Az ilyen filmek, mint ez a Párizsból szeretettel is, semmi másra nem valók, mint arra, ha adódik az embernek felesleges másfél órája, akkor azt kitöltse vele. Honnan van az embernek felesleges másfél órája? Például amikor a felesége (barátnője, lánya, anyukája, stb.) éppen vásárolgatna, addig beülni a multiplexbe és megnézni valamit. vagy éppen otthon muszáj maradni, mert bedöglött a kazán (eláztatott a szomszéd, stb.) és várjuk a mestert. Addig betolunk valami filmet, és nem gondolunk a nemsokára kifizetendő arcpirítóan magas munkadíjra. Ennyire jó ez a Luc Besson írta-produkálta film, többre nem nagyon.

John Travolta kopasz és kövér, laza dumákat nyom. Igen, és? Jó, az a pici önreflexív poén a Royal Cheese-zel, az jó volt. Partnere, Jonathan Rhys-Meyers engem kicsit Hujber Ferire emlékeztet, amivel nehezen lopja be magát a szívembe. De OK, amúgy nincs baj a csávóval. Ők ketten, együtt úgy néznek ki, mintha Jack Bauert osztottuk volna kétfelé. A kemény Jack a Travolta, az elfogódott, kisfiús Jack pedig a Rhys-Meyers. Dolguk is Bauer-meló, egy amerikai küldöttség érkezik Párizsba, amit terroristák akarnak megterrorizálni. Akció, száguldás, lövöldözés, pici szerelem, pici, amolyan akciófilmes pasihumor, egy egész jó csavar a történetben, majd még száguldozás, sok lövöldözés, aztán vége. Ennyit tud a film, ami erre a másfél órára elég is. Kikapcsol. De mélyebbre ne ássunk, mert csak a gondok, sutaságok, kidolgozatlan, kétdimenziós karakterek, indokolatlan cslekményszálak, egyéb bajok és hibák jönnek elő, és másnap már úgysem emlékezünk az egészre. (Csak arra az összegre, amit nőpartnerünk/mesterünk súg fülünkbe a vásárlás/javítás végén.) Asanisimasa: 6/10