Azt gondolom, hogy az eutanázia témakörében mindenkinek megvan a maga véleménye, így nekem is és ennek a filmnek is, e két utóbbi pedig nagyjából egyezik. Nem akarok a továbbiakban a szükségesnél több erkölcsi, etikai és jogi fejtegetésekkel foglalkozni, mert ez egy filmblog. Maradjunk hát a filmnél, amit jelen esetben Dr. Halál címmel mutatott be az HBO, és Dr Jack Kevorkian küzdelméről szól az ún. "kegyes halál" legalizálása érdekében. Maga a hírhedt doki több mint félszáz utolsó stádiumú gyógyíthatatlan beteg eltávozásában segédkezett, minden egyes alkalommal a beteg és hozzátartozói kifejezett és videón is rögzített személyes szabad akaratából, továbbá több, különböző specialitástól származó szakvélemény figyelembevételével, kizárólag a kilátástalan és elviselhetetlen szenvedéstől való, emberhez méltó megszabadulás érdekében. Azzal, hogy Barry Levinson rendező Kevorkian dokit tette meg filmjének hősévé, és minden jelenetet annak rendelt alá, minden dramaturgiai és filmnyelvi eszközt úgy alkalmazott, hogy azzal a doki mellett beszéljen, a film az orvosilag felügyelt eutanázia propagandafilmje lett. Nekem ezzel az égadta világon semmi bajom nincs, Kevorkian módszeres ceremóniájával a legmesszebbmenőkig egyetértek, s mivel ez a film a doktor életéből kiragadott fontos szakasznak a rajza, elfogulatlanságot felesleges rajta számon kérni. A Dr. Halál nem dokumentumfilm, bár tárgy- és tényszerűbb sokuknál, nem publicisztika és nem más zsurnalisztikai műfaj, így objektívnek sem muszáj lennie. Levinson és az HBO felvállalta magára Dr. Kevorkian megosztó, különc személyiségét, és az általa képviselt iszonyú horderejű ügyet - ezért tisztelet illeti.

A 134 perces filmben egy perc üresjárat nincs, hangulatában, a jól megválasztott kísérőzenékkel, valamint Kevorkian civil életéből vett vicces, vagy akár bájos jelenetekkel ügyesen idegenít el a téma komorságától, ám éppen így válik az még érzékletesebbé, hatásosabbá. Az utolsó, végzetes tárgyalótermi dráma pedig a műfaj legjobbjai közé tartozik. Al Pacino élete egyik legnagyobb alakítását nyújtja Dr. Kevorkian szerepében, pedig azért odatette magát már úgy néhányszor, hogy az szinte beleégett a vászonba, illetve képernyőbe. Nemcsak a tárgyalótermi nagyjelenetben játszik óriásit, beszélni nagyon tud, ismerjük, hogy közben a néző is egyre mélyebbre süllyed a székben, ha Al Pacino beolvas az adott filmben valakinek. Ez alkalommal viszont olyan mélységben lényegült át Jack Kevorkianná, hogy többször elfelejtettem, hogy Al Pacinót látom, pedig láttam már ezerszer, majd' az összes filmjében. Aztán kiváló az asszisztencia is ehhez az elképesztő alakításhoz: John Goodman, a maga grizzly-alkatával és ehhez méltó, masszív játékával mindenkinek biztos háttér, Susan Sarandon pedig Hollywood egyik legjobb színésznője, amiben megjelenik, ott nagy hiba nincs. Nagyon jó Brenda Vaccaro is, aki Kevorkian nővérét játssza - éttermi veszekedésük elementáris. Geoffrey Fiegernél pedig kevés szemétládább, karrieristább ügyvédet hordott a hátán a föld, legalábbis Danny Huston ezt el tudja hitetni velünk. Fontos és tisztességes film ez. Asanisimasa: 9/10