Egészen biztos, hogy ez a film úgy született, hogy Coenék a tavalyi díjeső után összetrombitálták haverjaikat, és míg egyéb emberek hosszas partizásba, ők egy efféle könnyed és súlytalan film forgatásába kezdtek. Persze, olyan frivolsága ellenére is komor film, mint a Nem vénnek való vidék után kell egy kis lazítás, még akkor is, ha e film készítésének körülményei nem egészen úgy alakultak, ahogy én elképzelem.
Krimi-vígjátékba manapság már elég nehéz olyan elemeket hozni, hogy arra felkapják az emberek a fejüket, ám így egy nagy dobás farvizén talán el lehet passzolni ilyen kissé összefércelt dolgot is, mely néhol szórakoztató, olykor nevetségeses is, úgy Coenesen bizarr és cinikus, ám valljuk meg: elég üres. Balfék lúzerek kontra vérprofi menőcsávók, ilyen kémtörténetes szósszal leöntve, melynek végén csak annyi derül ki, hogy a menőcsávók is épp olyan balfék lúzerek, mint jelenlegi ellenfeleik. Itt mindenki a farok kellemetlenebb végén van, ahogy ezt szokás mostanában mondani, csak az nem derül ki, hogy a kellemesebb végén van-e egyáltalán valaki. Cinikus válasz lenne, hogy perszehogy: a Coenék.
Azért, persze szórakoztató a film, egészen komoly sztárok csinálnak magukból idiótát a lehető legnagyobb nyugalommal, vélhetően a legnagyobb szórakozásukra, szórakozásunkra. Brad Pitt például a melírozott hajú, ugribugri fitnesszedzőként elementárisan komédiázik, utolsó filmbéli arckifejezésén azóta is röhögök. John Malkovich kopasz titkosembere a lassan és jól artikuláltan trágár beszédmódjával találó karikatúrája az önön fontosságába vetett hitében csalatkozó bürokratának. George Clooney szimplán idétlen, ő már többedjére cikizi ki saját, macsó karekterét.
Kiváló szituációk, meghökkentő ötletek is adódnak a filmben, azonban ezek csupán öncélúan elpuffogtatott poénokban sülnek ki, nem állnak össze egy ívvé, amely valahonnan valahová húz. Ha pedig ez a nihil a mondanivaló, akkor meg nem elég erős a konfliktus: ui. ki nem szarja le, hogy egy középkorú fitnesszteremtulajdonosnő honnan szerez pénzt szépészeti műtétjeire/kirúgnak egy CIA-ügynököt? Valahogy úgyis szerez, ha annyira muszáj/amúgy is túl sok van belőlük. Úgyhogy ez a film csupán kevéssé átlag feletti műfajában, amúgy még annyi sem. Coenéktől egyértelmű csalódás. (5/10)