozás szimpla tetszési mutató, semmi több. Azt mutatja, hogy az adott film mennyire tetszett. A címkefelhő helyett használd a 'keresés' opciót a jobb oldali oszlopban. Kiválóan működik, ha egy szóra, egy kifejezésre, az adott rendező vagy színész családnevére keresel rá.

Friss topikok

Az alkonyat harcosa (Tasogare Seibei, 2002)

2010.03.24. 17:14 efes

Kicsit megmosolyogtató az az erőfeszítés, mellyel a nyugati világ elismerni igyekszik a Kelet csodáit, ami néha azért szülhet vicces szituációt is (mint amikor a pekingi porcelánmúzeumban nagyban dicsérni kezdünk egy áttetsző fehér küblit, melyről az idegenvezető elnéző mosollyal árulja el, hogy az csak egy egyszerű köpőcsésze...). Ennyire azért messze nem durva elnézés Az alkonyat harcosának (The Twilight Samurai) jelölései (Oscar, a berlini Arany Medve, az egyik a Minden idők legjobb 100 filmjéből), de azért az is egyből látszik (vagy látszódnia kellene...), hogy ez azért messze nem a szamuráj-filmek csúcsa, nemhogy egy a legjobb százból.

Yoji Yamada filmje egy édesbús, elég vastagon melodramatikus merengés a szamurájok elmúló nagyszerűsége felett, még európai szemmel is illedelmes, rövidre vágott, paraván mögé rejtett akciójelenetekkel és sok szertartásos, ám banális közjátékkal. Paradox módon, épp az utóbbi az igazán érdekes ebben a filmben, feltéve, ha érdekel a száz-kétszáz évvel ezelőtti Japán vidék hétköznapisága. Élmény a film, amennyiben el szeretnénk merülni abban, hogy egy szegény, vidéki házban milyen sebtiben megejtett ceremónia előzte meg a teázást, étkezést, egy vendég, vagy éppen a ház urának megérkezését. Hogyan nézett ki egy hivatal, valamikor a XIX. században, hogyan hordták a hajukat a harccal már régen nem foglalkozó szamurájok, hogyan kötöttek masnit a kimonó hátuljára a nők, effélék. Talán meglepődve láthatjuk hajdani státuszuk és dicsőségük elmúlása feletti bánatukban az alkoholizmusba forduló szamurájokat, viszont így feltűnő az is, hogy ebben semmivel nem különböznek mondjuk az amerikai veterán tengerészgyalogosoktól vagy éppen egy nyugdíjas orosz alezredes elvtárstól. Amúgy ezeken kívül a film egy amolyan "Milyen volt apám?" típusú lányregény filmváltozata, hiszen Seibei szamuráj inkább szomorú, mint dicső történetét lánya narrációjában, az ő szemével, látásmódjában ismerjük meg.

Eképpen ez a szamurájfilm inkább a női nézők érdeklődésére tarthat számot, nem pedig egy jó kis kardsuhogtatásra vágyó férfiakéra, bár a híres szamuráj-etika egy újabb olvasata azért hozzájuk is eljuthat általa. A film minimum kétharmadát kitevő, édeskés, melodramatikus részek miatt, melyek viszont túl mélyen mégsem merülnek bele a szamurájok végnapjainak lényegébe, az asanisimasa csak 5/10-re értékeli ezt az amúgy más nyugatiak által kissé túlértékelt művet.

A bejegyzés trackback címe:

https://asanisimasa.blog.hu/api/trackback/id/tr801865586

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bog.art 2010.09.27. 14:27:25

na, de jó, hogy felhívtad a figyelmem, hogy már írtál erről a filmről. hát, sajnálom, hogy nem tetszett, bár valóban, innen ajrópából nézve a japánok mindig túlzásba viszik az érzelmeskedést (meg lehet szokni, amit egy itthoni filmesnél nem viselnék el és ordítoznék, hogy micsoda giccs, az egy idő után természetesnek tűnik a japánoknál - gonodolom, a végletekig vitt hétköznapi önfegyelmet ellensúlyozzák a filmeikben az érzelgősséggel és a meseszerű történetmeséléssel...). nekem nem maga a történet tetszett (hasonlót már láthattunk egy párat, ugyanennek a rendezőnek hasonszőrű történetei - a Trilógia másik két darabja - ennek a nyomába sem érnek, bár azok is kaptak egy rahedli díjat, igaz, többnyire ázsiai filmfesztiválokon), sokkal inkább az atmoszféra-teremtés, a színek és a játék. számomra annyira nyomasztóan szomorú volt, hogy nem is nagyon tudom azóta sem újranézni elejétől a végéig. azt meg külön érdemnek tartom, hogy noha megtehette volna yamada úr, hogy telepakolja a filmet suhogtatós jelenetekkel, hiszen a főszereplő az egyik legjobban képzett kardvívó színész japánban, mégis ellenált a kísértésnek és inkább a színészi játékot domboríttatta ki sanadával. egyébként az ismerőseim körében inkább a pasiknak tetszett, mint a csajoknak....