asanisimasa

Anima = lélek, átvitt értelemben: kísértet, szótagolva: asa-nisi-masa, magyarul: kivi-sévér-tevet, ahogy az Fellini 8 és fél című filmjében szerepel. Kérdések, javaslatok, ajánlatok, munka, állás, effélék: efespontasanisimasakukacgmailpontcom . A posztok végén lévő pontozás szimpla tetszési mutató, semmi több. Azt mutatja, hogy az adott film mennyire tetszett. A címkefelhő helyett használd a 'keresés' opciót a jobb oldali oszlopban. Kiválóan működik, ha egy szóra, egy kifejezésre, az adott rendező vagy színész családnevére keresel rá.

Friss topikok

Látogatás (Der Kameramörder, 2010)

2010.06.16. 11:05 efes

Pejó Róbert a komoly fesztiválsikereket arató Dallas Pashamende után ismét Gryllus Dorkával forgatott, ám ezúttal nem cigánytelepen, hanem épp ellenkezőleg, egy luxusvillában, thrillert. Két pár egy világ végi villában jön össze, eszem-iszom, dínom-dánom, aztán történik egy (több) gyilkosság, ám biztos, hogy a gyilkos köztük van, mert (csak) ők a szereplői a filmnek. Szóval, sablon-thriller, sógor-komaság.

Tetthely
A különböző televíziós produkciók révén német nyelvterületen is otthonosan mozgó Pejó nagyjátékfilmjeit mindig magyar közreműködéssel forgatja. Míg első filmje azonban egy romániai cigánytelepen játszódott, addig második filmjében már Magyarországon járunk, a Fertő-tó partján. A Látogatás itt játszódik, a tó partján épült hipermodern luxus design-villában, ahol a magyar Sonja (Gryllus Dorka) és az osztrák Thomas (Merab Ninidze) él. Korábbi műfaji példák sokaságából jól ismert thriller-sablon, hogy a történetnek nem árt, ha egy világvégi, nehezen megközelíthető, mindentől távol lévő helyszínen játszódik, ahonnan nehéz elmenekülni is. Fertő-tó - már nevének baljós a hangzása is - jó helyszín egy alapvetően a néző borzongatására építő filmhez, a csodálatos környezetben lévő tó, óriási ősnádasaival, zegzugos zsombékosaival, a hajdani vasfüggöny máig ott rozsdásodó mementóival, őrtornyokkal, drótkerítéseivel tényleg különleges helyszín, minden szempontból. Azonban különböző, elsősorban gyártási és logisztikai szempontok miatt a produkció az eredetileg elképzelt helyszínhez sokban hasonlító, szintén természetvédelmi területnek minősülő Velencei-tó partján építette meg a villát, azzal a feltétellel, hogy a forgatás után lebontja azt, amit a vállalt határidő lejárta előtt meg is tett. Ez persze, azokat a védett madarakat, akiknek éppen a megszokott élőhelye lett ezáltal lerombolva, nyilván nem vigasztalja. A villa így ideiglenesen megépült, a vásznon jól mutat, mi tagadás, ízléses a berendezése. Pohárnok Gergely jól is fényképezi ezt, ahogyan a tájat is, azonban nem hiszem el, hogy nem lehetett volna egy eldugott, hiperszuper villát találni (vagy építeni, ha már?) valahol máshol, ami nem minősül természetvédelmi területnek.

Két férfi, egy eset
Tehát, a szemlátomást igen tehetős pár ebben a kissé cinkes villában él, hozzájuk érkezik vendégségbe, épp húsvét van és már jó meleg az idő is, a férfi hajdani szeretője és annak mostani párja, a férfi gyerekkori legjobb barátja. Libamáj, méregdrága borok, rézfán fütyülő pálinka, eszem-iszom, dínom-dánom, a szolidnál egy fokkal durvább buli folyik, Sonját a kisebb szünetekben rendszeresen (szexuálisan) megtalálja pasija, hogy lássuk, mekkora szenvedély lakozik őbenne. Aztán hír jő, hogy három, környékbéli kisfiú eltűnt, tragikus szellők kezdenek lengedezni. Heinrich, a bécsi haver (Andreas Lust) eldicsekszik, hogy a neten látott valami videót, amiben valami mintha történt volna három kissráccal. Ettől kezdve, a műfaj szabályainak megfelelően, hol erre terelődik a gyanú, hol arra, ám bizonyíték nincs. Thomas Glavinic, akinek regényéből készült a film forgatókönyve, ha nem is túl eredetien, de elég alaposan megkeveri a lapokat. Mondjuk, a csajokat mindvégig ki lehet zárni, az a nézők számára nyilvánvaló, hogy a tettes csak valamelyik pasas lehet. Hogy miért, mi okból, azt most hagyjuk. Ehhez képest, a végkifejlet csalódás, ha igazságot akarunk, de ötletes, ha a logikában és a realizmusban hiszünk.

Derrick - Az igazság pillanata
A népszerű táskás szemű felügyelőnek csak annyi köze van e filmhez, hogy az egyik epizódjának címe passzolt ide, az "ítélethozatalhoz". Tehát, a Látogatás. Hirtelen alaposan megszaporodtak a hazai gyártású, viszonylag műfaj-tiszta thrillerek, hiszen itt a (szerintem nem teljesen megérdemelten nagyot bukott) Halálkeringő is. Örvendetes tény ez, szükség van hazai műfaji filmekre is, így még az se baj, hogy ezek messze nem hibátlanok. Igen tanulságos azonban, hogy a legnagyobbat mindkét film ugyanott bukja: a hiteltelen és erőltetett párbeszédeken, és drámainak szánt, ám meglehetősen idétlennek, bugyutának ható köztes jeleneteken. A Látogatásban például arcomat kapartam, amikor Sonja gyerekmondókára tanította Thomast, aki, bár előtte vérnősző vadként hágta meg a lányt, most gügyögve gagyog. Nem egy efféle ügyetlen jelenet akad a filmben, melyek azonban mázsás pörölycsapásokkal zúzzák szét a nehezen felépített suspense-t. Ám így viszont hiába várjuk, hogy fellélegezzünk a feszültség alól, mert ilyen nincs, csak az a tét, hogy mikor és hogyan lesz vége ennek az amúgy (bárhogyan is) igényes kivitelű, a hibái ellenére korrekt, közepes filmnek. Lehet ennél jobbat csinálni, a lecke fel van adva. Asanisimasa: 5/10

A bejegyzés trackback címe:

https://asanisimasa.blog.hu/api/trackback/id/tr862071112

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

alex4427 2010.06.17. 20:04:54

Ajánlásaid után szoktam filmeket megnézni, ill. nem megnézni. De miután már tegnap elhatároztam, hogy ma megnézem ezt, ezért csak a film után olvastam el a kritikád.
Én úgy tippeltem, hogy nálad 7/10 lesz (nálam meg 8/10!)...tévedtem. (A környezetvédelmi afférról nem tudtam, díjazom, hogy megemlítetted.)
Egyébként nekem a Köntörfalak ugrott be. És azt leginkább csak a színészei miatt gondolom jobbnak!

alex4427 2010.06.19. 16:56:20

Az első héten alig több, mint 300 néző! Nem volt reklámja? Nem volt jó a reklámja? Vagy nekünk Álom.net kell?

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.06.19. 18:07:07

@alex4427: A mozinézőnek az kell, mondjuk ehhez képest meglepetés, az se kaszált sokat. Amúgy ez egy elég szar film, tehát ezen nem vagyok meglepődve, hogy bukik.

alex4427 2010.06.19. 21:29:48

Nem akarok megbántani senkit, de az az érzésem, hogy moziba leginkább egy erősen lebutított ifjú (nagyon ifjú) korosztály jár. Ami persze így van Amerikában is.
Alkérdés: miért csak a szar jön át onnan? Pontosabban: miért csak a szarra vagyunk vevők?
Ráadásul azért ez a film nem is (annyira) szar.
De nálunk minőségi filmek is nagyot buknak!

BONUS:
"A gyerekek mindig mentek moziba, a probléma az, hogy manapság szinte csak ők mennek. Olyan magas a rizikófaktor, hogy senki sem mer kockáztatni. A filmeknek minél egyszerűbbnek kell lenniük, hogy a gyerekeket még véletlenül se zárják ki a nézők köréből, és ha körülnézel, észreveszed: az a bizonyos szint, ami alá már nem illendő menni, ma már tényleg nagyon alacsonyan van." (Martin Scorsese)
www.nagyitas.hu/common/main.php?pgid=cikk&cikk_id=1228&tema_id=22

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.06.20. 10:29:36

@alex4427: Ki butított kit? Ezek a gyereken éppolyan buták, mint a felnőttek, akik lebutították őket. Vevő mindig arra van, ami olcsó és látványos. A massza mindig a legkisebb ellenállás felé terjeszkedik.

A mozi halott, tudomásul kell venni és nem ezen keseregni, hanem megnézni merre tovább. És nem idióta egyetemistákra ráverni a balhét, amiért néhány eddig is gazdag ember nem lett még gazdagabb, hanem kitalálni, mi legyen ezzel a film nevű művészeti ággal a továbbiakban. De Scorsese is tovább csinálja a méregdrága szarságait, ahelyett, hogy gondolkodna. És nem az a kiút, hogy azon kesergünk, hogy ilyen kameramörder jellegű silány tévéjátékokat nem nézi senki.

alex4427 2010.06.20. 11:28:01

Persze a (buta) gyerekeket a buta felnőttek "nevelik". De hát a fogyasztói társadalom talpköve a könnyen befolyásolható, hülyíthető emberke. (És ráadásul még szabadságnak van eladva, hogy a sok, szükségtelen szar közül választhatsz. Már, ha nem vagy éppen munkanélküli! Na mindegy...ahogy bölcsen mondta itt valaki!)

A mozit viszont (meg a könyvet!) nagyon sajnálnám, ha nem lenne. Moziban ezerszer nagyobb az élmény, mint otthon, képernyőre meredve!

A magyar film (meg minden ami hazai) - ellentétben más, normális országokkal! - nálunk eleve hátrányos pozícióból indul.

A Látogatás is szar, meg Scorsese is szar? A mások élete (a hazug storyjával) meg jó? Na mindegy...

Ha már ennyi bajt hoztam a fejemre...kiülős hely (reklám!:) a Városligetben a Kertem! (Sajnos nem az enyém, pedig a Balkán burgert, pleskavicával, vállalnám!)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.06.20. 11:46:29

@alex4427: A Kertem jó hely. A mások életét pedig aki lehazugozza, az maga is hazug.

alex4427 2010.06.20. 12:04:11

@efes: Hm? Akkor én hazug vagyok. (Meg Fekete Ibolyáról tudok még, akivel "Oscar díjas hazugság" minősítésben egyeztünk meg a Mások élete kapcsán.)
Meg a Stasi korszakot kutató történész szerint sem volt lehetősége egy NDK titkos ügynöknek jó útra térni. Lásd:
www.guardian.co.uk/books/2007/may/05/featuresreviews.guardianreview12

De nem kezdném újra, nézeteink, ezek szerint távol állnak továbbra is. (De azért nem gondolnálak hazugnak!:)

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.06.20. 15:27:06

@alex4427: Az a hazugság, hogy ilyen buta módon fekete-fehérnek látod még mindig a világot, holott nyilvánvaló, hogy nem az. A mások életében épp az a szép, hogy árnyal, és nem ilyen szimpla komcsi=stasi=rossz populista baromsága alapján osztályoz. Ad egy. Ad kettő, ez egy film, nem dokumentum. Ráadásul nem tért jó útra, hanem csak "tudatosan hibázott", ez pedig abszolút hiteles, történeti szempontból is - rengetegen hunytak szemet és fordulat el. A Guardianos történész is nyugodtan visszaadhatja diplomáját, ha nem tud különbséget tenni egy fiktív játékfilm és a valóság között, sőt, ha dokumentumként fogadja el a film fikcióját, akkor ettől kezdve faszágokat soroz.

Fekete Ibolya pedig inkább irigykedik csak. Ráadásul, éppen ő kéri számon az igazságot? Hogy nem szakad rá a plafon.

alex4427 2010.06.20. 16:43:26

Nem gondolom, hogy stasi, komcsi (sőt! náci stb.) rossz, hanem vannak helyzetek, amikor nem sok választásod van, sőt, lehet, hogy nincs is választásod! Az NDK és a Stasi lényegében ilyen volt.
És egy film, mint a Mások élete, mely a legutolsó NDK öltönyig hiteles akar lenni, annak a főstoryja nem lehet megkérdőjelezhető! Mert akkor nem csak az igazat nem mondja, de még a valódit sem!

Egyébként nem szokásom fekete-fehérben látni a világot (kivéve a mostanit. az fekete!), nem szokásom személyeskedni stb. És még jó hogy nem vagyok filmes, mert akkor én is irigy lennék!
süti beállítások módosítása