Jaj, ez egy nagyon édes kis szerelmes film, bár attól tartok, van az a nézői kör, aki ezért a kijelentésért -mintegy virtuálisan- fejbe vágna egy tévével. Charlie Kaufman, a fékezhetetlen agyvelejű hollywoodi forgatókönyvíró-guru képtelen ugyanis normális, lineáris módon elmesélni általában bohókás lányok (itt most Kate Winslet) és elfogódott, komplexusos és meglehetősen ügyefogyott pasik (Jim Carrey) között, totális tér-idő diszkontinuitásban zajló történeteit, ami jó adag intuíciót, figyelmet és asszociációs készséget kíván meg a nézőtől. Egyszerűbben fogalmazva, ha egy picit elkalandozunk, már nem nagyon tudunk visszazökkenni az ekkor már a teljes, kaotikus őrületet mutató film sodrába. A filmet a videoklip- és reklámkultúrából érkező Michel Gondry rendezte, ami szintén nem azt a szemet nyugtató, statikus filmezést jelenti.

Tehát, ha felülemelkedünk a vibrálóan kreatív narratív struktúrákon, a lendületes montázson és az alapvetően romantikus történetet átszövő scifi-motívumokon, jól szórakozhatunk e friss és üde, fiatalos alkotáson. Jim Carrey itt is színészt, méghozzá jó színészt játszik, nem is értem, minek erőlteti azt az óvodások körében nagy sikereket arató, de felnőtt fejjel már rettenetesen idegesítő bájgunár gumipofát. Kate Winslet bohóc, néha szomorú, néha pimasz, de bohóc, és ez jó. Feltűnik még Frodó (Elijah Wood) is, de itt nem róla szól a mese, mint ahogy Kirsten Dunst is jobbára cserfes ugribugrijával véteti észre magát. Jim (Joel) és Kate (Celementine) sajátosan elmesélt története azonban mindenképp megér egy nézést, már annak, aki még esetleg nem látta e filmet. (Vagy megnézné még egyszer.) Asanisimasa szerint: 7/10.