"Minden gyönyörű volt, és semmi sem fájt."
Kurt Vonnegut jr. (1922-2007) sírfelirata

Kurt Vonnegut regényeit sokan próbálták már filmre alkalmazni, kevés sikerrel. Eleve problematikus a hozzá hasonlóan markáns stílussal bíró írók műveit filmvászonra konvertálni, hiszen az író ereje a saját nyelvében, a szövegeinek textúrájában rejlik. Az olvasóban az ilyen szöveg egyéni gondolatmeneteket, reakciókat indít el, nincs szükség mások által megfejtett képekre, instant vizualizációkra. Egész egyszerűen mindig jobb a saját. Ezért nem lehet például jó Rejtő-film, de Csehovval vagy éppen Garcia-Marquezzel is ugyanez a helyzet. Amellett, hogy persze vannak nagy találkozások is, mint Menzel és Hrabal, megfilmesítésre legfeljebb Stephen Kingtől és Robin Cooktól lefelé terjedő spektrumban érdemes keresgélni, feltéve, ha ott még találni az irodalom és a film fogalomrendszereiben egyaránt értelmezhető alkotást.

Így kicsit meglepetés, hogy regényadaptációnak egészen jó a Bajnokok reggelije, azonban ez nem azt jelenti, hogy filmnek is jó. Vonnegutot jellegzetes, sokat idézett szóviccei, beszólásai miatt amúgy is a legkeményebb dolog filmre alkalmazni, ez a film nem is tudja ezt, ám egy picit talán mégis megidéz abból a frivol, groteszk, abszurd világból, amit Vonnegut teremtett regényeiben, például az e film alapjául szolgálóban is. Továbbá vicces, bár nem példa nélküli két ilyen faszit, mint Bruce Willis és Nick Nolte komédiázni látni. Egész jól tolják, bár nyilván vannak/lesznek akiket kiakaszt ez a dúsan adagolt ripacskodás. Nekem még belefért.  Jó, illúzióteremtő a film látványvilága, operatőrileg, díszlet- és látványtervezésileg egyaránt. Tetszett az őrült Kilgore Trout figurája, különösen a film második felében, giccs ide vagy oda, Albert Finney ténylegesen magát Vonnegutot idézte meg, aki amúgy egy cameoban, a reklámfilmrendező szerepében maga is szerepelt a filmben.

Azonban az elején említett dolgok miatt én egészen másmilyennek képzelem Vonnegut világát, nekem ez az Alan Rudolph által mutatott rikítóan harsány nem tetszik. Elismerem, hogy tehetséges munka, de nem tudok vele azonosulni. Ha soha életemben nem olvastam volna Vonnegutot, nyilván másként nézném ezt a filmet, de ki az, aki nem olvasott Vonnegutot és megnézi ezt a fimet? Persze, mindig vannak újszülöttek, diszlexiások, végső esetben papírgyártásellenes környezetvédők... Az asanisimasa pontjai így: 5/10.