Kim Ji-woon ropogósan friss bosszúfilmjéhez képest honiftársának, Park Chan-wooknak (amúgy méltán) körülrajongott Bosszú-trilógiája legfeljebb illedelmes esti mese lehet csupán. Amit az I Saw The Devil (am: Láttam az Ördögöt) az óklasszikus szemet szemért-elv gyakorlati megvalósításaiból megmutat, annál több egész egyszerűen elképzelhetetlen józan ésszel (bár azért borítékolom, hogy napkeleten vannak még tartalékok ez ügyben is). Mindenesetre, aki ezt a filmet végignézi (majdnem két és fél óra!), az egészen biztosan látta magát a kaján ördögöt, teljes valójában.
A film sztorija nem egy etwas. Brutális sorozatgyilkos ritkítja az ifjú dél-koreai lányokat, melyeket némi szexuális erőszak után komótosan feldarabol, majd az így kapott testrészeket szanaszét szór a vidéken. A rendőrség tehetetlen, nem jut a gyilkos nyomára, egészen addig, míg a fiatal Dae-hoon titkosügynök mennyasszonya is a gyilkos áldozatává válik. Ekkor az ifjú ügynök saját kezébe veszi a dolgokat, és titkosszolgálati módszerek bevetésével kutatja fel a gyilkost, hogy mintegy személyes igazságszolgáltatóként, szembesítse őt saját eszközeivel. Mivel a gyilkos lelkén igen sok szörnyűség szárad, így a szembesülés sem merül ki egyetlen aktusban...
A film bosszú-lélektani szempontból tökéletes ellentettje az idei idegennyelvű Oscart elnyerő argentin Szemekbe zárt titokban ábrázoltnak, ott egy szofisztikált, humánus módját ismerhettük meg az önkézbe vett igazságszolgáltatásnak, itt azonban a zsigeri, már nem is emberi, sőt nem is vadállati, hanem igenis ördögi, szadista vérbosszút látunk. Viszont, amíg a gyilkos valóban tiszta szadizmustól hajtva, mintegy élvezve ölt, addig a bosszú gyönyöre már messze nem édes: Dae-hoon miközben lassan és aprólékosan szorítja ki a szuszt bűnös áldozatából, a megtisztulás mély lelki gyötrelmekben, sírógörcsökben nyilvánul meg nála. Dae-hoon igazságszolgáltatása majdhogynem passió, akár bibliai értelemben is.
A két és félórás filmben Kim Ji-woon mesteri módon tartja a tempót, egy pillanatra sem lankad a feszültség, és a látszólag szögegyszerű sztoriban még a legvégére is marad olyan csavar, hogy attól mindenki leteszi a haját. Az ultrabrutális erőszak explicit jelenetei, Dae-hoon egyszemélyes keresztesháborúja komoly erkölcsi, etikai és filozófiai természetű gondolatokat is felvet, melyek megemésztése egészen biztosan túl fog nyúlni a film keretein.
Choi Min-sik lezser, flegma pszichopatája szerintem filmtörténeti jelentőségű alakítás, de Lee Byung-hun könnyező bosszú-angyala sem csak a lányok szívét fogja meghatni. Amit e filmben nyújtanak, kiválóan cáfolja azt az ócska közhelyet, miszerint a távol-keleti színjátszás képtelen árnyalt érzelmek és többrétegű, plasztikus figurák megjelenítésére. A Láttam az ördögöt súlyos, brutális, de nagyon jó film. Asanisimasa: 9/10