Vélt nemzeti nagyságunk egyik sokat emlegetett sarkköve például az, hogy rajzfilm-nagyhatalom vagyunk. Ez, más hasonló legendákkal ellentétben, sokáig valóban így volt. Az egész világ csodálta a magyar rajzfilmek eredményeit, a Pannónia, a Kecskeméti, majd a Varga rajzfilmstúdiók ontották a művészi igényű rajz-animációkat, saját produkciókként és külföldi bérmunkákként egyaránt. Rófusz, Reisenbüchler, Jankovics és még jónéhányan a műfaj valódi világsztárjai voltak. A magyar rajzfilm tündöklésének a digitális animáció elterjedése vetett véget, ahol már nem volt szükség többé a mesteri rajztudással ötvözött hangyaszorgalomra. Hasonlóképpen vannak ezzel a pixelezéssel a csehek is, ők azonban inkább a báb-animációban voltak legendásak, ám ezt a műfajt is alaposan elnyomta az olcsóbb, egyszerűbb „shrekkesítés”. A cseh bábfilm már közvetlenül a második világháború után szárnyalni kezdett, Jirí Trnka és Karel Zeman munkásságának köszönhetően. Zeman úttörője volt a báboknak élőszereplőkkel való együtt játszatásában (pl. Utazás az őskorba, 1954), mely módszert a rendelkezésére álló kezdetleges technológiai körülmények ellenére, példátlan precizitással, leleménnyel és virtuóz mesterségbeli tudással fejlesztette tökélyre. Trnka Zemanéhoz hasonló perfekcionista szemléletével és elképesztő kreativitásával jobbára a felnőtteknek szóló irodalmi klasszikusok felé fordult, azok báb-verzióival állt elő (pl. Svejk, 1955). A legismertebb persze talán Jan Svankmajer a cseh bábfilmesek közül, az ő szürreális, groteszk és abszurd filmjei olykor a művészet határvonalait átlépve a horror, sőt a pornó világába is átruccantak. Filmjeit (pl. A párbeszéd lehetőségei, 1982) a közönség és a kritika a kezdeti megütközés után egyértelmű ovációval fogadta, neve és művészete azóta is hivatkozási alap, a báb-animáció műfaján túl is. A padláson című filmet rendező Jirí Barta az előbbiek pályájának hű folytatója.

 

Barta legjobban mégis talán a Zemanhoz köthető hagyományokat követi. A padláson egyfajta bábfilmes összműfaji projekt, egy igazi gesamtkunst, amelyben egyaránt láthatunk hagyományos báb-animációt, gyurma-animációt, marionettet, rajz- és papírkivágásos animációt, valamint élő szereplőket, sőt állatokat is. Érdekes belegondolni, milyen sziszifuszi munka lehetett például a Schubert nevű vicces kis gyurmakaraktert összeanimálni egy élő és nem túlzottan intelligens galambbal! Ezt persze Pixarék röhögve megoldanák a monitor előtt ülve, de így, manuálisan azért lényegesen nagyobb trüváj ez. Főleg, hogy a különböző animációs módszerek tökéletesen homogén egységben vannak az élőkkel és a valódi tárgyi környezettel is.

 

Na, a film sztorija viszont nem egy ördöglakat, mondhatni, egyszerű, mint –stílszerűen szólva- az ácskapocs. Mütyürkék, törött játékok, bizgenytűk és kütyük boldogan élnek a padláson kialakított világukban, míg egyiküket elrabolja a Gonosz, aki felnőtteknek szóló viccként, egy diktátor mellszobra, ám mütyürkéék hősiesen kiszabadítják és boldogan élnek, míg valaki ki nem lomtalanítja a padlást. Toy Story, hogy mást ne mondjak. De nem ez a lényeg.

 

Alapvetően gyermekeknek szóló mesefilm révén egy mesét kapunk, ami még jó, hogy nincs joyce-i cizelláltsággal megírva. Nincs a filmben semmi horror, legalábbis még bőven alatta marad a Disney-filmek retteneteinek. A mese is el van mesélve, így narratív szempontból is rendben van a film. A lényeg azonban Barta fantáziájának és kreativitásának parttalan áradásában keresendő, ugyanis amit itt, ebben a filmben felvonultat, az valami észvesztő. Nem is kell a történetre figyelni, elég csak alaposan megszemlélni a különböző karaktereket, eszközöket, járműveket, a valódi lomok között, azok réseiben megtalált helyszíneket, azok mind-mind egy külön történet. Az pedig, ahogy az öreg porszívóból sugár-hajtásos repülőgép válik, majd Noé bárkája, s amikor azt a Gonosz megsemmisíti, tengeralattjáró lesz, na, az frenetikus. Vagy a mozdony, gombokból, zseblámpából, fogkeféből és szögekből! Akkor a karakterek: ezeknek a rongyokból, gyurmából és ki tudja még miből összegyúrt micsodáknak, hát ezeknek lelkük van! És semmi CGI, meg pixelizáció, meg renderelés! Minden a jó öreg stop motion, kézzel hajligatva, gyúrva, tilitolizva, taszigálva. Bravúros, sőt zseniális film ez, maga az emberi kreativitás fényes és cáfolhatatlan bizonyítéka. És mennyire szép, hogy Barta agya ugyanúgy jár, mint nálunk Sztevanovityé és Presseré... Padlásra fel, hát! Asanisimasa: 10/10