Hát, Osceola gyermekkorom meghatározó hőse volt, gondolom a velem egykorúakkal együtt. Nem kisebb dolog köszönhető neki, mint az ún. 'indiánfejes', a strandon való ökörködések egyik durkmarsa, rojál flösse, non plus ultrája, az ugrás. 'Suszterpicsással' mindenki bele tudta magát vágni a vízbe, így az olyan proli dolog volt, bár azt, hogy proli, akkor még nem használtuk. Vagy nem így. Akkor már inkább egy tömör és energikus 'bomba'. De a suszterpicsás az azért tényleg egy bumfordi ugrásnem volt, tényleg csak arra való, hogy a lehető legtöbb embert be lehetett vele teríteni vízzel a stégen. A 'talpasról' nem beszélünk, az annyira szégyenletesen amatőr ugrás volt, hogy épeszű jani a strandon meg sem próbálta. A 'csukafejes' azért már volt valami, de abban volt valami feminin, valami műmájer, de tagadhatatlan, egy szépen ívelt csukafejessel elég szépen lehetett elismerő pillantásokat begyűjteni. Főleg, ha egy lendületes nekifutás után, határozott dobbantás is megelőzte. Persze, volt, aki inkább helyből oldotta meg a feladatot, jó hosszú előkészületek után, melynek célja az volt, hogy minél több napfürdőző csajszi észrevegye, mire is készül. Lassan kinyújtózik, hasizmom megfeszül, enyhe térdrogyasztás után szépen, ívelten csobbanás a vízbe - itt már tilos a fröcskölés, ez már egy felsőbb szint. De az indiánfejes, na az volt a tuti. Ahogy Gojko Mitic ugrotta az Osceolában. Szorosan a testhez szorított kézzel, féloldalasan, vakmerően fejjel bele a vízbe. Nincs előre tartott kéz, ami tompítja a víz ütését, sőt esetleg az arra úszkálókkal való ütközést, mint a csukafejesnél, az indiánfejes az ugrás volt az ismeretlenbe.

Nem is tudtam, hogy amúgy Osceola valódi személy volt... Már ezért is megérte minimum 30 év múltán újra megnézni ezt a filmet. Valóban a floridai szeminola indiánok egyik csapatának vezetője volt, akinek nevéhez köthető a fehér telepesek ellen vívott Második Szeminola Háború, melyet a floridai indiánok földjük védelmében vívtak. Érdekes módon, a valóságban Osceola nem volt tiszta indián, Billy Powellként született egy angol kereskedő és egy creek indián asszony gyermekeként, de ereiben többféle indián és az angol mellett skót és ír, sőt talán még valami afrikai származású vér is csörgedezhetett.

Ilyen alapon, a jugoszláv (akkoriban még így kellett mondani) származású, tornatanár végzettségű Gojko Mitic abszolút hitelesen oldotta meg a figurát. A fodrász ügyesen a kor divatja szerint nővesztett, vaskos barkójára fésülte hollófekete haját, így az indiánok hagyományos arcszőr nélkülisége is megvolt, a látszat kedvéért, kisportolt testalkata is hibátlan - hát színészi teljesítményt sem követelt tőle senki. Elég volt, ha lovagolt, ugrott, furcsa mozdulatokat tett, amik talán valami speciális indián küzdősport elemei lehettek, mindenesetre hullottak előle a gaz fehérek, mint a búza lenge nyári szélben. Néhány szúros nézés pedig elég volt a hős tántoríthatatlan jellemének pszichológiailaig alaposnak gondolt megjelenítéséhez. Hát, nem színészetéért szerettük, nyilván. Ettől függetlenül, ebben a filmben mondjuk azért mégsem kellett volna indiánfőnökként széles, kihajtós galléros inget viselnie...

Persze, ma már közhelyszerű a hatvanas-hetvenes évek NDK (gyengébbek és ifjabbak kedvéért: Német Demokratikus Köztársaság - a mai Németország felénk eső, kisebbik és szarabbik fele) gyártású indiánfilmjeinek vicces és naiv abnormalitásait sorolni, a németül beszélő indiánoktól a karórás cowboyokig. E film is tele van gyöngyszemekkel, így csak Osceola híres 500 méteres vízalatti úszását említem, valamint azt a megmosolyogtató erőfeszítést, ahogyan a derék keletnémet kellékesek és díszletezők próbálták megidézni a filmben a párás és fojtó, szubtropikus klímájú Florida atmoszféráját, néhány ide-oda költöztetett, nyilván cserepes legyezőpálmával, szemlátomást ősziesen sárgálló-vörösödő, tipikusan közép-európai lombos ligetbe itt ott elrejtett rododendronnal, filodendronnal, fikusz benjáminokkal, és más hasonló, bár amúgy egészen más földrajzi környezetben honos szobanövénnyel. Egészen szürreálisan mutat például egy vaskosan zöld filodendron a már novemberien kopasz akácbokor előtt.

A film cselekménye tulajdonképpen egészen épkézláb, halad valahonnan valahova, egyenesen bár, mint a még Hitler építette autósztráda Drezda és Lipcse között, de legalább odaér. Igaz, a filmnek épp ott van vége, amikor a szeminolák háborúja kirobbanni készül, de ha azt nézzük, hogy nekünk itt és most csak azt kellett megtudnunk, mi vezetett odáig, akkor ennyi is elég. Az akkori hivatalos ideológia amúgy is az elesettek, elnyomottak érdekében nevelte a nézőt, így egyértelműen a fekete rabszolgák és a földjüket védő indiánok mellett vagyunk. Ott kell lennünk. Ma már nyilván lennének, akik kifogásolnák a déli fehérek túl puha bánásmódját, a "kultúra" védelmében, de ma már más világ van... Jó, OK, sematikus és kissé manipulatív történet ez, de melyik kalandfilm nem az? Melyik kalandfilmben vannak összetett, cizellált jellemek? Itt sincsenek, kétdimenziós figurák állnak egymással szemben, hiszen nem kell összezavarni a tiszta gyermeki lelkeket, mindenféle árnyalással, színezéssel, maszatolással. Így azonban ez (is) csupán csak egy igen gyenge film azért, gyermekkor emlékei ide vagy oda, legfeljebb az ominózus indiánfejes miatt érdemel néhány pontot. Asanisimasa: 3/10