Simán lehet ez a film Tom Hanks atyai intelme is a sztárgrádicson felfelé kapaszkodni kezdő fiához, Colinhoz, a színpadi mesterség lényegéről, valódi szépségéről és az iránta tanúsítandó alázatról, a humánumról és főleg a józan mértékletességről, annak ellenére, hogy felszínes blikkre A nagy Buck Howard nem több egy újabb John Malkovich-féle onemanshow-nál.
A címszerepben ugyanis John Malkovich egy igazi, ótvaros, modoros, avíttas bájgúnárt, egy utazó illuzionistát ad elő ripacskodva, aki minden, csak nem szimpatikus. Malkovichról tudjuk, hogy imádja az extrém karaktereket (persze, melyik színész nem!), így ezt a szerepet sem adja olcsón. Körülbelül a film közepéig szinte nézhetetlenül otromba ripők, aztán hopp! egy törés a játszott karakter pályáján, amit Malkovich olyan zseniális érzékenységgel hoz tudtunkra, amire csak a legnagyobb színészek képesek, és valahol a kisagyunk mélyén egyszerre csak elkezdjük szeretni ezt a Buck Howardot. És egyre jobban szeretjük. Malkovich az örök nagy művészetet mutatja meg a figurában, a nagyra törő kisembert, annak esendőségével, törékenységével, magányosságával és mégis minden fölé növő hatalmasságával együtt. Ahogyan az utolsó jelenetben megcsinálja a nagy trükkjét, az egy nagyon nagy emberi és művészi pillanat megidézése. Az emberi zseni megvillanása.
S hogy miért Tom Haks atyai intelme ez a film? Mert ő a producere ennek a filmnek, melyben ráadásul elcameózza az apaszerepet, hiszen Buck Howard asszisztensét Colin Hanks alakítja, aki a valóságban is a fia, és aki a szerepe szerint Buck Howard mellett tanulja meg mindazt, amit a színpadi szakmáról tudni illik, és tudni lehet. Ezt egyszerűen lehetett volna úgy, hogy tölt neki egy pohárral és elmesél egy történetet egy utazó ripacs bűvészről, akire soha senki nem tudta rábizonyítani, hogy a színpadon trükköt mutat be; minden egyes előadása valódi illúzió volt. Ehelyett Sean McGinly nevű profi hollywoodi forgatókönyvíróval megíratta a sztorit, amit az illető egy bizonyos Csodálatos Kreskin nevű utazó bűvész road-managereként élt meg, és akinek ez egyúttal rendezői bemutatkozása is lett. Így a fiú kapott egy főszerepet, melyben játszva tanulhatta meg, amit kell. A papa heléyzetbe hozta, Malkovich pedig megmutatta. Mi pedig megnézhetjük...
Howard pályájának fent említett töréséig bizony embert próbáló a film, ugyanis ezt a mértékű ripacskodást, amit Malkovich itt bemutat, csak intenzív Fásy-mulatónézéshez tudnám hasonlítani, azonban érdemes végigszenvedni, mert éppen ez kell ahhoz, hogy megértsük azt, amiről a film valójában szól. McGinly kitűnően teremti meg az amerikai vidéki színházak kopott auráját, a túlsúlyos, de lehengerlően rajongó műsorszervezőktől a mindenhol ugyanolyan közönségig, a helyi média kisszerűségétől a showbusiness nagyvonalú semmitmondásáig. Malkovich ripacs, hiszen azt kell játszania, és zseni, hiszen az. Colin Hanks stréber tanuló, a papa pedig hízik. Én bírtam a filmet. Asanisimasa: 7/10
