Ez a Takashi Miike megosztó egy fazon, néhány pattanásos, szemüveges filmbuzi félistenként rajongja körül, a nagyközönség -ha ismeri egyáltalán- felháborodik és undorodik filmjein, az igényes sznobéria pedig hallott róla, tud róla, de odáig már nem merészkedik, hogy legalább egyetlen opuszt is végignézzen tőle. Persze, egyetlen film alapján amúgy sem lehet megítélni senkit sem, főleg nem Takashi Miikét, aki évi 4-5(!!!) filmet szór ki magából. Emellett az ipse mindent el is követ annak érdekében, hogy ne legyen könnyen befogadható és megfogható: filmjei tobzódnak a legbetegebb explicit erőszakban és perverziókban, a zongorahúrral való végtagcsonkolásoktól hullákra való onanizálásig. A Meghallgatás talán negyedik-ötödik filmje, amit láttam. Nem vagyok rajongója, de van valami benne, ami miatt nem adom fel a műveivel történő ismerkedést. Ezzel a művel is egy picit sarkítottabb lett a róla bennem élő zavaros kép.

Persze, hogy nem pszicho és nem thriller a Meghallgatás, de horror sem. Takashi Miike egy különösen beteg, egyéni hangú és még egyénibb látásmódú művészfilmes, akinek szinte minden filmje a társadalmat, sőt az emberiséget érintő mondanivalót rejt. Ezeket az okosságokat persze nem egyszerű előbányászni a levágott emberi testdarabok és a hektoliternyi vér alól. Azonban ez a filmje tulajdonképpen egy költői hangú személyes vallomás, egy kapuzárási pánik előtt álló férfi újranősülése előtti paragyűjteménye. A film felütése sallangmentes és kézenfekvő. Egy filmproducer a kórházi ágynál siratja épp elhunyt feleségét. Sok évvel később ugyanez a pasas fia és barátja unszolására újra nősülésre adja fejét. Egy középkorú filmes hogy ismerkedik? Meghallgatást, castingot tart. Azonban hősünk már a meghallgatás előtt kiszúrja a számára tökéletes jelöltet, s ez a vágy személyes jelenés után csak erősödik. Egy 45 éves férfiban azonban már adódnak bizonyos kétségek egy 24 éves ifjú hölggyel való hosszas kapcsolatot illetően. A film tulajdonképpen ennek a parázásnak lírai, beteg, perverz, de pszichológiailag hiteles, és főleg indokolt feldolgozása. Megtekintése csak erős idegzetűeknek, illetve kapuzárási pánik előtti nősülés előtt állóknak ajánlott.

Takashi (vagy Miike, sose tudom ezeknél melyik a családnév) ezt a filmet bravúrosan szerkesztette meg. Minden képnek ott van a helye a filmben, ahol van, összeolvasva, vagyis összenézve őket egy komplett, kerek egészt adnak ki. A végefőcím alat szóló amúgy szokásos j-pop slágertől eltekintve a film képi világával egyenértékű és azt segítő, aláhúzó a film zaj, zene és zörejkörnyezete. Verbálisan nincs túlbonyolítva a film, banális, tulajdonképpen lényegtelen dialógokat hallunk, de a lényeg amúgy is azon van, amit látunk. Ha csak néhány, húzósabb jelenetet ragadunk ki, persze, ez egy igazi szeletelős horror-pornó. Egyben az egész viszont messze több ennél. Szép és őszinte film egy érzékeny férfi lelkéről. Asanisimasa: 8/10