asanisimasa

Eljött az idő, hogy odébbálljak, blablabla, blablabla. Kösz mindent, köszi, hogy olvastatok és hogy a mai napig, az utóbbi két és fél évben 306479-szer idekattintottatok. Remélem, néha érdemes volt, és tudtam valami érdekességet, fontos filmet ajánlani, vagy éppen lebeszélni titeket valami szarról. Úgy gondolom, ez a bő 300 ezres oldalletöltés azért szép eredmény egy olyan blogtól, amit egy ember írt szigorúan szubjektív szempontok alapján, ráadásul, film témakörben, amiből annyi van, mint Hollywoodban a filmcsillag.

Azonban szó sincs arról, hogy feladnám, csak új címre költözöm:

http://efesasanisimasa.wordpress.com/

Okokról nem szólnék itt, úgyhogy: köszi blog.hu, kösz olvasók. Viszlát és várok mindenkit szeretettel az új címen. Tisztább, átláthatóbb dizájn, megkönnyített kommentelés, amúgy minden marad a régiben. Csók.

Úgy hangzik az érzelmes jelenettel bíbelődő rendezőknek adott régi tanács, hogy a néző könnyezzen, ne a színész. Nos, Fernando León de Aranua Amador című filmjében tavaly a Fausta énekével Oscar-díjra is jelölt Magaly Solier, szegény, alig lát a könnytől, érdekes módon a film mégis működik. Valószínűleg, néha az a legjobb tanács, ha figyelmen kívül hagyunk minden tanácsot… 

Rózsák

Erősen dokumentarista hangulatú felütéssel kezdődik a film. Néhány férfi lopakodik fényes nappal egy meddőhányó oldalában. Nem tudjuk, kik ők s hova tartanak. Ekkor még gondolhatjuk azt, hogy menekültek, illegális határátlépők, hiszen nagy szatyrok, sporttáskák lógnak az oldalukon, mintegy megkerülhetetlen azonosító jelként. Földhöz lapulnak, majd hirtelen rohamra indulnak – a kikötő vámszabad területén lévő hűtőház irányába, mely előtt óriási konténerekben vár elraktározásra több millió szál mélyfagyasztott, holland exportrózsa. A nyitó képkockákban látott férfiak azonosításában nem tévedtünk oly nagyot, valóban bevándorlók ők, csak éppen teljesen legálisan tartózkodnak Spanyolország területén, mint minden hajdani gyarmati lakosnak jár a letelepedés és munkavállalás joga az adott anyaországban. Így került ide Dél-Amerikából Nelson is, aki rendes munka híján rózsákat lop a kikötő fagyasztóházaiból, hogy aztán azokat az utcán és az éjszakában árulja. Az így keresett kevés pénzből éppen egy nyomorúságos szoba-konyhát tud bérelni valahol a külvárosi gettóban, ahol szintén Dél-Amerikából származó felesége, Marcela várja. A lány boldogtalan és éppen el akarja hagyni a férjét, és a lopott rózsákkal zsúfolt kis lyukat, amikor a buszmegállóban rosszul lesz, és kiderül, hogy terhes. 

Könnyek

A film abszolút főszereplője Marcela, akit a már említett Fausta énekéből megismert Magaly Solier alakít a tőle megszokott egyszerű természetességgel. Az általa megformált karakter is hasonló: Marcela a perui kecsua Faustához hasonlóan szintén egy igen nehéz sorsú lány, férje nem szereti, és erős a gyanú, hogy meg is csalja, amikor kiderül, hogy terhes. Latin temperamentumától, erősen katolikus neveltetésétől idegen, hogy elvetesse magzatát, így mindent elkövet, hogy munkát találjon. Egy idős, ágyhoz kötött férfi, a film címét adó Amador ápolását vállalja el, aki furcsa, gunyoros életszemléletével egy új világot, új gondolatokat indít el a lányban. Amador azonban hamarosan meghal, Marcela ismét egyedül marad. Hatalmas krokodilkönnyek morzsolgatása között bizarr elhatározást hoz életének további alakítását illetően… 

Puzzle

Marcela életébe az idős, beteg Amador hozza meg a fordulatot. A férfi inkább óriási puzzle-jét rakosgatja, ahelyett, hogy a vég nélküli szappanoperákat nézné a tévében, mint minden rendes latin, a felhőkről, a tengerről mesél a lánynak, aki ezáltal megerősödve néz szembe saját életével is. A filmet rendező, viszonylag tapasztalt de Aranua azonban nem a puzzle-játék által ihletett szerkesztési módot választotta, hanem a jó öreg, hagyományos, lineáris történetmesélést. Azonban mint a spanyol filmeknél sok esetben, ő is meghökkentő csavarral teszi érdekessé az amúgy eléggé lehangoló sorsú hősnőjének történetét. Marcela sztorija azonban nem szürreális, mint az őt alakító Solier ezelőtti jelzett filmje, hanem bizarr, morbid és enyhén abszurd. Különös fordulattal ál össze a lány életét megkeserítő, de másnak a szerelem jelképét jelentő rózsa az igazi latin könnyzuhataggal egy óriási puzzle-ba, Amador szobájában. Ironikus, hogy a fiatal lányt, aki méhében egy új életet hordoz, egy ágyhoz kötött beteg férfi tanítja élni, de Aranua azonban kifejezetten maró gúnnyal ábrázolja Amador érzéketlen és élhetetlen családját, akik Marcela tulajdonképpeni munkaadói. De jellemző az is, ahogy a film mellékszereplőit rajzolja: egy korosodó kurva, aki Marcela legfőbb támasza lesz a későbbiekben, egy dogmáitól a való életet, és a való élet valódi problémáit észre nem vevő pap, a gyanakvó szomszéd, aki valamiért Bikácsy professzort juttatja eszembe valamelyik régi Szomjas-filmből. A jellegzetes színes figurák, érdekes, de reális magánvilágukban hiteles mellékszereplői Marcela abszurd történetének, melyet de Aranua meleg emberiességgel, visszafogott, okos humorral mesél el az érdeklődő nézőknek. Magaly Solier pedig e filmmel még közelebb került ahhoz, hogy a kortárs művészfilm egyik markáns arca legyen. Asanisimasa: 7/10

Elköltöztem, de még itt is lakom. :) Hogy mit nézzünk ma a tévében? Hát ezt.

A ma esti egyik ajánlat a Pitch Black - 22 évente sötétség, amely nyilván megosztja majd a nézőket. Sokan nem fognak mást látni belőle, mint egy újabb "scifi-baromságot", esetleg "valami horrort", vagy effélét, s ezek részben igazuk is lesz. David Twohy 2000-ben készült scifije tulajdonképpen horror, van benne veszedelmes szörny, rettegés, idegen bolygó, űrhajó, azonban a képlet szerintem nem ennyire tiszta és egyszerű. Először is, Vin Diesel Riddick figurájával egy elég korrekt popkulturális ikont (kép) faragott magából, másodszor, de nem utolsósorban Twohy is rendesen odatette magát a film semmivel össze nem hasonlítható klausztro- és egyben agórafóbiás atmoszférájának, valamint a film szörnyalakjainak fantáziadús megteremtésével. Szerintem a scifi horrorba, illetve thrillerbe forduló válfajának egyik fontos darabja ez a film (és folytatásai is). A tv2 fogja ma adni 21.20-tól, párhuzamosan a konkurencia Castle-jával.

Egyéb filmet ma estére (is) a Filmmúzeumon érdemes keresgetni, ha a DVD-polcon vagy a merevlemezünkön nem találunk semmi vágykeltő hatású mozgóképet: 21.00-tól az Éjszakai rohanás Robert De Niro egy könnyedsége ellenére még kiválóan élvezhető filmje, melyben a maffia "nagytudású" könyvelőjével van összebilincselve és rohannak az éjszakában. Ilyenek. Utána pedig befejezhetjük Pasolini Élet-trilógiáját, Az Ezeregyéjszaka virágával, 23.15-től.

Jönnek a végére a szokásos hülyeségeim: a mezzon Rameau Castor és Polluxa, Rousset bácsi korhű(nek gondolt) elővezetésében 20.30-tól, délután pedig a Tour mai szakasza, Lorientből Mur-de-Bretagne-ba, 172,5 km-en keresztül, az Eurosporton.

Végül is, otthonos érzés kerítheti hatalmába a nézőt, amikor elkezdi nézni ezt az Ismeretlen férfi című filmet, hiszen egy esős, ködös Berlin a párás autószélvédőn át nézve éppen olyan, mint Budapest. Ahogy az Unter den Lindenen haladunk a Brandenburgi kapu felé, az egy tutymákos időben éppen olyan, mintha az Andrássyn vezetnénk a Hősök tere irányába. Kreuzberg, és a többi zűrösebb kerültet semmivel sem fényesebb, mint nálunk a hét vagy a nyolc. Még a taxik is Mercedesek, mint nálunk a puccosabbak...

A film is ismerősen indul, olyan, mint egy jó film. Liam Neeson jó arc, színésznek sem rossz, játsszon akár blockbusterben, vagy kvázi művészfilmben. Vagy thrillerben, bár ezúttal nem elrabolva van, hanem önazonosságával vannak gondok, egy csúnya balesetet követően. A Neeson által alakított figura nem tudja, hogy kicsoda, illetve, amikor elkezdi sejteni, akkor azt a külső körülmények a legkevésbé sem támasztják alá. Pikáns dinamikája a dolognak, hogy a fickó egyszerű botanikus, aki egy konferenciára érkezett Berlinbe. Sajnos, azonban ahogy egyre több fény derül a titkokra, úgy válik a film cselekménye egyre érdektelenebbé; maga a film pedig egy szokványos, sablonokkal operáló közepes thrillerré.

Nem mondom, hogy nézhetetlen, a történet fordulópontjai is többé-kevésbé meglepőek, de ahogy egyre inkább képbe kerülünk, úgy veszti el kezdeti varázsát is a film. Itt is olyan érzésem van, hogy a kezdetekben volt egy ügyes forgatókönyv, amit aztán addig alakítottak, míg sikeresen lefaragtak róla minden egyedit. Maradtak benne bénán elvarrt szálak, mint például a Bruno Ganz által alakított ex-Stasis, nyugdíjas magánhekus karaktere, amit tényleg nem lehet másként értelmezni, mint Ganz filmbéli, igencsak önironikusnak ható elszólásának valóságalapjaként: igen, a pénz...

Átlagos akció-thrillernek azonban még éppen jó ez a film. Az üldözési jelenetek nagyjából rendben vannak, a színészek színészkednek (Bruno Ganz például az ő semmi kis szerepét, mindennek ellenére, olyan gyönyörűen oldja meg, hogy az tanítani való) az egyéb látványosságok viszont már kevésbé "látványosak". A finálé nagy durranása például kifejezetten szegényesre sikerült. A sztori végül is végig izgalmas marad, bár senki nem fog tőle infarktust kapni, mint ahogy ez a film sem fogja újra írni a thriller műfaji szabálykönyvét. Egynek viszont elmegy... Asanisimasa: 5/10

Tiszta móka, dal és kacagás minden, legalábbis a kormányszolgálati csatornák szerint. Veréb is madár a 'kis' Kabossal (m1, 20.10), Rolling Stones (Duna, 21.00), Sergent Garcia (Duna II, 22.00), Rumba (Duna, 23.50)... Még jó, hogy a minap elhunyt szegény Petrovics Emilnek jut huszonöt perc a búcsúra. (Duna II, 20.45)

14.00-től az Eurosporton Tour De France, Olonne-sur-Merből Redonba tekerünk.

Az RTL 22.20-kor új évadot kezd a Tim Roth (kép) által főszerepelt Hazudj, ha tudsz-ból, aminek az első évadát bírtam: Roth egy pszichológust alakít benne, aki különböző metakommunikációs jelekből, elejtett félszavakból és elkapott tekintetekből, miegyebekből szúrja ki, ki hazudik, de főleg, hogy ki a gyilkos.

Lesz a film+-on egy erdőben üldözéses, késsel verekedős akciófilm, Benicio del Toróval és Tommy Lee Jonesszal, de a Veszett vad állítólag nem jó film. Szerintem igenis nézhető, de a nép fanyalog. Na ja, biztos igazuk van, William Friedkin mindig is arról volt híres, hogy idióta, nulla kis baromságokat csinált (irony alert)... (21.00)

Ennyi a mennyi mára.

Folytatódik az ősz, és folytatódik a Tour is. A mai napra ugyan csak egy unalmas csapatidőfutam van kiírva, de a tegnapi, valóban drámai nyitányt követően talán még ez is válhat fogvacogtatóan izgalmassá. Hogy reagál a tömeges bukást követően tetemes hátrányba került két nagy esélyes, Contador és Schleck? Hogy reagálnak erre a kissé szerencsésen előnybe került többiek? Kiderül az Eurosporton, délután.

19.05-től az alap-Csillagkapu, a mozifilm, a Coolon. Tudom, hogy hülyeség, de én nagyon bírom. Minimum tízszer láttam már...

19.30, Duna II. - Háború és béke, Natasa Rosztova a mai, második rész címe. Hát, néztem tegnap, mit mondjak? Igen vicces...

Az m1 viszont egy viszonylag ismeretlen Robert Altman-fricskát tett az esti főműsorba. A Tökéletes kezelést (kép) én sem láttam még, a célkeresztben a városi értelmiség és az ő neurózisa áll... Meglátjuk 21.05-től.

A Meztelen diplomata az egyik első bizonyíték arra, hogy Rejtő még akkor is megfilmesíthetetlen, ha azzal kiváló művészek próbálkoznak. (m2, 22.10)

Kivételesen a fő mosóporos csatornákon is lesznek nézhető filmek, ha nem idegesít halálra minket az ötpercenkénti reklámhadjárat. Az RTL az Arthur király (20.00) után egy Szenvedélyek viharábannal (22.35) tromfol, amire a tv2 csak egy drillel tud válaszolni: A mag (20.05) egy tipikusan buta világmegmentős scifi, míg Az álmosvölgy legendája (22.30) egy fej nélküli lovassal próbál rémisztgetni. Ez utóbbi Tim Burton rémcirkusza, így bejöhet annak, akinek még nem jön ki a könyökén Johnny Depp és a többiek. Késő éjszaka (0.20-tól) ezúttal ezen a csatornán jelennek meg Milos Forman és Goya kísértetei.

Az m1, gondolom, a Francia Forradalom közelgő évfordulója iránti tiszteletből kezdi el leadni Kieslowski Trikolor-trilógiáját, hiszen nálunk egyelőre szó sincs szabadságról, még kevésbé egyenlőségről, a testvériségről nem is szólva... Ma az első, a Kék jön, 23.20-tól.

A blogmotor elvitte ezt a posztot, miközben ebédeltem. Írás közben pedig folyamatosan azt jelezte, hogy 'mentés sikeres'. A kurva anyjaAz üzenet kijelzése volt sikeres, nem a mentés, üzenem neki. Nem írom újra az egészet, legyen elég annyi, hogy ez a Shaolin egy relatíve látványos kungfufilm, egy '82-es hasonló című film remake-je, ami arról volt nevezetes, hogy Jet Li abban debütált 17 évesen.

Itt most Andy Lau játssza a szerzetesnek álló gonosz hadurat, aki színésznek lényegesen jobb, mint Jet Li, viszont közel sem tud úgy verekedni. A film előnyei: szögegyszerű, de legalább rendesen végigvitt és elmesélt sztori, épkézláb karakterek, melyek legalább a főalakok tekintetében cizellálva vannak, legalább egy kosztümös kalandfilm mércéjével mérve. Jackie Chan vicces és fontos mellékszerepe. Hátránya a rendszeresen félhomályba rejtett harcjelenetek, melyek így elfedték a koreográfia esetlenségeit és viszonylagos kidolgozatlanságait (érdekes módon csak Jackie Chan mulatságos verekedési jelenete van normálisan megvilágítva - naná, hiszen ő tud itt legjobban cséphadarózni). Összességében azért mégis egy tisztességes kosztümös, kardozós, kungfuzós kalandfilmnek mondanám (tehát nem kungfufilm!), melynek tanulsága is van: mindannyian Buddha tenyerén ülünk, és ha mindent megteszünk, elébb-utóbb ránk is ragyog majd a végtelen fényből. Asanisimasa: 6/10

Először is: indul a Tour de France! Ma az első szakaszon Le Barre De Mons-ból Les Herbiersbe megyünk Andy Schleckkel, Alberto Contadorral és a többi színes trikós bogyózabálóval. (Eurosport, 12.00, 14.00)

19.30-tól, ma estétől négy egymást követő szombaton a Duna II.-n Tolsztoj Leó monumentális Háború és békéjébe bonyolódhatunk bele Szergej Bondarcsuk nem kevésbé nagyigényű és nagyszabású '65-ös orosz(szovjet) filmváltozatának első 143 perces részével. Ha másért nem, de azért legalább érdemes belenézni ebben a monstrumba, vajon hogy néz ki, amikor a több tízezres csatajeleneteket valóban több tízezer statisztával játszatják le a ma szokásos CGI-bűvészkedés helyett. Természetesen, a látványosságok ennek a filmnek csak vékonyka szeletei, a Háború és béke nemcsak azért híres, mert olyan hosszú...

21.00-tól az Universal Channelen Robert Altman meséli el nekünk mindazt, ami Aronofskyt nem érdekelte az egy Balett-társulat életéről szóló, minapi filmjében.

21.05-től az m1 Clint Eastwood Millió dolláros baby-jét állítja csatasorba, amiért Clint, mint rendező, és Hillary Swank, mint címszereplő kapott Oscar-díjat, annak idején. Clint bácsi bunyózni tanítja a vadóc Hillaryt, aztán lesz meghatódás, győzelmi mámor, miegyéb, ahogyan ez az efféle sportfilmeknél lenni szokott... Mondottam ember, the life is struggle.

22.00-tól a Story4 újra leadja Milos Forman eddigi utolsó filmjét, a Goya kísérteteit (kép). Nem ez a mester legjobb filmje, ez azonban nem jelenti azt, hogy rossz - ajánlottam már többször, most is ezt teszem. Szép kiállítású, tartalmas film, Natalie Portmannel, Stellan Skarsgaarddal és Javier Bardemmel.

A Szemet szemért egy elég jó, drámai felhangokkal is operáló thriller John Schlesingertől, mellyel ugyan nem ússzuk meg a végső erkölcs-etikai észosztást, de legalább láthatjuk Jack Bauert (vagyis Kiefer Sutherlandot) igazi rohadéknak. (Viasat3, 23.45)

A Szerelemmel fűszerezve (más címben, a Fűszerek hercegnője) című angol romantikus filmet nem láttam még, de amolyan indiai ízesítésű Csokoládénak tűnik a forgalmazó ismertetője alapján. Fogalmam sincs, lehet akármi is... (Duna, 0.05)

A mezzon (20.30-tól) Sosztakovics Kisvárosi Lady Macbeth című operája megy, aminek egy verzióját láttam már - igen kemény. Nyilván, ez a mai sem adja majd alább...

Szemét egy idő dúl odakint, úgyhogy tévézünk. Amúgy, holnap kezd a Tour, csak szólok előre.

Lehet, hogy szégyellnem kéne, de én remekül szórakoztam a Nemzetbiztonság Bt.-n (AXN, 21.00), talán már kétszer is. Steve Zahn idióta kefefrizurája rám olyan hatással bír, hogy többször eszembe jut, ha rendőrt látok, és olyankor mindig röhögnöm kell. Na, mindegy...

A Kegyetlen faj (Viasat3, 21.25) természetesen mi vagyunk, a homo sapiens, a film is rólunk szól. Azonban ne valami öko-terrorista "hátnézdmegmitcsináltál"-jellegű szegycsontböködést várjunk e filmtől, hanem inkább egy viszonylag korrekt társadalmi drámát, különböző "kasztokról", szokásokról és életstílusokról, illetve azok módosulásairól, ha alkalomadtán keverednek egymással.

A FEM3 22.00-kor kezdődő Seraphim Falls című filmje, a hülye magyar alcímmel ellentétben, nem valami időutazós scifi, hanem western, mégpedig annak üldözős fajtájából. A poszt-polgárháborús történetben Liam Neeson üldözi Pierce Brosnant. Hogy miért, és hogy elkapja-e, az kiderül a filmből.

Az Ördöngösök (kép) számomra egy A filmek közül. Az egyik első olyan moziélményem kötődik ehhez az 1955-ben készült thrillerhez, ami alapvetően meghatározta filmmel kapcsolatos további viszonyomat: addig soha nem szartam még be (persze, ezt képletesen értve) filmen, mint ezen, amikor tizenvalahány évesen belefutottam egy filmklubban. Pedig addigra már túl voltam a Psychón, Az ördögűzőn és talán az Ómen első részén is... Sőt, talán a Nyolcadik utas a halál is megvolt már akkor. Szóval nálam nagyon beköszönt Henri-Georges Clouzot filmje, akinek nevét még Tarantino is fontosnak tartotta kiemelten beemelni Becstelen Brygantik című háborús pamfletébe. Mai szemmel nézve már nyilván kissé poros film az Ördöngösök, s a kilencvenes évekbeli, rettenetesen rossz hollywoodi remake sem tett neki jót, azonban ha odafigyelünk, szerintem ma is működik még. Francia kisváros, kollégium, szadista igazgató, árnyak, rejtélyek, effélék. (Duna, 22.40)

Csak a Filmmúzeumot. 21.00-tól Terry Gilliam 12 majma, setét-setét, igen keserű disztópiája. Annyira keserű, hogy én nem is szeretem, de sokan igen. Jó választás ma estére, ha már unjuk a napfényes viháncoló nyarat, a minapi h1n1-es, csírászöldségtől hányós, csirkeinfluenzás balhékat és/vagy a sugárzóan optimista kormánypropagandát.

Utána pedig (23.10-től) a Coen-testvérek Fargója következik, ami viszont az egyik kedvenc filmem és, vagy ennek ellenére, lényegesen vidámabb (vagy tudja a franc...), mint az előbbi. Morbid humorú, groteszk és kissé abszurd krimivígjáték, egészen pazar színészi alakításokkal: Frances McDormand, William H. Macy, Peter Stormare vagy Stebe Buscemi arcát nehezen felejthetjük el e film után...

Ezalatt a mezzon Joachim Kühn zongorál:

Danis Tanovic nem csinált eddig sok filmet életében, talán négy nagyjátékfilmet összesen, de ebből kettővel (az elsővel és ezzel az utolsóval) pontosabb, plasztikusabb és közérthetőbb rajzát adja az elmúlt évezred utolsó évtizedét meghatározó délszláv konfliktus társadalmi, etnikai és kulturális viszonyait illetően, mint száz politikai elemző túldíjazott prezentációja. 

1991

Jugoszlávia, a Joszip Broz Tito elvtárs kommunista partizánjai által összegründolt délszláv puzzle-állam ekkorra már darabjaira hullt. Szlovénia gyorsan (észak)nyugatra fordult és az osztrák mintájú jóléti gazdaságot kezdte el honosítani, sikerrel. Macedónia és Koszovó egyelőre szürcsölt még egyet a kávéjából és próbálta felfogni, mi is történt most, a két legerősebb hajdani tagköztársaság, Szerbia és Horvátország azonban azonnal egymásnak esett, Bosznia és Hercegovina, valamint Montenegró őszinte sajnálatára. Az okok a hajdani erős, de okosan szabadnak tetsző tekintélyuralmi rendszer által elnyomott nacionalista érzelmekben és vallási különbözőségekben keresendők elsősorban. Még nekünk, magyaroknak, akik itt élünk a közvetlen szomszédságban is nehéz felfogni, milyen mély sebek tépődtek fel ekkor, és ez milyen eszeveszett mészárlásokat okozott. Danis Tanovic, a boszniai születésű rendező elsöprő díjesővel bemutatkozó Senki földje című filmjében egyszer már felvázolta a brutális délszláv testvérháború koordinátarendszerét, akkor magának a háborúnak fekete-fehér viszonyrendszereire világított rá élesen. Legújabb, Cirkusz Kolumbia című mozijában ugyanennek a borzalomnak az érzelmi és kulturális hátterét mutatja meg, az előbbinél lényegesen könnyedebben, finomabban, de ugyanolyan érzékletesen. 

Az első kép jelentősége

Ahhoz, hogy egy film hitelesen szólhasson bármilyen témáról, mindenképpen személyesnek kell lennie, a nézőnek már az első kockától éreznie kell, hogy a film készítőjének valóban szívügye az elkövetkezendő másfél, két óra, s ezt feltétlenül meg is akarja osztani vele. A vérprofik ilyenkor bűbájhoz folyamodnak, százötvenszer átírt frappáns felütést terveznek, bevetnek CGI-t, tüzijátékot, ringlispilt, a zeneszerző végignyálazza a teljes zeneirodalmat a megfelelő téma ötletéért, az operatőr lenyűgözően komponál, azonban az igényesebb néző rögtön érzi az íróasztal szagát. Tanovic az első kockában nem mutat semmit a Cirkusz Kolumbiában, fekete blankot látunk. Csak egy jellegzetes „jugó” sláger szól, talán Jadranka Stojakovic énekel behízelgő hangon, diszkóalapokra – ismeri ezeket mindenki, aki a nyolcvanas években nyaralt valaha a „jugó” tengerparton. Aztán az első kockán ott a főszereplő, húsz év körüli fiú, Yassa márkájú csillagos tornagatyában, vörös Crvena Zvezda-mezben, helyben vagyunk. Alszik, ahogy Surda is húzta mindig a lóbőrt, és ahogy mindenki szundított a hajdani Jugoszlávia punnyadt álszabadságában. Majd, miután anyja veszekedve felkelti, kezet most az ebédhez az asztalra készített ivóvizes kancsóból, majd ezt megfejelve, bele is iszik. Ebben a semmi kis jelenetben mégis azonnal a képben vagyunk, időben vagyunk, stílben vagyunk. A genius loci barátságosan beinvitál, kezdődik a film. 

A borzalom születése

A továbbiakban is hasonló könnyedséggel mesél Tanovic, nyilvánvalóan pontos az irodalmi alap is: Ivica Dikic hasonló című regénye. A szerb-horvát polgárháború kirobbanásának előestéjén vagyunk, egy boszniai kisvárosban, ekkor a „senki földjén”. Már új a polgármester „úr”, de még a helyőrség parancsnoka őrnagy „elvtárs”. Ide érkezik haza a húsz éve Németországban élő hajdani partizán, a város szülötte, Divko (Miki Manojlovic), csillogó Mercédeszen, fiatal vörös babával és egy fekete macskával. Divko megpróbálja újraépíteni életét, azonban a dolgok már végérvényesen megváltoztak s szülőföldje menthetetlenül rohan valami nagyon szörnyű felé. Ez az elképesztően dinamikus pillanat azonban mindenfajta pátosz nélkül, emberi, olykor vidám és bájos, máskor fájdalmas, de mindig életszerű, emberi pillanatokban jelenik meg. Tanovic nem karikíroz, mint egy generációval korábbi Kusturica és nem utazik elvont szimbólumrendszerekben, mint Makavejev, két generációval előtte. Tisztán és közérthetően mesél reális történeteket, hiteles és jól felépített karakterekről. Minden egyes jelenetet olyannak érzünk, amit akár mi is átélhettünk volna, ezek összefűzve azonban tűpontossággal ábrázolják a délszláv vérfürdő kirobbanását. Színészei, az emblematikus Manojlovicon kívül, például a mély és drámai alakítást nyújtó Mira Furlan (az exfeleség), vagy Boris Ler (a fiú), mindannyian a visszafogott, reális cselekményhez méltó természetességgel játszanak e remek, szórakoztató, de mégis tartalmas filmben, melynek a legapróbb részleteiben is fontos jelentések rejtőznek. Asanisimasa: 8/10

Ilyen uborkaszezonban jó, ha napi egy film megadatik, mára találtam hármat. Juppí.

A Zaklatás ma már egy elég viccesen ható, némileg (nem kicsit) szexista és farokközpontú thriller, melyben Michael Douglast zaklatja szexuálisan a még frissen faragott Demi Moore (kép), azonban műfajilag nyilván ma is jól működik: értő kezek, szemek és agyak készítették. (Viasat3, 21.25)

Az Elveszett jelentés az ifjú Coppola-lány Oscarokra is jelölt (a Legjobb Forgatókönyvért járót el is nyert) filmje, én is bírom. Remek benne a Bill Murray. (Story4, 22.10)

A Ragyogás pedig egyenesen kitűnő film, műfaji alapvetés, a legjobb Stephen King-adaptáció, még akkor is, ha King történetesen utálja is. Nyilván féltékenységből, hiszen Stanley Kubrick és Jack Nicholson olyat csavart művéből, amit még az ő szétspurizott, whiskeyben ázó, paranoid agya sem bírt elképzelni... Ma este 21.00-kor minden zavaró szinkron, felirat, valamint korhatáros karika és műsorajánlat nélkül megnézhetjük a TCM-en. Filmszakos hallgatóknak külön szorgalmi feladat megfigyelni a Mester zenehasználatát a filmben!

Annak idején az Astoriánál állt a sor vége, akkora tömeg akart bejutni a Filmmúzeum Canterbury mesék című vetítésére. Kíváncsi vagyok, Pasolini Élet-trilógiájának középső része ma hány embert érdekel, főleg 23.20-tól (a Filmmúzeumon)?

Amúgy passzolok mára...

Tipikusan amolyan "vajúdnak az elefántok, de egeret szülnek"-típusú film ez A fiók. Mára már szegény Adrien Brody ugyan alaposan belesüllyedt a békategóriás mocsárba, de amikor ezt a filmet csinálta, még viszonylag friss Oscar-díjasnak, így abszolút első-kategóriás színésznek számított. Keira Knightley sem volt ekkor már ismeretlen színésznőcske, mint ahogy mellékszerepekben Jennifer Jason Leigh, illetve Daniel Craig vagy a countrysztárként és színészként egyaránt veterán Kris Kristofferson sem a tök ismeretlenségből tűntek fel ezen a vásznon. A film mögött pedig olyan befolyásos személyiségek álltak, mint Steven Soderbergh, illetve öreg haverja, George Clooney. Ez utóbbival kapcsolatban (a médiatörténeti jelentőségű Good Night, Good Luck kapcsán) nemrégiben meg is jegyeztem, hogy nálam az a film, amihez ennek a pacáknak köze van, alapból nem bukik... Hülyeség volt.

Ez az orvoskrimi hangulatú, misztikus scifibe oltott Öböl-szindrómás lila fuvallat igen rossz film. Nyilván egy sok szerző által ezerszer átírt, ezáltal kiherélt, sterilizált forgatókönyvet kapott a nagyreményű, de nem igazán tapasztalt John Maybury rendező, aki ugyan megpróbált ebből a katyvaszból valami érdemlegeset összeragasztgatni, azonban erőfeszítése hamvába holt. Időutazásos testvándorlásos halálélmény-film A fiók, ami önmagában is túl sok. Ennyi misztikumból egy teljes X-akták évad is kitelne, egy filmben viszont rengeteg. Plusz a krimi, thriller sablonok... Külön személyes averzióm, hogy nekem ne pofázzon senki a halálról, a halálközeli élményekről, legfeljebb akkor, ha tényleg visszajött már onnan. Ilyen ember márpedig nincs, a tudomány mai állása és az publikus ismeretuniverzum szerint. Fantáziálgatni azért nyilván lehet, de ahhoz meg "ember kell", hogy tessen is. Itt, ebben a filmben nincs ilyen. Kesze-kusza cselekményű, zavaros, lila pacsmagolás ez a film, ráadásul ótvaros nagy heppienddel. Nem szerettem. Asanisimasa: 3/10