asanisimasa

Épp felért szakmája csúcsára Clint Eastwood, amikor elkövette a Tökéletes világ című filmjét, melyet a szokásos újságírói szófordulattal élve, nyugodtan nevezhetünk akár zavarbaejtőnek is.

A bevezető (lírai) képsorok után egy börtönszökési jelenettel indul a film, az ismert fullrácsos, amerikai típusú börtönfolyosó, ahol a rabok a rácsok között kidugott borotválkozó tükreikben szemlélik az üres folyosót, ám azt nem értem, hogy egy beszélgetéshez minek ez. Mindenesetre két rab (egyik a későbbi főszereplő, a másik mondjuk azt, hogy nem...:) így beszéli meg szökésének knowhowját (na ja, a többiek addig illedelmesen a falnak fordulva fejükre húzzák a kispárnát, hogy ne halljanak semmit se), aztán máris rúgják ki a szellőzőrácsot és már kinn is vannak. Persze, hogy arrajár a hazafelé tartó börtönőr autójával, akit persze, hogy gond nélkül gyömöszölnek a csomagtartójába, lényeg a lényeg, hogy a két rab szabadlábon van immár, és kezdetét veheti a film. Ez a kihagyásos történetmesélési mód ad okot az első zavarbaesésre, most akkor ez a film ilyen döcögős lesz, vagy ez a rendezői koncepció, hiszen tagadhatatlan ad ez a módszer bizonyos groteszk felhangot.

Ez a furcsa, Eastwoodtól kissé szokatlan modor aztán végig kitart az egész, jellegzetesen két órán bőven túlnyúló vetítési időn, így egyértelmű, hogy ez egy rendezői koncepció része. Emellett azonban a film bőven tartalmaz egészen naturalistán ábrázolt brutális jeleneteket, kvázi a megelőző Nincs bocsánat nyomán is, éppúgy, mint szívhez szóló, romantikus szcénákat a következő Szív hídjait megidézve. Ezek további okok a fejvakarásra. Az nem meglepetés, hogy Eastwood játszik saját rendezésében, de az már meglepetés, hogy a főszerepet átadja másnak, mondjuk, nem akárkinek: Butch-ot, a szökésben lévő főszereplőt Kevin Costner alakítja, farkasokkal táncoló, karakán formájában, mellette (sőt, inkább mögötte) Eastwood körülbelül az öregedő Piszkos Harry gonosz, kaján karikatúráját hozza, mondjam, hogy zavarbaejtően? Viccesen.

Maga a film valamikor a hatvanas évek első felében játszódik Texas államban. A filmben egy börtönből szökésben lévő gyilkosságért elítélt férfi egy túszul ejtett kisfiúval lopott kocsikban száguldja végig az államot, nyomában a teljes, FBI-különítménnyel és a kormányzó saját spéci bűnüldöző lakókocsijával megerősített rendőrséggel. Egy klasszikus menekülős road-movie ez, melyben a főhős a menekülő rab, akiről persze megtudjuk, hogy sanyarú körülmények között töltött ifjúkorában került először börtönbe, ahol tulajdonképpen a büntetésvégrehajtás nevelt belőle bűnözőt, de valójában azért jó ember. Legalábbis, nem olyan nagyon rossz. Mutatja ezt az is, hogy a túsz kisráccal mély, baráti, szinte apa-fiú jellegű kapcsolatot alakított ki. Kapcsolatuk alakulása a film romantikus vonulata, maga a menekülés, és eközben adódó kalandok a drámai, míg a rendőrök reakcióit kifejezetten pikírt, gunyoros színben látjuk. Eastwood filmjét fel lehet fogni a családon belüli, gyermekeken elkövetett erőszak-elleni protestálásként is, ami előrevetíti a későbbi nagy Eastwood-eposzok harcosan közéleti, moralizáló szellemiségét. Persze, ez a film is egyike már ezeknek, azonban ez a gunyoros hangvétel még valahogyan hatástalanítja a figyelemfelhívás mellbevágó erejét. Emellett, Eastwood gyakran csúszik a bombasztikus szentimentalizmus csapdájába, ami mondjuk, mindig is jellemző volt/lesz rá, itt és így azonban a finálé, benne Laura Dern drámainak szánt velőtrázó sikolyával és a szellőben szanaszét szálló bankjegyek hosszan mutatott képével gyakorlatilag saját maga paródiájává válik. Ezért és a közbeeső sok zavarbaesésért nem tudom nagy filmnek mondani a Tökéletes világot, csupán egy kellemes, szórakoztató, s ennek ellenére elgondolkoztató, igazi vasárnap délutáni-esti mozinak. Asanisimasa: 7/10.