asanisimasa

Anima = lélek, átvitt értelemben: kísértet, szótagolva: asa-nisi-masa, magyarul: kivi-sévér-tevet, ahogy az Fellini 8 és fél című filmjében szerepel. Kérdések, javaslatok, ajánlatok, munka, állás, effélék: efespontasanisimasakukacgmailpontcom . A posztok végén lévő pontozás szimpla tetszési mutató, semmi több. Azt mutatja, hogy az adott film mennyire tetszett. A címkefelhő helyett használd a 'keresés' opciót a jobb oldali oszlopban. Kiválóan működik, ha egy szóra, egy kifejezésre, az adott rendező vagy színész családnevére keresel rá.

Friss topikok

Sanyi menni színházba

2010.11.07. 14:31 efes

Óriási elmaradásaim vannak színházfronton, pedig járok színházba is, rendesen. Nézzük slágvortokban, mit is láttam eddig ebben az évadban:

Három nővér, Nemzeti Színház. Óriási előadás az Amerikában élő román direktor, Andrei Serban vendégrendezése, mely lazán és görcsmentesen szakít minden Csehovról alkotott közhelyes prekoncepciónkkal. Felfogásában a Három nővér majdhogynem tragikomédia, olykor hangosan kacagunk, a végén viszont ott van az a mély szomorúság, amit mi nézők érzünk a valóság ismeretében, ellentétben a három vidéki dámával. Pergő, jó ritmusú színházat varázsol Serban, mely szinte lubickol a produkcióba beugró Menczel Róbert elképesztő tereiben. A darabban pedig a színház színészei lubickolnak, Alfölditől Schell Juditon át Nagy Mariig.

Az óra, amikor semmit sem tudtunk egymásról. Az osztrák Schauspielhaus Graz és a magyar Szputnyik Hajózási Társaság közös pordukcióját szintén a Nemzetiben láttam, az Őszi Fesztivál programjában. Bodó Viktor ma az egyik legtehetségesebb magyar színházcsináló. Kvázi zseni a srác, minden allűrjétől függetlenül, de azokkal együtt is. Virtuóz ötlet-tűzijátékot produkált ezúttal is Peter Handke néma (értsd: szöveg nélküli) színművéből, azonban ez alkalommal sajnos nem tudott szellemet, gondolatot belevinni az előadásba, mely ennek híján -ugyan egy darabig szórakoztat, de aztán elkerülhetetlenül- formalista virgázásba fullad. A filmnek, mint mozgóképnek és kifejezésmódnak, mint nyelvnek színpadon való megjelenítése ma már egyáltalán nem számít különlegesnek, Bodó alázatos és igyekvő társulata ezzel az alapkoncepcióként fellépő ötlettel úgymond, nyitott kapukat döngetett.

Jeremiás, avagy az isten hidege. Nemzeti Színház. Térey János misztériumjátéka egy önismereti körhinta, melybe egy szülővárosába, Debrecenbe hosszú idő után visszatérő parlamenti képviselő ül bele, a nézővel együtt. Élők és holtak, múlt, jelen s jövendő keveredik a körkörös színpadon, László Zsolt jutalomjátszik, Stohl András viccesen asszisztál ehhez, sajnos csak a darabból nem sül ki semmi jó. Hősünk  a szemünk előtt válik antihőssé, de Debrecen sem jobb hely Pestnél, ám nem is lesz az. Térey tőle megszokott tréfás lírai prózája helyenként elementáris fordulatokkal operál, olykor bulvárszinten aktualizál, máskor viszont éppen elengedi a kézenfekvő, bár a bulvárnál messzebb vivő párhuzamokat. Valló Péter rendezése a folyamatos pörgés ellenére is komótos. Közepes előadás.

Golden Dragon. Katona József Színház. Roland Schimmelpfennig kortárs német drámaíró darabját Gothár Péter állította színpadra a Katonában. A darab egy thai-kínai-vietnami gyorsbüfé groteszk hétköznapjaiból ragad ki néhányat, melyben az egyik mosogatónak fáj a foga, amely esemény a későbbiekben beláthatatlan módon lesz ki- és behatással a darab összes, egymáshoz lazán kapcsolódó szereplőjére. A színpadon folyó bizarr orgiában minden ázsiai egyforma, a női szerepeket fiúk, a fiúszerepeket nők játsszák, Schimmelpfennig pedig a rendezői instrukciókat is beleszövi az olykor végletesen elidegenített dialógusokba. Nekem kicsit se füle, se farka horror-mese ez az egész, de volt, aki jól szórakozott rajta. Gondolom, nem láttak még Pintér Béla-előadásokat. A Golden Dragon éppen olyan, mint egy gyengébb Pintér Béla-darab.

Jó zsaru, rossz zsaru. Centrál Színház. A darab az amerikai Keith Huff kétszereplős kamaradrámája, a jó értelemben vett bulvár velejéből. A főszereplő két zsaru: Stohl András és Szabó Győző. Kettejük egyre fokozódó intenzitású, olykor egymás szavába vágó, máskor szabadon örvénylő monológjából bomlik ki a darab sztorija, mely önmagában semmi olyat nem tartalmaz, amiről ne hallanánk néhány évi intenzív krimisorozat-nézés alatt. Az előadást a két színész játéka viszi előre. Szabó (a jó) visszafogott és elfogódott, míg Stohl (a rossz) vibrál, hisztériázik, olykor szinte pszichopata módon őrjöng. Nem vitás, ki közülük a tragikus figura. A közönség vastapssal jutalmazta a két színész intenzív játékát, azonban szerintem az előadás még ennél is jobb lehetne, ha Stohl olykor nem ordítaná le a nézők fejét. Túlzás nélkül, olyan intenzítással játszik, hogy a nézők haja lobog a színpadról áramló feszültségtől és őrült energiától - ez esetben is igaz a közhely: a kevesebb mindig több.

A bejegyzés trackback címe:

https://asanisimasa.blog.hu/api/trackback/id/tr302430257

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása