A megtört ölelések Pedro Almodóvar megtört művészi lendületének lenyomata. Kétség sincs afelől, hogy a spanyol mester komoly alkotói válságot élhet át, hiszen rendezők -komoly életpálya után- akkor szoktak önreflexív tematikájú filmeket forgatni, amikor megszakad az ihlet: lásd pl. Fellini Nyolc és fél. A megtört ölelésekben egy vak filmrendező és ugyanabban a testben, de más néven alkotó forgatókönyvíró boncolgatja életét, hogyan jutott idáig, mi volt ennek az eddigieknek az értelme, effélék. A megvakult filmrendező már önmagában erős képzettársításokat sugalló párhuzam, az alternatív személyiségként alkotó forgatókönyvíró pedig a személyiségének, szexualitásának kettősségére is utalhat. Ettől a köldöknézegető attitűdtől még lehet ez egy fontos film is, mint ahogy az volt Felliniében is a jelzett, de úgy tűnik, ez a film inkább csak a nézők két csoportjának okozhat örömet: akik szinte a teljes Almodóvar-életműnek ismerői, illetve Penelope Cruz feltétlen rajongói. Szomorkodásra azonban nincs ok, ugyanis ez a két halmaz azért lefed jónéhány milliónyi rajongóból álló tömeget.
A sztori nem valami különös, Almodóvar mesélt már ennél erősebbeket és "meredekebbeket" is, egy történet a sok közül, lehet akár sajátunk/sajátja is. Azonban elegáns és tiszta a szerkezete, kár, hogy a végén nincs igazi csattanó. Persze, ha az ember magáról mesél, nem írhatja bele az igazi csattanót, mert akkor az egész történetet nem mesélhetné el. A párbeszédek a már ismert példákhoz hasonlóan gördülékenyek és szabadszájúak, melyek jól ellensúlyozzák a cselekményben rejlő, latinosan melodramatikus túlcsordulásokat. A történeten belüli szituációk fesztelen lazasággal jól kidolgozottak. Penelope Cruz, nincs rá szó. Gyönyörű, ráadásul megmutatja cicikéit is, emellett azonban drámai erővel bíró színésznő is. Sármos középkorú úr Almodóvar filmben szereplő "alteregója", Lluís Homar is, ami nem felel meg a valóságnak (ui. az életben Pedro Almodóvar nem igazán az a sármos típus, persze ez nyilván ízlés dolga...). Olyan ez a film, mint amikor egy nagy író mesél csak úgy, össze-vissza, egy kávéházi asztalnál. Nyoma sincs nagy regényei lendületének, kemény odamondásainak, ide-oda ugrál időben, térben, megemlít szálakat, amiket elfelejt... de mondatai szellemesek, szórakoztatóak. Asanisimasa szerint a Megtört ölelések: 7/10.
