asanisimasa

Anima = lélek, átvitt értelemben: kísértet, szótagolva: asa-nisi-masa, magyarul: kivi-sévér-tevet, ahogy az Fellini 8 és fél című filmjében szerepel. Kérdések, javaslatok, ajánlatok, munka, állás, effélék: efespontasanisimasakukacgmailpontcom . A posztok végén lévő pontozás szimpla tetszési mutató, semmi több. Azt mutatja, hogy az adott film mennyire tetszett. A címkefelhő helyett használd a 'keresés' opciót a jobb oldali oszlopban. Kiválóan működik, ha egy szóra, egy kifejezésre, az adott rendező vagy színész családnevére keresel rá.

Friss topikok

Aaltra (2004)

2011.06.08. 12:04 efes

Hol volt, hol nem volt, élt egyszer két szomszéd, valahol a nagyhírű belga mezőgazdaság egyik gócpontjának kellős közepén. Egyikük becsületes, ám rettenetesen lusta traktoros, másikuk éppen az ellentéte. Na nem sürge tevékenykedésben, hanem foglalkozásban: ő a közeli városban hivatalnok. A két pasas egymással szemben laknak, és úgy utálják egymást, hogy akár még nyakát is szegnék a másiknak nagy utálatukban. Aztán, aminek jönnie kell, az jött is: egy nap, amelyik amúgy éppen olyan volt, mint a többi, egymásnak is estek. Öldöklő harcuknak egy szörnyű baleset vetett véget, éppen javában birkóztak, amikor, mintegy a végtelen gondviselés figyelmeztető ujjának pöccintésére, rájuk dőlt a traktoros traktorja. Mindketten lebénultak és kerekesszékbe kényszerültek, azonban ezzel a szörnyűséggel, nem kis meglepetésre, egy csodálatos barátság vette kezdetét. A két kerekeken guruló, immár jóbarát hosszú útra indul: behajtani a jogos kártérítést a finn Aaltra nevű cégtől, amelyik a balesetet okozó gépet gyártotta...

Hőseink útja azonban korántsem zökkenőmentes, és nemcsak azért, mert kerekesszékeken utaznak. Bimbózó barátságuknak a múlt sérelmeit egyenként kell leküzdenie, valamint a külvilág sem mindig az elvárt figyelmességgel fordul erősen hendikepes barátaink felé. Az Aaltra című, elsősorban belga film igazi, tipikus road-movie, alig-párbeszédekkel, artisztikus fekete-fehér képekben, pontos, igaz és okos humorral, amely nem nélkülözi a szatirikus, a morbid és a groteszk felhangokat sem. Sőt, leginkább éppen ezek jellemzik a 15 éves televíziós "humorbombázás" után, az ismert francia rendező, Maurice Pialat tanácsára filmezésbe e művel belefogó Benoit Delepine és Gustave Kervern remek filmjét. A hétköznapi emberi gonoszság, a nemtörődömség és a látszatlét kevés filmben jelenik meg olyan plasztikusan, mint az Aaltrában, de ilyen "cinkes" malíciával sem ábrázolták még a kerekesszékbe kényszerült emberek mindennapi szenvedéseit. Kap a legendás "szívlapáttal" itt mindenki, nyomorult, balesetük után egymás iránti gyűlöletüket megsokszorozva a világ felé fordító főszereplőink éppúgy, mint az olykor jószándékú, ám tudatlan, máskor szimplán figyelmetlen, sőt rosszindulatú külvilág. A film poénjai nem verbálisan, sőt, legtöbbször nem is képileg működnek, hanem a néző agyában, a látottak-hallottak után állnak össze. Egy road-movie ugyan nem kíván túlzottan cizellált narrációt, illetve cselekményt, ezek túlzásba vitele emészthetetlenül zavarossá is tenné azt, azonban amit e két belga őrült művel (ők rendezték és írták, valamint főszereplik e filmet!) az, legalábbis számomra, a klasszikus filmkészítés magasiskolája. A röpke másfél órányi pokoljárást követő katartikus és felemelő fináléban az e filmnek is alapvető mintájául szolgáló groteszk film finn nagymestere, Aki Kaurismaki is megjelenik egy röpke, de fontos jelenetben, akár mintegy igazolásképpen is. Nemrégiben látható volt a jó mozikban a páros nem kevésbé meredek Profi bérgyilkost keresünk, nem nem akadály című műve is. Asanisimasa: 9/10

A bejegyzés trackback címe:

https://asanisimasa.blog.hu/api/trackback/id/tr262967456

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása