asanisimasa

Anima = lélek, átvitt értelemben: kísértet, szótagolva: asa-nisi-masa, magyarul: kivi-sévér-tevet, ahogy az Fellini 8 és fél című filmjében szerepel. Kérdések, javaslatok, ajánlatok, munka, állás, effélék: efespontasanisimasakukacgmailpontcom . A posztok végén lévő pontozás szimpla tetszési mutató, semmi több. Azt mutatja, hogy az adott film mennyire tetszett. A címkefelhő helyett használd a 'keresés' opciót a jobb oldali oszlopban. Kiválóan működik, ha egy szóra, egy kifejezésre, az adott rendező vagy színész családnevére keresel rá.

Friss topikok

Poroló 23.- Alphaville (Alphaville, une étrange aventure de Lemmy Caution, 1965)

2010.10.18. 11:36 efes

Persze, annak idején (nekem a nyolcvanas években), még voltak filmklubok, s ha voltak, biztosan volt Francia új hullám-, de legalábbis Godard-filmklub, ott láttuk ezeket a filmeket. Az ember, feltéve, ha gondolkodó közegbe szocializálódott/szocializálta magát, elébb-utóbb beleütközött pl. az Alphaville-be is, főleg, hogy a késő kádáreiban, már fel-fellélegezve az aczélos kultúrpolitika szorításából, egy utópia mindig nagyobbat ütött, mint amennyi luft volt benne. Főleg, hogy az Alphaville (minek neve Bétaville...:) ekkor, 1984-ben játszódik. Nem volt tilos a film, hiszen tudvalevő volt, ezek, Godardék jó gyerekek, csak rossz helyre (sic!) születtek. Meg hát Alphaville-ről nem kellett feltétlenül mindenkinek a kommunizmusnak eszébe jutni, hiába orwelli, mint időpont és mint utópia. Ezt a várost tudósok irányították, és a szigorú logika irányította. Von Braun, ugye. Míg a kolléga az értelem, a könyvek eltűnését siratja, addig Jean-Luc Godard az érzelmek kihunyását félti az egyre elembertelenedő, elgépiesedő társadalomban. Az érzelmekkel, a szerelemmel talán nem volt semmi baja Aczélnak, meg hát, mondom, ez a Godard jó gyerekünk nekünk.

Persze, azért mindenki már akkor is azt gondolt, amit akart, áthallott, asszociált, hozzáolvasott és belelátott. A francia újhullámos filmek amúgy is mindig forradalmi, lázadó üzenetet hordoztak, nemcsak filmnyelvileg, hanem külsődlegesen is. Ahogy azok a pofák dohányoztak, azok a ballonkabátok, azok a manírok - mind-mind visszaköszöntek a nyolcvanas évek budapesti alternatív szubkultúrájában, de filmekben, könyvekben is. (Sőt, még Coppoláék, de Tarantino sem lenne az nélkülük, ami ma.)

Az Alphaville persze mai szemmel nézve már, legalábbis megmosolyogtató. Ahogy Godard '65-ben elképzelte 1984-et (amúgy a forgatókönyvet az '52-ben elhunyt Paul Éluard, a híres szürrealista-kommunista műve alapján írta Godard, tehát az alapanyag kvázi az orwellivel azonos időben írodhatott), az ma már ultragagyinak tűnhet. A lakásnyi méretű, forgótárcsás mágnesszalagos számítógépek, azok a ma már csak retró-gáztűzhelyeken megtalálható ormótlan kapcsolók, a mutatós, analóg óriási műszerek, szóval a layout az nagyon vicces, ma már. A főhős figurája, Eddie Constantine elképesztő arca, aminél nem nagyon van film noirabb a filmtörténelemben, szóval, nem sok hősies van benne. Valami eredendő romlottság sugárzik a paliból (bár lehet, hogy csak azért érzem így, mert már nem dohányzom), nehéz őt pozitív hősként, s főleg, a szerelemért, az érzelmekért küzdő hősként elfogadni. A másik főszerepet játszó angyali Anna Karinához, Godard akkori feleségéhez képest ő egy bácsi. Fura pár a vásznon - de épp az ilyenek miatt érdekes a mai napig is Godard, hogy még mindig képes meghökkenteni. Ha nem gondolatiságával, nem provokatív stílusával, akkor manírjaival. A bevillanó neoncsövekkel, nyilakkal, reltivitáselmélet-léplettel, a végletesen elidegenített színész- és kameravezetésével, a minimalista dialógjaival. Darabos, szinte szögletes filmes modora mai szemmel tán frissebb és ropogósabb, mint volt valaha - nem véletlenül emlegetik Godardot a mai napig guruként, de legalábbis legfőbb előzményként bizonyos filmesek (lásd pl. megint Tarantinót).

A film cselekménye persze, ha ma nézem először, soványkának és didaktikusnak tűnhet. Üzenete banális és naiv. Ami viszont érdekes, az Godard bátorsága, rendezői attitűdje, nonkonform, önfejű és már itt is kifejezetten pimasz allűrjei, melyet ma már annyira ritkán lehet felfedezni a ma dívó perfekcionista, konform, kiszámított és alaposan bekalibrált filmművészetben. Az Alphaville nyelvében, ízében, színeiben és illatában is magában hordozza üzenetét, ma már ritkán láthatóan komplex művészi egységben. Hogy esetleg ma már nem (úgy) hat az átlag nézőre, arról a legkevésbé sem Godard, vagy a filmje tehet. A világ ma már másmilyen, és nem is feltétlenül olyan, mint amilyet e filmben jövendölt. (Újra)szembesülés vele azonban érdekes élmény lehet azoknak, akik még esetleg keresnek valamit egy filmben, azoknak viszont egyszerűen ultragagyi vagy tömény unalom, akik csupán várnak tőle valamit. Az Alphaville felett eljárt az idő. Bár, inkább szívesebben mondom úgy, hogy az Alphaville egy másik tér-idő konstellációban létezik. Asanisimasa: 7/10

A bejegyzés trackback címe:

https://asanisimasa.blog.hu/api/trackback/id/tr452380542

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.