asanisimasa

Anima = lélek, átvitt értelemben: kísértet, szótagolva: asa-nisi-masa, magyarul: kivi-sévér-tevet, ahogy az Fellini 8 és fél című filmjében szerepel. Kérdések, javaslatok, ajánlatok, munka, állás, effélék: efespontasanisimasakukacgmailpontcom . A posztok végén lévő pontozás szimpla tetszési mutató, semmi több. Azt mutatja, hogy az adott film mennyire tetszett. A címkefelhő helyett használd a 'keresés' opciót a jobb oldali oszlopban. Kiválóan működik, ha egy szóra, egy kifejezésre, az adott rendező vagy színész családnevére keresel rá.

Friss topikok

Jonah Hex (2010)

2010.10.22. 15:56 efes

Bár a Filmdroidon mindent elkövettek, hogy lebeszéljenek erről a Jonah Hex című izéről, én csak megnéztem, mit tudni, meg hogy nem vagyunk egyformák. Nem is mondom azt, amit sokan ott, én -bár egyszer belealudtam, de ez beszámítható ez ebéd következményének is- tulajdonképpen végigröhögtem. Persze, sejtettem, hogy alapvetően ez egy szar film, amit legjobban úgy lehet élvezni, ha szórakozik az ember rajta. Szóval, ez egy western-zombis steampunk crossover(öszvér). (Ez már önmagában ok a kacajra.) Láttunk már kísérleteket a western műfajának modernizálására, kiváló művészi igényű példák akadtak manapság (úgy en bloc a Nem vénnek való vidék Oscarjával megkoronázott nuwestern-vonulat), volt szerintem vicces western-steampunk, a Vadiúj Vadnyugat, volt scifi-western, a bukása ellenére kitűnő Firefly-Serenity filmek, zombis western talán még nem készült (bár az ábécévégi szeméttenger mélységei végtelenek). Főleg nem erőteljes steampunk ornamentikával feltupírozva...

Nyilván erre az ötletre adták a pénzt a producerek, mely a DC Comics egyik viszonylag oldalvizen futó (futott?) képregényén alapul. Magában az ötletben amúgy én is látok fantáziát, a film bukása szerintem abban rejlik, hogy vagy az amúgy a Horton 3D-animációval ügyes munkát végző Jimmy Hayward nem képes élő szereplőkkel dolgozni, ergo nem tudta megrendezni a filmet, vagy pedig a producerek paráztak be valamin a forgatás alatt. A valóságban nyilván mindkét tényező, netalántán esetleges ismeretlen faktorral való való összeadódása történhetett. A rendező elbénázta, mire a producerek beparáztak, a színészek elkezdték fúrni a dolgot, néhány okos megmondó kívülről bombázta a projektet, stb., stb. nagyon fontos részek maradtak ki a filmből, illetve lettek iszonyú rövidre vágva. Első és legfontosabb, az Jonah Hex karakterének a megteremtése, pontosabban ennek hiánya - az a néhány odavetett snitt kevés egy olyan nézőnek, aki nem olvasta a képregényeket. Hiába Josh Brolin karakteres figurája, Jonah Hex-szel nem tudunk azonosulni. Miért kéne neki drukkolni? Ellenfele dettó. Miért kéne utálnunk a manapság szinte kizárólag szar filmekben játszó John Malkovich Quentin TarantinoTurnbullját? Mert el akarja kenni a noname amerikai elnök száját? Ez lehetne még akár fasza punkcselekedet is, aminek drukkolni lehet... Továbbá ott van a százas szögnél is egyszerűbb cselekmény. Egy ennyire egyszerű bosszú-történet legfeljebb szikár ballladai formában áll meg a lábán, egy alapvetően blockbusternek szánt produkcióban nem. Kicsit meg kellett volna ezt még firkálni talán, még mielőtt elkezdtük a filmet forgatni... Akkor még talán lehetett volna agyalni ezeknél a 80-as IQ-val rendelkező agyroggyantak felfogási képességét alig meghaladó dialógokon is. Az egyszerű tőmondatokon túl is létezik a nyelvnek birodalma, amely ráadásul gyakolratilag határtalan, így viszonylag könnyű elképzelni, micsoda kincseket rejthet még. Van még itt ez a Megan Fox nevű csaj is, legalább őt vetkeztették volna le rendesen, de még ezt sem tették meg a nézők örömére. Így csak a kárörvendés olcsó szórakozása maradt a bevállalós nézőnek, ami ugyan több mint a semmi, de csak alig. Asanisimasa: 3/10

A bejegyzés trackback címe:

https://asanisimasa.blog.hu/api/trackback/id/tr312391132

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Jonah Hex 2010.10.22. 19:21:01

Alapsztori: A körözött Jonah Hexnek felajánlja a hadsereg, hogy szabad ember lehet, ha megállít egy vadnyugati terroristát.Húzónév: Josh Brolin, John MalkovichMűfaj: kosztümös, akció, westernTrailer ittAmire számítottam: Napégette szénával és repedezet...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

ChrisDry · http://www.chrisdry.com/ 2010.10.22. 17:04:07

sajnos én is belenyúltam, de nem is vártam jobbat, igen ez ennyi 3/10

japanautos 2010.10.22. 18:51:09

hát... 2/10 ritka egy sz.r
a tegnap este nézett b-movie is jobban szórakoztatott. azért nem 1/10 mert azt azokat a filmek kapják amiket végig se lehet nézni.

koimbra · http://filmdroid.blog.hu/ 2010.10.22. 18:51:47

A film rossz, jobbat vártam, legalább egy nézhető valamit. Unalmas, ásítozós, még a lövöldözések is olyan semmilyenek.

Köszi a linket:)

vismaior · http://www.elestar.hu 2010.10.22. 19:49:21

Lekvárfőzés közben jó volt... Igaz, hogy a kevergetés miatt minden második percben kimaradt 1 perc, de azt gondolom nem maradtam le semmiről. Talán 3/10, de lehet sok is...

GNorton · http://norton.blogol.hu/ 2010.10.22. 19:56:32

Már csak Megan Fox miatt sem nézem meg.

Meridian74 2010.10.22. 21:10:59

Ezt a filmet szarozzátok? No, rögtön elfelejtitek (vagy mindjárt az egekbe magasztaljátok), miután megismerkedtek a 30 Days of Night: Dark Days (30 nap éjszaka – Sötét napok) című filmmel, amely a vámpírtörténeteket alázza és tapossa rögtön tripla lábbal a sárba...

Istenem, ennek a rendezőjét kénsavba kellene forgatni.

=Daniken= 2010.10.22. 21:40:24

hogy lehetne drukkolni egy "főhősnek" aki azért lett földönfutó, mert az ellenfele rágyújtotta a családjára a házat, bosszúból, mert J.H. megölte az ő családját...és erről semmi plusz nem derül ki..hogy mondjuk J.H. ott sem volt, vagy ő igazából meg akarta akadályozni, de mondjuk lecsukták érte, vagy vmi...így csak egy macsó tahó, akit akár lelőhetnének az első 5 percben, senki nem sajnálná. ellenben ahogy az arca beforrt, hogy a fél arcába belátok..inkább groteszk, mint vagány:-))) Megan Foxnak-mint prostinak-élmény lehet egy zombival dugni, még pénzért is... szar film.

Kow 2010.10.23. 01:11:54

Ha tényleg ennyire szar, akkor meg kell nézni :)

_DelMare_ · http://reviewtonight.uphero.com 2010.10.23. 02:47:43

éreztem én, h a RED-et kell választanom, ha friss Malkovich filmet akarok nézni. úgy látszik sikerált elkapnia a két végletet. (merthogy az meg eszement jó volt.) örülök h a Hex-el nem vesztettem semmit.

efes · http://efesasanisimasa.wordpress.com/ 2010.10.23. 08:52:00

@_DelMare_: Igen, jó a Red? Akkor rámozdulok én is. Köszi.

thorvald. 2010.10.23. 20:21:15

Én pedig ezt meg fogom nézni, bár az igaz, hogy Fassbendernek különös képessége van olyan filmekben játszani, amik a legkevésbé sem érdekelnek, de a cronenberges pszichiáteres filmig ez is megteszi.
süti beállítások módosítása