asanisimasa

Anima = lélek, átvitt értelemben: kísértet, szótagolva: asa-nisi-masa, magyarul: kivi-sévér-tevet, ahogy az Fellini 8 és fél című filmjében szerepel. Kérdések, javaslatok, ajánlatok, munka, állás, effélék: efespontasanisimasakukacgmailpontcom . A posztok végén lévő pontozás szimpla tetszési mutató, semmi több. Azt mutatja, hogy az adott film mennyire tetszett. A címkefelhő helyett használd a 'keresés' opciót a jobb oldali oszlopban. Kiválóan működik, ha egy szóra, egy kifejezésre, az adott rendező vagy színész családnevére keresel rá.

Friss topikok

A harag sodrása (Mean Creek, 2004)

2010.03.14. 15:58 efes

A thriller tökéletes műfaj kezdő filmrendezők számára, hiszen megfelelő ötletekkel és tehetséggel, gyakorlatilag nulla pénzből, kevés helyszínen és kevés szereplővel is össze lehet hozni esetleg nagy elismerést arató alkotásokat. Tudható közben az is, hogy mégsem gurigáznak kutyaszarral, hiszen nagy, felkent és befutott rendezők is buktak már ebben ólajtónyit. A Mean Creek éppen egy ilyen film. Jacob Aaron Estes író-rendező egy csomó független díjat, elismerést zsebelt be ezzel a gyakorlatilag egyetlen lájtos raftingtúrán, néhány, jobbára noname tinédzser színésszel lezavart, a kissé ugyan moralizáló végkifejlettől eltekintve, tipikus tini-thrillerrel. A film költségvetése mindössze ötszázezer dollár volt, ami tezsvírek között is 100 millió, forintban. Ennyiből a nagy magyar ősz mester még helyszínt keresni sem megy el, nemhogy filmet forgatni.

Maga a film egy gyerekes bosszú története, mely persze, tragikus véget ér. Csodálatos oregoni tájakat látunk, egy romantikus és vadregényes folyón csónakázunk, vannak helyes fiúkák meg édi lány, nincs az egészségre káros, túlzottan gyomorszorító feszültség sem, legfeljebb annyi, mint a Tisza-túrán, amikor menekültünk a halőr elől a kenuban, miután élelmezési célból kiürítettünk egy varsát. Mi kenuval, a halőr elektromos motorral hajtott ladikkal. Majdnem vicces a szitu. Tehát, csendesen csobog a folyóval a film is a jó előre sejthető végkifejlet felé - ettől függetlenül mégis működik a film, még úgy is, hogy a tragikus finálét követő záró képsorokon a film a thrilleri szuszpenzióból átvált valami dokumentarista hangvételű szájbarágós tanulságba. De ez is belefér. A képek szépek, a szereplők ügyesek, a szívatás pedig durva. Más kérdés, hogy aki a végén megszívja, az megérdemelte-e; lehet, hogy épp ezért kell a végső moralizálósdi. Az viszont mindenképpen tény, hogy ebben a filmben is van annyi szufla, mint jónéhány, ennél kétszer-háromszor többe kerülő, agyonajnározott magyar filmben. Mindegy, csak mondom, hogy nagyon várom már pl. a Tisza-tortúra 1-et, a Vércseppek a Mecsekbent és más, keveset markoló, de alkalomadtán sokat fogó, tehetséges, magyar filmesek által elkészítendő olcsó, de ütős filmeket. Tényleg nem kell sok minden ehhez: például néhány kenu, kempingcucc, pár tökös srác és belevaló csaj, a szükséges kép-és hangrögzítő kütyük, meg egy elhatározás. Ja, Mean Creek. Az asanisimasa szerint 7/10.

A bejegyzés trackback címe:

https://asanisimasa.blog.hu/api/trackback/id/tr541839081

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

bog.art 2010.03.15. 10:28:13

efes, neked arany szíved van. ebben a filmben egy darab thrill nem sok, annyi nem volt, miután az első perctől lehetett tudni, hogy ismét a mélységekig hatoló, érzékeny jellemábrázolásban gazdag amerikai filmről van szó - ahol a dagik mindig szívnak, a homárok mindig szuperérzékenyek, az angyalarcú kislányok angyali természettel bírnak és az agresszív rokonokkal megáldott kamaszok kötelezően bűnözők lesznek. nem hasogatnám a szőrt ilyenekkel, hogy pl. utószinkron minősége, gyerekszájakba adott felnőtt mondatok stb., csak kérdem én: hol van "a felszín alatt mindenkinek van egy titka" megfejtése a filmben....? (a legjobb az volt az egészben, amikor a dagi jól beszólogatott a társaságnak, ezúton is minden dagi nevében követelem, hogy a rendezők hagyják életben az amerikai túlsúlyos fiatalkorúakat!!!)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.03.15. 10:47:30

@bog.art: A túlsúly káros az egészségre! .D nyilván nem egy fotőjbe passzírozó, mirelit borsót gerinceden gurigató befosatós mozi ez, jelzem is hogy langymelegen csordogál, de én bírtam a hangulatát. Az hogy archetipikus karakterek vannak egy végül is azért mégis műfaji filmben, az követelmény. Az operából, sőt még régebbről, a commedia del'artéból, sőt az ókori színjátszásból fakad ez, ott is megvoltak már az állandó szereptípusok. Ezek nyilván módosult változatai vannak jelen az összes zsánerfilmben. Ezekkel működik a zsáner, és ha még ki is hagyjuk egyiket-másikat, át is értelmezzük, akkor is, hiányukkal, illetve módosulásukkal működik ez a cucc. Nemcsak a thriller, hanem az összes műfaj.

ChrisDry · http://www.chrisdry.com/ 2011.07.05. 11:45:53

kicsit hatásvadász kicsit a vége és lerágott csont a történet (Legyek urától kezdve a Bully c. filmig, ami ebben a formai feldolgozásban -szvsz- a legjobb). Volt itt is volt pár jó alakítás, bár a gyerekek-színészekkel nem nagyon lehet mellényúlni (ha jó a karakterkiválasztás), erkölcsi, etikai győzelem a kifejletbe triviálisan elvárhatóan kellett, hogy legyen, mert ez így dukál. 5/10. (de továbbra is a Bully-t www.imdb.com/title/tt0242193/ javaslom inkább, az nálam 7/10). Mindenesetre egy közepes filmnek jó volt.
süti beállítások módosítása