A szabadságáról és toleranciájáról híres dán társadalomban a házasság szentsége sincs túl mélyen kőbe vésve. E filmben is három darab házasság borul fel éppen, illetve inkább újraszerveződik, egy új leosztásban. Hogy aztán ez mennyivel lesz életképesebb, mint az előző volt, azt csak sejthetjük. E filmből csak annyit tudhatunk meg, hogy a végén csak azok érzik magukat igazán jól, akik végig a vigaszágon voltak…
Anne és Ask
Anne színésznő, finoman szólva, már túl van menyasszonykorán. Éppen premierre készül, Oféliát játssza egy Hamlet-előadásban, azonban úgy tűnik, vagy a jelmezét szabták szűkre, vagy rajta van több felesleg, mint kéne. Emellett, éppen aznap tudja meg, hogy férje, a fotós Ask különválna tőle. Nem, nem, nincs senkije, csak elfáradt. Lányuk, Irina, 
bejelenti, hogy gyermeket vár az arab származású Faditól. A családban egyedül a 8 év körüli Anton áll a helyzet magaslatán…
Bente és Björn
Ők már külön élnek, Björn a város közepén horgonyzó lakóhajóján sörözgetve, néha fia, Gustav által meglátogatva, néha pedig eltulajdonítva kislányát egy kis filmnézésre. Szabados életvitele azonban egyaránt szemet szúr a kikötőmesternek és Charlotte-nak, a csinos pszichológusnak, akinek rendelője éppen Björn ladikjára néz. Bente, Björn hajdani felesége meg van arról győződve, hogy volt férje konkrét veszélyt jelent közös gyermekeikre, ez azonban nem gátolja abban, hogy összeszűrje a levet az előző pár „szünetre vágyó” felével, Askkal.
Charlotte és Carl
Carl színházi producer, éppen ma állítja színpadra Shakespeare Hamletjét, melyben Oféliát a fent megismert Anne alakítana, ha beleférne színpadi jelmezébe. Carl cinikus, gátlástalan pasas amúgy, ott és azzal csalja szép és egzotikus feleségét, ahol és akivel tudja. És tudja, tekintve, hogy színház szerte kevés nő képes ellenállni egy nagyhatalmú producer vágyainak… Charlotte, a pszichológus azonban nem hülye, tud mindenről. Dühét és csalódottságát kajakozásban, illetve a rendelőjével szemben horgonyzó, enyhén piás Björnön tölti ki.
Családi körök
Charlotte Sieling 2009-ben készült filmje átfogó keresztmetszetét nyújtja a dán társadalomnak, a gazdag üzletembertől a művészvilágon keresztül egészen a munkanélküliekig és bevándorlókig. Minden réteg természetesen nem szerepelhet egy filmben, jelzésszerűen azonban mégis mindenki jelen van. E film alapján részben idillikus a kép, hiszen tökéletesen működik a dán demokrácia, akadálymentes az átjárás a különböző „kasztok” között. Az Egyszer fent, egyszer lent árulkodó című mozi azonban valóban kritikus szemmel elsősorban a társadalom legkisebb egységének, a családnak életképességét vizsgálja ebben a szinte végletesen szabad és szabados országban. Szerencsére azonban egyszer sem bújik elő a függöny mögül a pszichológus, hogy okosan és tanárian kiértékelje a látottakat, Sieling a nézőkre bízza az ítéletet, példákat hoz bőven, jót, elítélendőt és meglepőt egyaránt.
Nézni vagy nem nézni
Egyértelműen nézni, hiszen elhidegülő kapcsolatokból, kifáradt barátságokból, szerelmekből nálunk sincs hiány, s annak, aki hasonló cipőben jár, talán pillanatnyi gyógyírt jelenthet, ha a filmvásznon hasonló problémákkal küzdő emberek példáit nézheti. Erőt meríthet, tanulságot vonhat és újra végiggondolhatja azt, amin keresztülment. Azonban harmonikus párkapcsolatban, vagy éppen magányban élők is örömmel vehetik az e film által állított akadályokat, hiszen sallangoktól mentesen, jól megírt történet ez, száraz skandináv céltudatossággal, lényeglátással, lendülettel és csipetnyi humorral elmesélve. Ergo, ez egy szórakoztató film, mégha viszonylag visszafogottan is röhögjük magunkat halálra rajta. A dán filmek ismeretesen nem éppen a bűbájról, bőbeszédű elkenésről szólnak, ez a film sem ilyen. Egyenes, korrekt, igazságos és őszinte. A dán színészek az ilyen erősen lelkizős, elfojtott indulatokkal operáló, pszichologizáló játékban mindig otthon voltak, itt is kivétel nélkül nagyon jók, de azért kiemelném a két fő alakot alakító Sidse Babett Knudsent (Anne) és Nicolas Brot (Aks). Tehát, az Egyszer fent, egyszer lent témájából adódóan egyértelműen felnőtteknek való film, mely elsősorban a lelkizős alkatú, emberközeli történeteket kedvelő nézőknek adhat igen okos és tartalmas másfél órát. Asanisimasa: 7/10
