Az élet, amiről az angyalok álmodnak című 1998-as filmmel olyan koppanósan tette le névjegyét Erick Zonka, hogy azon nyomban a nem éppen hagyományok nélküli francia film legnagyobb ígéretévé kiáltotta ki a sajtó. Aztán, hogy ne legyen igazuk az újságíróknak, tíz évre gyakorlatilag teljes csönd következett a rendező körül, hogy 2008-ban Zonka egy angol nyelvű, mexikói, amerikai és francia koprodukcióban készült drámai roadmovie-krimivel rukkoljon elő, mely mellett szintén nem lehet elmenni néhány szó nélkül. A Julia egy alkoholista szingli nő története, akinek élete már régen szétcsúszott. Mikor utolsó állásából is kirúgják, kétségbeesésében elvállal egy őrült megbízást, melyet az anonim alkoholisták gyűlésén megismert szemlátomást őrült nő tesz neki. Juliának el kell rabolnia a nő gyermekét, aki felett dúsgazdag nagyapja gyámkodik. A nő megkapná gyermekét, Julia pedig megtarthatná a váltságdíj nagy részét. Csakhogy az események irányítása rövidesen kicsúszik az idegileg instabil, szétszórt és lestrapált Julia kezéből, aki a túszként fogva tartott kisfiúval egyre veszélyesebb és egyre kilátástalanabb szituációba kerül...
.jpg)
A Julia John Cassavetes 1980-as Gloria című filmje alapján készült, melynek azonban nem ez az első feldolgozása. Tíz évvel később Sidney Lumet hasonló címmel készített remake-t, majd egy újabb dekád után Zonka. Valamilyen okból nagyon érdekli a filmeseket ez a történet, melyben egy össze nem illő pár odüsszeiáját követhetjük nyomon. Egy zaklatott, ideges nő és egy magának való, elkényeztetett kisfiú a sors kényszeréből együtt kénytelenek megoldani az előttük álló megoldhatatlan helyzetet, aminek következtében olyan változásokon mennek keresztül, melyek azelőtt elképzelhetetlenek lettek volna életükben, személyiségükben. Az út, vagyis inkább hajsza során komoly kérdések merülnek fel, mi a fontos az életben: a pénz, a siker, a család, maga az élet? Egyértelmű választ persze nem ad és nem is adhat a film, hacsak az nem válasz, hogy nincs egyértelmű válasz. Persze, a filmek nem ilyen direkt módon tálalják a problémát, hanem szép hosszan kibontva: Cassavetesé is két óránál hosszabb film, Zonkáé pedig majdnem két és fél. Lumet megoldotta 108 percben, meg is bukott vele...
A történet elősorban hatalmas lehetőség a címszerepet alakító színésznőnek egy nagy alakításra. Julia jelleme egy óriási hullámvasút-pályát ír le, többszöri mélyponttal, de nemvárt csúcsokra is eljut közben - hogy a film végén éppen hol tart, az legyen a film titka. Cassavetesnél természetesen Gena Rowlands játszotta Juliát, aki be is gyűjtött érte egy Oscar-jelölést, Lumet az akkor már közel sem elemi Sharon Stone-ra osztotta a szerepet, akit nem láttam ugyan benne, de sejtéseim vannak, miért nem beszél senki erről a filmről. Zonka filmjében Tilda Swinton alakítja Juliát, aki szintén begyűjtött, és nyert is néhány elismerést az általa igencsak szétcsapott, részeges riherongynak ábrázolt Juliával. Saját hangján tényleg jó, delejes erejű alakítást nyújt, de a magyar szinkronnal nagyon szappanoperás, műhisztis, picsogós, és kifejezetten túljátszottnak tűnik, holott eredeti hangján pont elég.
Zonka rendezése már nem ilyen egyértelmű. A 144 perces hossz már talán túl hosszú, érdekes módon, a film eleje van túlnyújtva, ami Julia dorbézolós életét mutatja meg. Ehhez képest a mexikói szcénák, ahol aztán valóban bepörögnek a dolgok, annyira rövidre vannak vágva, hogy a néző kapkodhatja a fejét, és dörgölheti a szemét a filmközépi, majdnem meditatív sivatagi kószálás során rátelepedett "portól". Szóval, kissé aránytalan. A kisfiú is elég háttérbe lett vonva, Swinton atomhajtású játékához mérten mindenképpen - holott az igazi dinamikához egy ugyanilyen erős kisfiú-figura kellene, ám ez itt nem nagyon van meg. De még ezekkel együtt is vastagon ajánlott a film, mert fordulatai, kérdésfelvetései valóban meglepőek, ám mégsincs semmi a szánkba rágva, Swinton pedig brutális. Asanisimasa: 7/10.
