Az örmény származású, kanadai Atom Egoyan cannesi nagydíjas Eljövendő szép napok című filmje után ismét a bűn mélyére próbál ásni: a Velencében Arany Oroszlánra jelölt Az igazság fogságában című filmjének újságíró főszereplője azt próbálja kideríteni, hogy került egy meztelen női vízihulla a híres komikus-duó szállodai fürdőszobájába. A rejtői szituáció színes szélesvásznon, de film noir modorban került feldolgozásra.
A pikáns, erotikus jelenetekben bővelkedő filmben egy törekvő, csinos újságírónő ered a bűnügy nyomába, munkájában ahogy halad előre, úgy helyeződnek a dolgok, a szereplők motivációi új s újabb megvilágításba, egészen a (viszonylag meglepő) végkifejletig. Természetesen a zsáner szabályainak megfelelően, folyamatosan kommentálja a történéseket, így ha figyelünk, követni is tudjuk a csavarokat. Láttunk már sok ilyen filmet, ettől még lehetne ez egy szórakoztató, izgalmas krimi is, azonban nem az.
A (relatív) kudarc okait ritkán testáljuk színészekre, itt azonban elsősorban a jellegtelen és szürke karakterekben kereshetjük, miért nem hivatkoznak azóta is erre a filmre a filmes fórumokon. Kevin Bacon, az inkriminált komikusduó egyik tagja (Lenny Morrisként) nyújtja még a legjobb teljesítményt, énekel, táncol, komédiázik, meredek szexjelenetet vállal, igyekszik, de lényéből hiányzik az az "entertrainer" kisugárzás, ami nélkül szórakoztatóipar nem alkalmaz senkit se. Bacon jó szemét zsarunak, vagy gátlástalan gazfickónak valami westernben, de táncoskomikusnak nem. De legalább valamilyen. Társa, Vince viszont egyenesen semmilyen, Colin Firth jobb híján egy színpad szélén ácsorgó, unatkozó díszletmunkást formál, nem egy sztárt. A nagyobb baj, hogy még helyét sem keresi, részt vett a forgatáson, arcát, testét adta a filmhez, aztán annyi. Legsemmilyenebb azonban a dolgokat kibogozó újságírónő, Maureen karaktere, Rachel Blanchard égővörös hajkoronája vadítóan mutat, de arcán, szemein semmi nem látszik, még a sajtómunkásokra jellemző, témára bulldogként rágyógyuló agresszivitás sem. Pedig, valamiféle női Marlowe-ként, az ő a titok nyitja, de legalábbis a kulcs hozzá. Nem az, nem képes rá. A karakterek érdektelensége így a nézőt is nehezen vonja bele a kusza cselekménybe, figyelem könnyen elkószál így, ásítozás, gyomor korgás és effélék, izzadt székkarfaszorongatás helyett.
Egoyan bár kicsit komótos ritmusban, de alapvetően ügyesen bonyolítja filmje cselekményét, csak a legcinikusabb (legvájtszeműbb) nézők találják ki már a film közepén, ki az igazi gyilkos. A fényképezés (Paul Sarossy) pazar, bár semmi egyéni motívumot nem mutat. A zenei szövet, a tipikusan film noiros vonósoktól a vicces Jefferson Airplane-feldolgozásokig kifejezetten jó, maga a film azonban mégis csak közepes, felejthető. Az asanisimasa 6/10-et ad erre a filmre.