Lukas Moodysson 2000-ben készült, 1975-ben játszódó filmje a modern társadalom legkisebb egységeinek életlehetőségeit vizsgálja pszichológiai alapossággal, sok zenével, fanyar humorral és a végén, talán ma is aktuális válasszal.
Ki a társadalomból!
Az Együtt című film egy hasonló nevű kommunában játszódik, valahol Stockholm kertvárosában, 1975-ben. Nálunk ekkor még javában dúlt az „emberarcú szocializmus”, a kommunizmus homályos és távoli ígéret volt csupán, csak kósza hírek szóltak arról, hogy abban a rohadt kizsákmányoló nyugati kapitalizmusban sorra születnek meg az alulról építkező, kommunisztikus közösségek, a kommunák. Mint sok minden a nyugati világban ez a divat is Amerikából jött, ám jórészt keleti indíttatásra. A hatvanas évek közepén induló hippimozgalom a vietnami háború mocsarába süllyedt, erőszakos, fajgyűlölő hatalom ki- 
illetve pontosabban BEhívásaira, a fogyasztási mámorba süllyedt konformista társadalom kínálta unalomra a béke és a szeretet, a passzív rezisztencia jegyében ezek elutasítását válaszolta. A hippik tömegesen alakítottak, sokszor a szó szoros értelmében a társadalomból kivonulva Marx, Hegel, Gandhi, Mao és más keleti bölcsek tanait mantrázva ún. kommunákat, ahol a totális szabadság jegyében próbálták megvalósítani az abszolút tökéletes életet, ahol nincs kizsákmányolás, nincs erőszak, mindenki azt tehet a teljes szabadságában, amit akar, egészen addig, míg másokat saját szabadságuk gyakorlásában nem akadályoz. Elutasították a pénz, az ipar, a gazdaság, a telekommunikáció ördögi csábításait. A közösség önfenntartó módon, közösen hozott döntések alapján működött, amíg (kb. a hetvenes évek közepére-végére) a tagok különböző műveltségéből fakadó nézetbeli összekülönbözések, a szabad szerelem gyakorlásából fakadó csalódások, a kábítószer-fogyasztásból adódó mentális, anyagi és bűnügyi vonatkozások, valamint egyszerű emberi gyarlóságok miatt ezek jobbára az ezred végére mind felbomlottak. Azonban mind a mai napig működnek olyan kommunisztikus közösségek, melyeket vallási szervezetek (pl. Krisna-völgy), drogrehabilitációs szervezetek működtetnek, illetve a 
hippizmus eszméit a fogyasztói társadalomba konvertáló ökofalvakként nyújtanak immár kényelmes, egészséges lakóhelyet a városi életből elvágyódó, fizetőképes polgárságnak. Az Együtt kommuna azonban még igazi hippikommuna, bár már mindennapos a vita. Hol ideológiai kérdésekben, hol hétköznapi anyagi dolgokon zördülnek össze tagjai, hol csupán a mosogatás elmaradása ad okot egy kis veszekedésre. Elisabeth megjelenésével viszont a külvilág kísértése is megjelenik, a gyermekek például az addig ördögi státuszba helyezett televíziót hiányolják, no meg a hotdogot, jó zaftos virslivel, meg ketchuppal.
A téma aktualitása
Felmerülhet a kérdés, hogy ma, a több szempontból válságban lévő Magyarországon mi mondanivalója lehet e filmnek, hiszen az elmúlt évtizedekben a baloldaliság, hovatovább marxizmus eszméi meglehetősen elhasználódtak. A magyar társadalom jelen pillanatban, már ha a szakadék szélét sikerül elvéteni, akkor éppen afelé a társadalmi modell felé szándékozik haladni, amelyből '65 táján Amerikában és '68-tól Európában, így e film helyszínén, Svédországban is kifordultak a hippik. Elvileg ellentétes a gondolati irány, ám e film nagy erénye, hogy nem ideologikus választ ad. Az egyik kommuna-tag ugyan nagy hévvel, forradalmi lánggal szónokol Marxról, Engelsről, Leninszről, munkásokról, proletárokról, még az Internacionáléra is rágyújt részegen a gaz kapitalista, Olof Palme (sic!) háza előtt posztoló őr bosszantására, ám figurája ironikusan rajzolt és szerethető, s akiben félelmet, gyűlöletet kelt, az inkább kezeltesse magát. A film által sugallt békés egymás mellett élés, az egymás iránti féltés, az egymás rigolyáinak, furcsa szokásainak elviselése, az őszinte, érdek nélküli barátság pedig ideológiáktól függetlenül olyan emberi 
értékek, amelyekre mindenki vágyik. Aki nem, az a többiek érdekében szintén kezeltesse magát...
Összegezve
Nem hiába tartják Lukas Moodyssont az új Bergmannak, ő is legalább olyan érzékeny figyelemmel viseltetik a szereplői által képzett érzelmi univerzum iránt, mint a nagy svéd lélekboncoló. Azonban Moodysson nem a belső összeomlást, az emberi kapcsolatok széthullását mutatja meg, hanem éppen ellenkezőleg, kiutat mutat a problémából, amely nem a szakrális önfeláldozás, a halál felé mutat, hanem mindig az élet felé, a humanista értékek jegyében. Egy óriási pozitív jel a pasas, ez a filmje is az, szóljon bár családon belüli erőszakról, homoszexualitásról, elnyomókról és kizsákmányolókról. Itt is elképesztően eszköztelen és természetes színészi alakítások segítik a pszichológiailag hiteles atmoszféra megteremtésében: a kommuna mellett a külvilág az őket állandóan figyelő szomszéd családból, valamint Elisabeth férjéből és annak barátjából áll, ezek többrétegű egymásba vetüléséből áll össze a társadalmi képlet, melynek megoldása a világ legjobb játéka, a foci az együttlét. A végén pedig e film eléri azt, amiről azt hittem, soha nem fog megtörténni: egy mondatban leírom az ABBA és a katarzis szavakat.
Asanisimasa 9/10-re értékeli e nagyszerű filmet.
