Kicsit megmosolyogtató az az erőfeszítés, mellyel a nyugati világ elismerni igyekszik a Kelet csodáit, ami néha azért szülhet vicces szituációt is (mint amikor a pekingi porcelánmúzeumban nagyban dicsérni kezdünk egy áttetsző fehér küblit, melyről az idegenvezető elnéző mosollyal árulja el, hogy az csak egy egyszerű köpőcsésze...). Ennyire azért messze nem durva elnézés Az alkonyat harcosának (The Twilight Samurai) jelölései (Oscar, a berlini Arany Medve, az egyik a Minden idők legjobb 100 filmjéből), de azért az is egyből látszik (vagy látszódnia kellene...), hogy ez azért messze nem a szamuráj-filmek csúcsa, nemhogy egy a legjobb százból.

Yoji Yamada filmje egy édesbús, elég vastagon melodramatikus merengés a szamurájok elmúló nagyszerűsége felett, még európai szemmel is illedelmes, rövidre vágott, paraván mögé rejtett akciójelenetekkel és sok szertartásos, ám banális közjátékkal. Paradox módon, épp az utóbbi az igazán érdekes ebben a filmben, feltéve, ha érdekel a száz-kétszáz évvel ezelőtti Japán vidék hétköznapisága. Élmény a film, amennyiben el szeretnénk merülni abban, hogy egy szegény, vidéki házban milyen sebtiben megejtett ceremónia előzte meg a teázást, étkezést, egy vendég, vagy éppen a ház urának megérkezését. Hogyan nézett ki egy hivatal, valamikor a XIX. században, hogyan hordták a hajukat a harccal már régen nem foglalkozó szamurájok, hogyan kötöttek masnit a kimonó hátuljára a nők, effélék. Talán meglepődve láthatjuk hajdani státuszuk és dicsőségük elmúlása feletti bánatukban az alkoholizmusba forduló szamurájokat, viszont így feltűnő az is, hogy ebben semmivel nem különböznek mondjuk az amerikai veterán tengerészgyalogosoktól vagy éppen egy nyugdíjas orosz alezredes elvtárstól. Amúgy ezeken kívül a film egy amolyan "Milyen volt apám?" típusú lányregény filmváltozata, hiszen Seibei szamuráj inkább szomorú, mint dicső történetét lánya narrációjában, az ő szemével, látásmódjában ismerjük meg.

Eképpen ez a szamurájfilm inkább a női nézők érdeklődésére tarthat számot, nem pedig egy jó kis kardsuhogtatásra vágyó férfiakéra, bár a híres szamuráj-etika egy újabb olvasata azért hozzájuk is eljuthat általa. A film minimum kétharmadát kitevő, édeskés, melodramatikus részek miatt, melyek viszont túl mélyen mégsem merülnek bele a szamurájok végnapjainak lényegébe, az asanisimasa csak 5/10-re értékeli ezt az amúgy más nyugatiak által kissé túlértékelt művet.