"Sok van, mi csodálatos, de az embernél nincs semmi csodálatosabb!" - mondatja Szophoklész Antigoné híres kardalában. Az ő korában - véljük mi, több ezer év távlatából - még csodálatos volt az ember, ha gondja, baja támadt embertársával egyszerűen elvágta a nyakát vagy mérget itatott vele, és el volt intézve az ügy. Aztán a termelőeszközök fejlődésével a hadieszközök is fejlődtek, az ember problémáit már nem szemtől szembe, hanem direkt erre a célra toborzott, kiképzett és modern hadieszközökkel jól felszerelt, a precíz propaganda erejével feltüzelt embercsoportok egymásnak eresztésével próbálta rendezni. Ekkor a viszályban már ártatlan milliók néztek egymással farkasszemet, jobbára nem is tudták, miért. A régi kard ki kard küzdelem nemes eszményének már vége. Mérnökök tervezik, bankok pénzelik, tábornokok pedig terepasztalon modellezik a modern háborúkat. Ma már csak megnyomják a nagy piros gombot és egy város, egy megyényi terület máris megsemmisült. Ebben már semmi csodálatos nincs, hideg, kegyetlen, kiszámított gépezet ez. Mégis nagyon emberi.
Az első világháború volt a modern kor első totális háborúja. Rengeteg nemzet vett részt benne, rengeteg millió áldozata volt, ekkor harcoltak először a levegőben, ekkor vetettek be először tömegpusztító fegyvereket. A verduni vérszivattyú, mustárgáz, az első tankok. Ezt a háborút mégis átlengte valami, a régi hősöktől eredeztethető nemes szellem. Christian Carion Fegyverszünet karácsonyra című "európai" filmje ennek kíván emléket állítani. Közismert tény, hogy a lövészárkokba hosszú időre beásott ellenséges csapatok között, amelyek nem ritkán csupán néhány méterre voltak egymástól, a hosszas háború során kapcsolatfelvétel, nemritkán barátkozás alakult ki. Hovatovább, tudunk német-francia, német-angol focimeccsekről is, amelyek tűzszünetekben, a lövészárkok közti senki földjén zajlottak. Eme valós legendák felhasználásával született ez a film, a kísérő szerint valós események alapján. Valószínűleg az írói fantázia jótékony szervezőerejével, tegyük hozzá gyorsan. A berlini operaház ünnepelt szopránja kisestélyiben tűnik fel 1914 karácsonyának előestéjén, a háború vérzivatarában, az azért szürreális jelenet. Bár mondták azt is, hogy a szürrealizmus (mint művészeti irányzat) legkiemelkedőbb eseménye az első világháború volt. Az énekesnő Ave Mariát énekelt. Persze, nem is énekelhetett mást, ha már akkor és ott van. Ott volt a szerelme is, szintén a berlini Operából a hőstenor, közkatonaként. Ez is regényes. Kitárt karú áriája a két egymásnak feszülő ellen között pedig egyenesen operai. Azonban tudjuk azt is, hogy Marlene Dietrich híres dalát (Hova tűnt a sok virág...) minden árokban hallgatták, angolban, franciában, németben egyaránt, igaz egy későbbi, még nagyobb háborúban. De akik hallgatták, egyre gondoltak...
Emígyen a Fegyverszünet karácsonyra még hiteles is lehet, bár valószínűleg a forgatókönyvíró sűrítette így egybe az egyébként igaz eseményeket. De ha már megtette, jól tette. Christian Carion filmje a giccshatáron végig biztonsággal egyensúlyozva, jó szándékkal apellál a mélyen bennünk rejtőző természetes igazságérzetünkre. Mondanivalója mélyen humanista, pacifista, keresztényi és européer. Az árkokba beásott, didergő, tetvektől agyoncsípett katonák, rangtól, nemzetiségtől, vallástól függetlenül szimpatikus, nyílt tekintetű fiatalemberek, ártatlan résztvevői a borzalmaknak. A háború "gazdái", a vérzivatar okozói viszont pezsgőzve, falatozva töltik idejüket a hátország fűtött kastélyaiban. Ilyen egyoldalúan ábrázolt karaktereket azonban (egy alkalommal) meg lehet bocsátani mindenkinek, főleg, hogy szándékai is megkérdőjelezhetetlenek. A film képi világa nagyszabású, ízlésesen tablószerű, vért, leszakadt végtagokat, kiomló beleket sem látni, ami már ugyan nem igazán valósághű, de legalább nézőbarát. Ilyentájt elég annyi a háborúból, hogy ott nagyon meg lehet halni, ám ehhez nem kell húst szaggató lövedékeket és más speciális effekteket bemutatni. Elég igaz értékeket felmutatni, a film pedig éppen ezt teszi. Karácsony környékén sokunk hócipője lesz tele a ránk olcsó ömlő bóvlival, így ez a film jó választás lehet csömör helyett, után és mellett.
Christian Carion - Fegyverszünet karácsonyra (Joyeux Noël)
2006.12.13. 22:30 efes
A bejegyzés trackback címe:
Kommentek:
A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.
Aquarius 2011.06.19. 13:07:20
Számomra meglepő volt - olvasva ezeket a sorokat - ténylegesen szembesülni azzal, hogy e filmbeli események igazából megtörténtek, és nem csak a Nyugat-Európai fronton.
Nagyapám gyalogezrede az itáliai után az orosz frontra került, és 1917-ben, amikor kérdésessé vált Oroszország birtoklása (akkor még az ideiglenes fehér kormány volt hatalmon, nem a szovjet) szintén lövészárkokban szembekerültek az oroszokkal. Akkor húsvét volt (nem Karácsony :)) és az oroszok dobáltak át hozzájuk üdvözlő cetliket. És leírja a könyv, hogy Húsvétkor konkrét találkozó is létrejött, átjöttek orosz tisztek a monarchia lövészárkaiba. Amikor új tüzérség érkezett az oroszok háta mögé, akkor ezt megmondták nagyapám gyalogezredének, akik a lövések idejére hátrahúzódtak a lövészárkokból.
Na ez a durva, tehát a filmbeli események teljesen megállják a helyüket. Pedig én első látásra egy nyálas, hazug filmnek gondoltam. De nem az! :)