Ahhoz képest, hogy ez a film egy amolyan cirkalmas kalligráfiájú csajkönyvön alapszik, az általában inkább tévés produkciókat rendező Peter Kosminsky egy egész tisztességes filmecskét faragott belőle. Anya meg a lánya-problematika, a lány szemszögéből elmesélve, extra feltét rajta, hogy anyuci komoly művész, s ehhez mérten, független és arrogáns, erre neveli lányát is. A leányzó sem tehetségtelen, de lelkileg még korántsem 
olyan erős, mint anyu. Aztán anyu egyszer annyira erősen osztja (művészien, pohár tejben oldja ki a fehér leander halálos mérgét...) az egyik ideiglenes aput, hogy az halva marad, így elkezdődik a leány kálváriája, nevelőcsaládról nevelőotthonba, majd nevelőcsaládba, otthonba, családba. A tulajdonképpeni film, mint olyan, belső és külső roadmovie, hiszen a leány akaratlan végigutazza Kaliforniát, miközben folyamatosan reflektálva a börtönben ülő anyu által sugallt tanításra, a leány maga is felnő, független művész, de anyunál talán jobb emberré válik. A tanulság közhelyes, de megszívlelendő és megszívlelhető: légy önmagad, akkor jársz a legjobb úton. Látva körös-körül a sok értékvesztett, céltalanul bóklászó tinédzsert, pozitív példákból sosem elég. A film ezt nyújtja, pont.
Ehhez elsősorban hiteles szereplők kellenek, Alison Lohman óriási panaszos-kék szemeivel közvetíti azt a rebbenékeny szelídséget és annak mélyén a lelki és érzelmi gazdagságot, hogy a lányt követni tudjuk útján. Michelle Pfeiffer pedig törékeny szőkesége mögött olyan jégkristályszerűen szúrós, hideg és rideg, hogy még örülünk neki, hogy ilyen stílusosan szabadult meg aputól. Afelől pedig kétségünk sincs, hogy képes komoly hatást gyakorolni az emberekre, nemhogy útkereső, labilis lányára. Maga a film még éppen emészthető melodráma, túlcizelláltnak ugyan nem mondható, de azért komoly utat bejáró jellemfejlődéssel, egész jó szituációkkal, néhány jól kitalált karakterrel, akik ha csavarokkal nem is, de kényelmes fordulatokkal haladnak a műfajhoz illő, langyos végkifejlet felé. Kényelmes és kellemes film, nem több. Néha azonban ennyi is elég (tegnap legalábbis mindenképpen jobb volt, mint a tévében elérhető NCIS-franchise különböző darabjai). Asanisimasa így - és némileg a Titanic után lefáradtan - nem elégedetlen: 6/10.
