Két okból is aktuális ez a film. Az egyik, hogy holnap tömegnyi hétköznapi és nem hétköznapi biciklista lepi el Budapestet, hogy estefelé egy közösségi rituális biciklifelmutatással tegyen hitet a városi kerékpározás egyedül üdvözítő volta mellett, aminek végül is sajnos sokszor az a jelentése: sokan vagyunk biciklisták, tehát örülhetnek a biciklitolvajok, hogy gyűrje be mindegyik tökét a lánc a fogaskerekek közé. A másik, hogy az ismert helyzet lévén abszolúte valóságos, reális, igazságos és hiteles ma is ennek a 60 éves filmnek minden egyes kockája.

Képzeljük el a szituációt. Budapest, 2009 áprilisát írjuk. XY, 43 éves diplomás munkanélküli, több éve keres munkát, sikertelenül. Vagy túlképzett az állásra, vagy túl sok tapasztalata van, vagy biztosan nem jelent az állás már megfelelő kihívást számára, mondja a festett körmű 24 éves HR-es. Hiába beszél folyékonyan angolul, nincs meg az abcd nyelvvizsgája, ami megkerülhetetlen követelmény. Túl ez, túl ez, túl amaz. Polcfeltöltőnek sem veszik fel a teszkóba, mert a senior manager, a maga 30 évével és tenyérbemászó modorával kiszúrja, hogy XY szellemi képességei túl vannak az elvárt 80-as IQ-n, valamint nincs 90-es mellbősége sem. XY gondol egyet, itt a tavasz, elmegy biciklis futárnak. 20 ezer forintos használt biciklije stílusában passzol a rendes futárbiciklikhez, s mivel munkanélküliként egyébként is biciklivel jár már hosszú ideje, a fizikuma is jól bírja a strapás futármelót. Mivel a futárcégek általában laza csávók, felveszik hősünket. Az első munkanap küldeményt visz valahová a nyolckerbe, a palotanegyedbe, jól lelakatolja a bringát a kovácsoltvas kerítéshez. Öt percet sem tölt benn a házban, de mire végez, a bringának hűlt helye. - Egy srác babrált vele - mondja egy néni az utca másik oldalán, - aztán felpattant és eltekert vele. Az ügyeletes majdnem körberöhögi XY-t a rendőrségen, de azért felveszi a jegyzőkönyvet. Egy használt bringa nem tétel. XY gyalog indul haza, amikor egyszercsak meglátja biciklijét, helyi erő ül rajta, körülötte a teljes rokonság. XY nem szar be a helyzet varázsától, és kérdőre vonja a helyi erőt, hogy ugyan nem adná vissza a biciklijét? Az egész rokonság támad rá, hogy milyen biciklit akarol teee?! Ez a Józsika biciklije. Szerencse, hogy nem verik meg XY-t, aki futva és lelkileg összetörve távozik a helyszínről. Az egyetem előtt sok biciklit lát, kétségbeesésében ráül az egyikre és elhajtana, ha nem eredne utána egyből néhány rasztahajú egyetemista, akik dühösen vonják kérdőre XY-t. XY összetörve és megszégyenülten somfordál el, gyalogszerrel a kutyaszaros utcákon, hogy maradék pénzéből porrá igya magát már a hetedik kerületben, egy sarki nóném büfében.

Vittorio De Sica zseniális filmje persze ennél a kitalált, és ügyetlenül elmesélt sztorinál sokkal jobb, már annyiban is, hogy nem velünk történik, de természetesen művészi értelemben is. Az amatőr szereplők természetesen sután játszanak, de kétség nem férhet hitelességükhöz. Az olasz időjárás, a vakító nap és kontrasztos árnyéka még a hatvan éves fekete-fehér filmen is döbbenetesen drámai hatást produkál, olyan dinamikusak a képek, mintha ma készültek volna. A filmnek olyan íve van, mintha Leonardo rajzolta volna, a vége meg üt, mint a pöröly. A film konfliktushelyzete pszichológiailag hitelesen van kidolgozva, kétség sem merül fel, hogy mondvacsinált, erőltett szituációt dolgoz fel a Biciklitolvajok.

Asanisimasa természetesen 10/10 pontot ad erre a remekműre.