Nem csak a húszévesek kiváltsága a szerelem, zuhanhatnak őrült szerelembe a harmincasok, negyvenesek, sőt akár még a hetvenen felüliek is. Nem csak a húszévesek gyűrhetik össze a lepedőt vad szenvedélyben, hanem a negyvenesek, ötvenesek, sőt akár a hetvenen felüliek is. Nem csak a húszévesek cseszhetik el életüket, hanem akár a hetvenesek is, mint ahogy ezt a német Andreas Dresen provokatív példázatában is láthatjuk.
Andreas Dresen
Az igen széles műfaji spektrumon és általában magas színvonalon termelő német filmgyártás sajátos hangú alkotója az eredetileg a Kilencedik felhő (Wolke 9) című filmet is rendező Andreas Dresen. Az IMDb szerint eddigi pályáján 30 filmet rendezett, ebbe persze beletartoznak tévésorozat-epizódok és tévéjátékok, valamint rövid- és dokumentumfilmek is, melyeknek durván számolva az első harmada még a hajdani Német Demokratikus Köztársaság párthatározattal finanszírozott filmtermését gazdagította, ami pusztán ténymegállapítás, nem pedig értékítélet. Első nagyjátékfilmje az 1992-es Stilles Land volt, melyben Dresen a berlini fal lebontásának egy vidéki színház társulatának tagjain megjelenő hatásairól beszélt. Utána tévés munkák következnek életpályáján, majd az 1999-es Éji mese című második filmje már az akkori Berlini Filmfesztiválon kettős Arany Medve-jelölést (legjobb film és férfi alakítás) gyűjtött be. Hazai pálya, rendben van, de mégiscsak A-kategóriás fesztivál. Nem sokkal később, 2002-ben a Félúton már nyert is, több kategóriában. E filmben – szemben a korábbiak forgószínpadszerű kisrealista társadalmi kaleidoszkópjával – már szűkül a rendező fókusza, célkeresztjében két pár áll, akik a hajdani NDK lakótelepi romantikáját élik meg kényszerűségből, még mélyen gyökerező NDK-s mentalitással. Kendőzetlen képi naturalizmus, minimalizmus és dokumentarizmus. A Nyár Berlinben című filmben két barátnő történetét ismerjük meg, a korábbi filmek eszköztárával elmesélve, amelyet sajátossá a filmen végigvonuló szentimentális bűbáj tesz. Fura hatásmechanizmust indít(hat) el a nézőben a két látszólag össze nem egyeztethető ábrázolásmód: a naturalizmus és a szentimentalizmus. Néha összezavarodunk, hogy most egy délutáni szappanoperát látunk, vagy egy amolyan Ulrich Seidl-féle kíméletlen társadalmi élveboncolást. E cikk tárgyát látva azonban egyértelműnek tűnik, ez Dresen stílusa.
A kilencedik mennyország
Andreas Dresen rendezői pályáját áttekintve szembetűnő mély társadalmi és szociálpszichológiai érdeklődése. Legújabb, Németországban nagy sikert arató, de nagy felzúdulást is keltő filmjében egy komoly tabut dönt le, mégpedig az időskori szerelem, sőt szex ábrázolásával. A hosszú párkapcsolatok problematikája már korábbi filmjeiben is felmerült, például a Félúton középkorú lakótelepi házaspárjainak egész életét megfertőző élményhiányos hétköznapjaiban, vagy a Nyár Berlinbe idős párjának sanyarú magányában, melyet csak az egyik főszereplő lány látogatásai csillapítanak egy picit. Új filmjének középpontjában egy idős pár, pontosabban egy jócskán hatvanon felüli szerelmi háromszög áll. Inge (Ursula Werner) harminc éve él szolid házasságban 
Wernerrel (Horst Rehberg), nyugdíjas éveiket Werner vasút-hóbortjának megfelelve néha vonatkirándulásokkal színesítik. Inge azonban egy nap kilép a kapcsolatból Karl (Horst Westphal), a 78 éves biciklista miatt, aki még e korban is képes a nő számára az élet eleddig ismeretlen oldalát megmutatni. Werner, az elhagyott férj a szakítást a vártnál is rosszabbul viseli... Tán e rövid tartalomismertetőből is látszik, a sztori meglehetősen melodramatikus, amolyan délutáni szappanoperás. Az azonban, hogy egyáltalán Dresen az időskori románcot szóba hozza, ahogyan ezt ábrázolja, az mindenképpen unikum. A különlegességre utal a film eredeti címe is: Kilencedik felhő, vagyis kilencedik mennyország. Ahogyan az ifjú szerelmesek egy jól sikerült szeretkezés után a hetedik mennyországban érzik magukat, úgy e film szereplői életkorukból és tapasztalatukból fakadóan már egyenesen a kilencedikbe jutnak ilyenkor. Erre utal a cím.
NEM PORNÓ
azonban Dresen filmje, még ha ábrázolja is benne a testi szerelmet. A nagymama- és nagypapakorú szereplők aktusa elborzaszt(hat)ja az erre érzékeny nézőket, sokan idejekorán távoznak is majd emiatt, holott nem ártana inkább átgondolni, mennyivel természetesebb például a kokainnal és Viagrával acélosított Izom Gyurkák és Macák órákig zakatoló ordító párzása a pornócsatornákon. Semmivel, sőt! Gyurka és Maca előéletéből fakadóan egészen biztosan nem fog hetven éves korában ilyen meghitt tisztasággal szerelmeskedni, mint e filmben látható a már löttyedt húsú, de izzón vágyakozó Ingétől és Karltól. A szeretkezési jelenetek merészen, de ízlésesen fotografálva jelennek meg a filmben, a három színész döbbenetesen őszinte és átélt alakításában. A szerelmi háromszög történetének a végső fatális fordulat ellenére egzakt, tényszerű elmesélése éppen a fogyasztható kereteken belül tartja a természetszerűleg benne rejlő és kibukkanni vágyó szétfolyni kész melodrámát. Dresen szűkszavú és lényegre törő történetmesélésével ezt a csapdát is sikeresen kerüli el, a végső, sokszor hallott, de ilyen összefüggésben mégis mellbevágó tanulság pedig – felelősséggel tartozunk tetteinkért, életünk végéig – örök.
10/7
