Minden kétséget kizáróan ez az a film, amely a legendás kalóz-VHS korszakból, a nyolcvanas évekből a legnagyobb hatást gyakorolta rám, talán az Evil Dead mellett, de az egy másik történet. Tisztán fel tudom ma is idézni, mikor s hol, milyen széken, hány órakor láttam Ruggero Deodato műfaji és műfajközi alapvetését, melyről akkor még persze nem tudtam semmit, csak azt, hogy ilyet sem a mozi, sem a kettő darab tévé nem ad nálunk. A seregben történt a szeánsz, ahol -ha beavatott volt az ÜTI- a stúdiós srác a laktanya zártláncú tévéjére rákötötte otthonról becsempészett videómagnóját, és éjszakánként arról szórakoztatta a ki tudja honnan beszerzett, éktelen rossz minőségű, fahangú magyar alámondásos tiltott nyugati filmekkel az éppen szolgálatban lévő surcitársakat. Én éppen őrségben voltam, őrparancsnoki minőségben, annyi volt a dolgom, hogy két óránként elvittem a váltást az egyetlen őrtoronyba. Két váltás közé éppen befért egy film, amit pár orifonos egyeztetés, és a kimarcsi idejére beígért sörök ígéretével viszonylag könnyedén lehetett éppen erre az intervallumra időzíteni. Így nem volt más dolgom, mint ahogy a kilenc órás váltással visszaértem, kitáraztam, stb., csak beszóltam a srácnak az orifonon, hogy mehet a film. (Tán még rákopogtam a szomszédos ügyeletes tiszti szobában épp hortyogni készülő ÜTI-re, hogy: Szásss elvtárs, valami kannibálos film lesz!)
Jellemző módon, a film első felére ma már nem is emlékeztem, csak a második része maradt meg élénken az emlékezetemben. Most olvasom, hogy Sergio Leone (!!!) azt mondta éppen erre a részre akkor, amikor Deodatót a máglyára akarták küldeni e film botrányos jelenetei miatt: "Drága Ruggero! A második rész a mozgóképes realizmus mesterdarabja..." Tehát, csak nem vagyok hülye, ha az egyik legnagyobb filmrendező azt mondja valamiről, hogy ez OK, akkor az nyilván OK. Filmes dolgokban nálam szegény Sergio-nak mindig igaza van.
Nos, a Cannibal Holocaust második, dokumentumfilmes effektekkel operáló, mondo része valóban zseniális. Nem véletlen, hogy a mai napig sokan, szerte a világban igaznak, megtörténtnek hiszik azt, amit ezeken a valóban gyomorforgató és brutális képeken látnak. Ez az elképesztő képi hitelesség, a szinte tökéletes illúziókeltés elsősorban az, ami miatt ez a film a mai napig utánozhatatlan. Nem véletlen az sem viszont, hogy a semmitmondó, tipikus B-kategóriás filmes klisékre építkező első részre nem emlékszem, az égadta világ semmi más funkciója nincs, minthogy felvezesse és keretbe zárja a második részben bemutatott elképesztő jeleneteket. Mondjuk, a hetvenes évek szoft-pornóit idéző nyálas kísérőzene is megér egy misét, hiszen úgy ellenpontozza a képi borzalmakat, hogy azok így még nagyobbat ütnek.
Nem tudom továbbá, hogy van-e még egy olyan, kizárólag a legzsigeribb emberi reakciók provokálására készült film, mely pofátlanul és hetykén pimasz módon nem átall etikai kérdéseket is felvetni, a média és tágabb értelemben, az egész civilizáció vérszomjas hataloméhségével kapcsolatban, mégha ez meg is marad Frei Tamás-i szinten, egy hangsúlyosan a film végén pofánkba vágott kérdés formájában: Nem tudom, kik is az igazi kannibálok... Aztán a költői kérdést feltevő professzor pipára gyújt, miközben a háttérben büszkén magasodnak a World Trade Center ikertornyai, mint a nyugati civilizáció ekkor még megingathatatlannak tűnő bástyái. LOL! Olyan didaktikus, mint egy C-dúr akkord, ami egyszerű, mint a szög, mégis letépi a fejed, ha megfelelő módon van megpendítve.
Képtelen vagyok értékelni ezt a filmet, annyi azonban bizonyos, hogy ma is hat. Mindenkinek látnia kell, a mihez tartás végett.