asanisimasa

Anima = lélek, átvitt értelemben: kísértet, szótagolva: asa-nisi-masa, magyarul: kivi-sévér-tevet, ahogy az Fellini 8 és fél című filmjében szerepel. Kérdések, javaslatok, ajánlatok, munka, állás, effélék: efespontasanisimasakukacgmailpontcom . A posztok végén lévő pontozás szimpla tetszési mutató, semmi több. Azt mutatja, hogy az adott film mennyire tetszett. A címkefelhő helyett használd a 'keresés' opciót a jobb oldali oszlopban. Kiválóan működik, ha egy szóra, egy kifejezésre, az adott rendező vagy színész családnevére keresel rá.

Friss topikok

A tojás (Yumurta, 2007)

2010.10.13. 08:34 efes

Ma már talán kissé idejétmúltnak tűnhetnek a lassú ritmusú, gyakorlatilag történet nélküli, kizárólag hangulatokra, képekre és gondolatfoszlányokra épülő filmek. De az is lehet, hogy ma már csak kevesebb időnk van végiggondolni, kik vagyunk, honnan jöttünk és hová tartunk VALÓJÁBAN...

 

Ködben bolyongó

Soha nem felejtem el, amikor jó néhány évvel ezelőtt egy Tarkovszkij-filmklub délutáni vetítésére (talán az Áldozathozatal ment?) néhány perccel a kezdés után esett be rohanva, lihegve az egyik néző. Hiába mondtam neki, hogy nyugi, igyon egy teát, fújja ki magát, ő azonban az elvárt és minél gyorsabban abszolválandó intellektuális élményt hajtva csak beült a filmre. Kisvártatva, talán öt perc múlva kijött, hogy ő nem bírja most ezt a lassú tempót... Még az olyan, egyébként értelmes, művelt embereket is begyűri a civilizáció kíméletlen mókuskereke, mint az említett nézőt is, aki tudja, érti, hogy mire számítson, ám az állandó rohanásban már akkor is nehezére esik egy picit megállni, amikor agyában világosan ott a gondolat, hogy itt most tényleg meg kellene állni.

 

A török Semih Kaplanoglu Yumurta (vagyis Tojás) című filmjének első, igen hosszú jelenetében a mozdulatlan kamera egy szántóföldet mutat, a háttérben ködbe vesző fákkal. Egy nőalak tűnik fel a ködben, lassan, komótosan jön felénk. Már talán két perce jön felénk... A sajtóvetítésen az egyik kolléga ekkor, nyilván önmagának, de a csendben mégis jól hallhatóan megjegyzi: - Jöhetne egy kicsit gyorsabban is ez a néni!... Nemsokára a néni, kendőt viselő idős asszony, egészen közel ér a mozdulatlan kamerához, arca elfoglalja az egész vásznat, megáll egy pillanatra, majd jobbra el, ugyanebben a komótos tempóban. A kamera elfordulva mutatja, ahogy lassan távolodik, vissza, bele a ködbe... Aztán néhány jelenettel később tudatosodik bennünk, hogy ez a bevezető hosszú szekvencia egy idős asszony halálának egyszerűségében is nemes, lírai megfogalmazása volt, aminek fényében a kolléga megjegyzése finoman szólva is morbid színezetet kapott, de ami fontosabb, hogy jól illusztrálja, mennyire elszoktak még az értő nézők is az efféle lassú, meditatív, merengő ábrázolásmódtól. Viszont egyáltalán nem vagyok biztos abban, hogy ebben a film, illetve az alkotója a hibás...

 

Külföldi értetlenség, hazai siker

Beleolvasgatva a különböző külföldi nézői véleményekbe, szembetűnő, hogy Törökországon kívüli nézők mennyire nem tudtak mit kezdeni egy ilyen filmmel. A lassú ritmust még csak elfogadták, de a történetnélküliséget már csak nagyon nyögvenyelősen, holott egyikük még Antonioni nevét is citálta... Pedig nem volt az olyan régen, amikor a művészi igényű filmezésnek még markáns és meghatározó vonulatai voltak azok a szerzői filmek, melyek inkább a szereplő, vagy a szereplők belső bolyongásaira, lelki, érzelmi vagy szellemi fejlődésére koncentráltak, nem csupán egy egyszerű, vagy akár bonyolultabb történetet akartak elmesélni. Az elébb említett Antonioni is készített ilyen filmeket, de Tarkovszkij életműve szinte teljes egészében az állandó útvesztőben lévő intellektuális hősök belső vívódására koncentrált, hogy honnan jöttek és hová tartanak. Akad persze erre az alkotói attitűdre magyar példa is, bőséggel. Jancsó Oldás és kötése, Zolnay vagy Huszárik filmjei más-más stílusban, de ugyanerről szólnak. Kaplanoglu hőse is akár szerepelhetne egy hetvenes évek eleji Zolnay filmben: a kiapadt tollú, negyven körüli költő egy kis könyvesboltot vezet a városban, amikor hírt kap, a messzi faluban élő édesanyja elhunyt. Rögtön bezárja a boltot, kocsiba ül és a faluba utazik, ahol a leromlott állagú szülői ház és egy fiatal lány várja. A férfiból emlékek törnek elő, melyek által átfogalmazódik benne egész eddigi és ezt követő élete.

 

Belső utak filmje

Gondolom, az egyértelmű, hogy egy olyan film hősét, aki éppen önmagát próbálja újragondolni egy komoly lelki megrázkódtatás után, nehéz lehet hitelesen úgy ábrázolni, hogy egyik akcióból a másikba esik, köztük el-elnyom néhány humorpetárdát, hogy rendesen ki legyen szolgálva a fizető néző. Kaplanoglu hősei sem rohannak sehová, ha autóban ülnek, akkor is némán, az elsuhanó tájba feledkezve ülnek a nyolcvant sohasem meghaladó tempóban. Vagy éppen a konyhában ülnek egy hokedlin és dohányoznak, teát szürcsölnek, vagy a kertben sétálnak és olykor lehajolva letépnek egy fűszálat. Ez a film, mint ahogy az efféle filmek, úgy általában, nem szórakoztatnak, hanem kifejezett együttműködést várnak el a nézőtől. Ha a néző hajlandó a filmmel együtt menni, akkor az a fontos, ami a nézőben e film hatására történik. Ha jó a film, és nem önös művészi érdekek, személyes ambíciók kerülnek általa előtérbe, hanem a film szó szerint vett meditatív hangulata dominál, akkor az erre fogékony néző is ebbe az állapotba kerül, így a film is eléri a célját. A néző is bejár vele egyfajta belső utat: olyan ez, mint egy közös ima. Valószínűleg a mohamedán Törökországban ezért is ért el jóval nagyobb sikert, elismerést ez a film, mint az elmélkedést keleti luxusnak hívő nyugati országokban. A még mélyen meglévő kulturális és vallási tradíciók miatt ott még talán még inkább van lelki erejük az embereknek egy közös elmélkedésre. De talán még itt is kíváncsi lehet néhány ember egy szépen fényképezett, lassú tempójú kiruccanásra a hétköznapi lelketlen gürizésből, csak hogy végiggondolja, mi végre is megy ez az egész...

Asanisimasa: 9/10

 

A bejegyzés trackback címe:

https://asanisimasa.blog.hu/api/trackback/id/tr431121001

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

wim · http://sajatszoba.blog.hu/ 2010.10.14. 15:19:27

Nem mértem ugyan, de nekem kb. fél percnek tűnt, amíg a néni közelebb ért az elején. Vagy csak máshogy érzékelem az időt. Tény, hogy nem éreztem különösebben elnyújtottnak sem ezt, sem más jeleneteket. Talán kicsit több kifutási időt is elbírtak volna - mire az ember belefeledkezne, már vége is. Azt hiszem, épp ez volt a bajom vele. Sajnos, nem igazán tudom megítélni, mert egy haldokló tévén néztem, fekete-fehérben, ez meg ugye színes film lett volna, sőt a látvány főszereplő, ha már szemlélődés.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.10.14. 18:58:29

@wim: Jajj hát! Neked avatott szemeid vannak... :)

wim · http://sajatszoba.blog.hu/ 2010.10.14. 20:32:39

Nem azt akartam demonstrálni, milyen jól bírom a lassulást, bár lehet, hogy az jött le a hozzászólásomból. Csak boncolgattam, miért is nem adnék rá 10-ből 9-et. Jobbra számítottam. Persze, a szar tévé is hibás.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.10.14. 21:06:43

@wim: Olyan szemkápráztató látványvilág nincs a filmben, szerintem ráadásul a moziban is projektorról vetítik/vetítették, inkább csendessége miatt moziban nézendő. Kell hozzá a mozi sötétje és koncentrációra sarkalló miliője. Vagy mi.

ChrisDry · http://www.chrisdry.com/ 2010.10.20. 08:13:02

Nekem nagyon vontatott szociálfilm volt ez néha szép tájképekkel, de ilyet Erdélyben is látok, mind életképeket, mint személyiségeket, ha belső filmere vágyom, akkor dél-koreai vagy japán filmekre hangolódom, pl. Tavasz-nyár ősz,Bin-jip... gondolom nem mondtam újdonságokat ezekkel a filmekkel kapcsolatban...A tojás 10/3, nem az én élethangulatom, nagyon messze áll tőlem ez a formavilág, nem tudta azonosulni sem igazán átérezni.