Diane Arbus az amerikai portréfényképezés egyik igen fontos, korszakos alakja volt, viszonylag fiatalon, 48 évesen halt meg 1971-ben. Élete amúgy tartalmaz érdekes fordulatokat (de hát kié nem?): Jómódba születik, majd rendes családban él, menő reklámfotós férj meg a két gyerek. Ő mégis sokkal inkább vonzódik az élet perifériáin tengődő, társadalmon kívüli fura fazonokhoz, vagy az extrém, bizarr cirkuszi figurákhoz, mint a kétfejű lány, a férfinő, a törpék, vagy mint ahogy e filmben is látjuk: a szőrember. Arbus képei a tanúbizonyságok arra, hogy amit a filmben látunk, az bizony úgy volt. Az élete viszont, ennek ellenére, annyira mégsem érdekes, hogy túl sok szót kelljen rá vesztegetni...

Steven Shainberg rendező ügyes koncepciója, hogy ő sem elsősorban Arbus életének tényeket soroló kronológiájára koncentrál, hanem egy funkcionális keretbe (hisz' egy fényképészről van szó!) foglalva valóban egy nem is annyira képzeletbeli portrét fest témájáról a kissé félrevezetőre magyarított A Szépség és a szőr (stb.) című filmjében. E címből előzetesen könnyen egy romantikus drámára asszociálhat a néző, persze, van nem kevés romantikus színezete is a portrénak, az azonban mégis inkább azt próbálja megvilágítani, milyen körülmények, milyen okok vezethettek oda, hogy Arbus, felrúgva biztonságos és békés konvencionális életét, az élet rejtélyes, titkokkal teli, extrém és bizarr területei forduljon. Ez többé-kevésbé sikerül is a filmnek (a portrénak), elsősorban Arbus képeire utaló vizuális koncepcióval, a híres és jellegzetes fotókat idéző beállításokkal, valamint Nicole Kidman éppen visszafogottságában titokzatossá váló alakításával, ahogyan életre kelti a fotós pályája első lépéseit megtévő Arbust. (Érthetetlen, mi vezette ezt a tehetséges színésznőt, hogy idióta módon porcelánná botoxozza arcát, a legfőbb művészi eszközét...)

A nagyközönség viszont nyilván a Kidman alakította furi fényképésznő és a szőrmók csudabogár (Robert Downey Jr.) kapcsolatára koncentrál, ami a portré szempontjából csak kevésbé lényeges, bár jelentősége tagadhatatlan. A találkozás és a rácsodálkozás a fontos, az érzelem, a szerelem, hogy összejönnek-e vagy sem, már kevésbé - mint ahogy Arbus fotóiban sem az érzelmek, hanem inkább a titkok, rejtélyek, a furcsaságok a fontosak. Nyilván el kellett adni valahogyan a filmet, ami viszont így számomra kissé felemásnak tűnik. Rengeteg pontos és érdekes vonás, hangulat, kissé stílustörő cukormázas kivitelben. Mintha Arbus színesben, 10 megapixeles digitális géppel fotózott volna, nem pedig fekete-fehér filmre, a klasszikus Rolleiflex kamerájával... Asanisimasa: 6/10